Quantcast
Channel: Amitől a bőröd szép lesz (Blog) – Szépségreceptek
Viewing all 301 articles
Browse latest View live

5+1 tévhit és egy összeesküvés-elmélet az alapozókról, BB-kről és CC-kről

$
0
0

Sokan kérdeztetek már alapozók, BB-k, CC-k kapcsán, így megérett az idő arra, hogy legyen ebben a témában is néhány post! :)  Első körben tévhiteket szeretnék eloszlatni, és a cikk végén egy nagyon izgalmas összeesküvés elméletet is megosztok Veled. ;)

Tévhit #1: az alapozó megvéd

Próbáltak már nekem úgy eladni alapozót, hogy ez szükséges, hiszen megvéd a kosztól, portól, szmogtól, stb. Mivel már tőletek is kaptam ilyen kérdést, gondolom, rátok is lecsaptak már a sales-esek, hogy eladják ezzel a módszerrel az alapozóikat. A vicc az, hogy általában az alapozókban még fényvédő sincs, szóval így nem tudom, hogy véd meg, és mitől is? Ezt az állítást semmilyen tudományos kutatás nem bizonyítja, de aki mégis tud ilyenről, szóljon. Én sokkal kevésbé félek egy kis portól, vagy kosztól, ami nem szívódik fel a bőrömbe, mint egy rossz kozmetikumtól, az tuti.

Paraffinum liquidum gyakran van az alapozókban, ez valóban képez egy réteget a bőrön, de nem a szmogtól véd meg elsősorban, hanem nem engedi kiszáradni a bőrt. Occlusive, vagyis elzáró hatása lévén nem ajánlott zsíros, kombinált, mitesszeres és pattis bőrre. Száraz bőrre jó lehet, de nem azért, mert megvéd a portól, hanem mert nem engedi kiszáradni a bőrt.

Ha az arcodat akarod megvédeni, akkor jó ötlet reggel egy szilikonos anti-aging szérumot használni, és tegyél fölé fizikai fényvédőt. Ez utóbbi, a titanium-dioxid és a cink-oxid nem szívódik fel, és szó szerint egy (sajnos sokszor fehér) réteget hagy a bőrön. Ha nem is fizikai, de kémiai fényvédőt mindenképp használj, ez tényleg megvéd, ha nem is a portól, a naptól mindenképpen, ellentétben az alapozóval. A szilikon is képez egy réteget a bőrön, ha bővebben érdekel a téma, akkor itt találsz róla egy cikket, amit én írtam. A lényeg az, hogy nem tömíti el a pórusokat, ez egy tévhit. Egyéni érzékenység persze lehet szilikonokra, ilyenkor nem szabad használni, de ez elég ritka.

Tévhit #2: Az alapozótól, BB-től, CC-től leszel pattanásos

Míg az értékesítők az alapozóval akarják megvédeni a bőrünket, addig a féltő, (és hozzá-nemértő) anyukák, gyógyszertáros nénik és barátok jönnek a dumával, hogy „ettől olyan csúnya a bőröd”. Kedvencem, mikor hozzáteszik, hogy nézd, milyen szép a bőröm, pedig semmit nem kenek rá. Jah, ha születésedkor a szép bőrt kapók sorába álltál, nincs nehéz dolgod…

Egy időben elhittem, hogy attól van minden gondom, és nem is használtam, és nagyon rosszat tett az önbizalmamnak. Részben igaz volt, hiszen mindig rosszul választottam alapozót, de nem az volt a megoldás, hogy nem használtam. Sok megjegyzést is kaptam, pl. hogy „Neked mi történt az arcoddal?”, vagy hogy „Miért vagy ilyen pattanásos?” stb. A végén már annyira zavart, hogy a pszihés állapotomat is a béka segge alá tolta. Végül KM-es ajánlás alapján vettem egy egész jól fedő Missha Signaturet. Visszaadta valamennyire az önbizalmam, és élhetővé tette a mindennapjaimat. Szóval ha más nem, ezért a pszihés hatásért is megéri „lefedni” a bőrödet. Egyébként most már sokszor nem használok alapozót, csak egy kis korrektort mineral púderrel, mert hétköznapokra elégnek érzem.

Az viszont igaz, hogy egy rosszul megválasztott alapozó, BB, CC, vagy akár egy színezett hidratáló is teljesen taccsra tudja vágni a bőrödet, ahogy egy rosszul megválasztott bármilyen más kence, pl. hidratálókrém, vagy szérum. A száraz, komedokra nem hajlamos bőrűeknek nem szokott gondot okozni a legtöbb alapozó, kivétel, ha nagyon érzékeny a bőrük. A pattanásos bőrűeknek viszont igen, mivel a legtöbb tényleg eltömíti a pórusokat.

Tévhit #3: a BB, CC krém jobb, és ápolja a bőrt

A BB, vagyis Blemish Balm-ot a legendák szerint Koreában találták ki, eredetileg arra volt hivatott, hogy a lézeres vagy egyéb bőrgyógyászati arckezeléseken átesett páciensek bőrét széppé varázsolja a gyógyulás időszakában, úgy, hogy közben védi a fénytől és meggyorsítja, segítse a bőr gyógyulását is.

A koreai BB krémek között tényleg vannak nagyon jók. Az európai BB-k nem összehasonlíthatóak velük, azok „sima”, és sajnos sokszor rossz minőségű alapozók, enyhe, 10-15 SPF fényvédelemmel. Szóval a koreai BB-k szerintem jellemzően jobbak, INCI alapján legalábbis. Ezekből lehet mintákat is rendelni e-bayről, free shippinggel, és annyiba kerülnek, mint a drogériás „vackok”. Azért az INCI-t mindenképp nézd a koreai BB-knél is, mert nagyon sok komedoképző és/vagy irritáló anyagot tartalmazó van köztük.

A CC krém jelentése Colour Correcting, tehát szabadfordításban színjavító krém. Szerintem ez már csak egy marketingfogás, és epedve várom a DD krémet. :P

Összességében soha ne azt nézd, hogy ez most alapozó, színezett hidratáló, BB, vagy CC, hanem azt, hogy milyen az összetevőlistája, és a fedése, színe megfelel-e Neked, valamint kényelmes-e viselned. Sőt, az ár is teljesen jelentéktelen. Azért a 100 Ft-os boltba inkább ne vegyél alapozót. :D De vannak olyan 2.000 Ft-os termékek, amiket sokkal szívesebben ajánlok, mint bizonyos 20.000 Ft-os high-end termékeket. Tudod, mindig az INCI a döntő! :) Sajnos a magas ár még nem garantálja azt, hogy klassz dolgokat tesznek egy termékbe.

Tévhit: BB, CC krémek fényvédők is egyben

Az is tévhit, hogy egy BB, CC krém majd kiváltja a fényvédőt. Az alapozókhoz képest annyi a különbség, hogy a BB és CC krémek mindig fényvédősek, az ázsiai darabok jellemzően legalább 27 SPF fényvédelemmel rendelkeznek, az európai termékek viszont gyengébb, ált. 10-15 SPF-fel. Bár jól hangzik, hogy fényvédős, ne bízd a fényvédelmet csak erre! Apolka, Dr. Leslie Baumannra hivatkozva ezt írja a Mennyire véd a fényvédőd valójában c. cikkben: „Egy átlagos arc 600 cm2, és így 1.2 g fényvédő lenne rá szükséges. Ehhez képest egy átlagos nő csupán 0.085 g púdert használ egyszerre, ami még tizede sincsen a szükséges mennyiségnek. A fényvédő krémmel jobb a helyzet, abból állítólag átlagosan egy alakalommal arcra 0.8g-ot használunk, vagyis másfélszer ennyi már az elvi védelmet adná.”
Tanulság, hogy bizony kell használni a fényvédős BB és CC krémek alá is fényvédőt, és NEM válthatod ki a fényvédőt egy BB krémmel.

Tévhit #4: a BB, CC krémek összetétele szebb

Itt is azt tudom mondani, hogy mindig nézz INCI-t! Valóban vannak olyan főként koreai termékek, amiknek szebb az INCI-je az európai alapozóknál, de ezt mindig egyesével kell megnézni. A koreai termékek összetétele annyiban szokott különbözni az európai termékekhez képest, hogy gyakran vannak bennük növényi kivonatok, gyulladáscsökkentők, bőrfehérítő összetevők, és antioxidánsok, tehát valóban van extra ápoló hatásuk. Az európai BB-knek, CC-knek jellemzően olyan gyér az INCI-jük, hogy semmivel sem jobbak egy alapozónál, sőt… Az egyetlen különbség sokszor annyi, hogy tesznek bele SPF 15 védelmet, ami ugye önmagában semmire nem való, mert ahhoz túl keveset kenünk belőle magunkra. Persze most általánosságban beszélek, biztos ki lehet ragadni egy-egy példát, ami nem így van, de ez a jellemző.

Tévhit #5: A BB, vagy CC krém egyetlen lépéssé egyszerűsíti le a reggeli bőrápolási rutinodat

Ajajaj! Na csak ezt ne! Kérlek. :D Ha ilyen egyszerű lenne, akkor nem is lenne igény a hidratálókra, fényvédőkre, szérumokra stb. Ahogy már írtam, valóban vannak főként a koreai termékek között igazán szép inci-jű BB-k és CC-k. A legnagyobb gond az vele, hogy keveset kenünk fel belőle. Így alig lesz egy hangyányi fényvédelme, egy hangyányi gyulladáscsökkentő, antioxidáns, vagy épp bőrfehérítő hatása. Sajnos a hidratálót sem váltja ki, ehhez elég a Krémmánián olvasgatnod. Maximum azon zsíros bőrűeknek nem kell mellé, akiknek amúgy sem kéne. Ne gondold, hogy egy pár ezer forintos termékkel kiváltasz sok pár (vagy több) ezer forintos terméket, bárcsak így lenne, sok pénzt megspórolnék. :D Szóval az biztos, hogy egy szép INCI-jű BB segíthet picit a bőrödön, de az is biztos, hogy nem fogja önmagában orvosolni a bőrproblémáidat. (Sőt, én már annak is örülök, ha nem ront…) Ezt saját tapasztalatból is mondom. Sokkal jobban kivilágosította a foltjaimat a 24%-os AHA 10% C-vitaminos szérummal, mint a Missha BB, amiben van egy kis arbutin. Nyilván egy magas koncentrációjú szérummal, hámlasztóval, főleg szuper bőrápolási programként napi szinten használva sokkal jobb eredményt érhetünk el, mint egyetlen BB-vel.

Tévhit #5+1: az alapozó jobban fed

Aki már próbálgatott mindenfélét, ahogy én is, tudja, hogy hülyeség. Életem során próbáltam egy rakat alapozót, pár BB-t, és két CC-t. Ahogy az alapozók között, úgy a BB-k, és CC-k között is vannak jól fedő és alig fedő, építhető és nem építhető termékek. Mondok egy példát: van a Missha Signature BB-m, ami közepes fedésű, de építhető, és hidratáló. Kipróbáltam a tesóját, a Missha Wrinkle Filler BB-t, ennek jóval gyengébb fedése van, és bár ráncfeltöltő, fele annyi hidratáló hatása sincs. Mindkettő BB, ráadásul egy gyártója van, és mégis teljesen mások. Vagy van egy Catrice All Matt alapozóm, aminek second skin típusú, enyhe fedése van. Van egy Kryolan Dermacolor Light(!) alapozóm, aminek meg olyan erős camouflage fedése van, hogy csak korrektornak használom, hiába a light név. (Azóta kíváncsi vagyok, ha ez a light így fed, hogy fedhet a normál???) Szóval ne név alapján válassz. :)
Amíg problémás volt a bőröm, kifejezetten jól fedő alapozót, BB-t kerestem. Mióta alig van bőrhibám, sokkal jobban szeretem az alig fedő, inkább csak bőrszín-kiegyenlítő second skin típusú alapozókat, mert ezeket alig érezni a bőrömön. Ezt az INCI-ből nem lehet megállapítani, ilyenkor a legjobb, ha elolvasod a véleményeket a krémmánián, vagy rendelsz mintát és kipróbálod.

Összeesküvés elmélet az alapozókról

Végül megosztom Veletek az összeesküvés elméletemet. :D A pattanásosak a legnagyobb alapozó használók, hiszen az tényleg látványosan csúnya. Ha végignézem a nekik szánt alapozókat, tele vannak komedoképző, póruseltömítő cuccokkal. Bizony, azok is, amikre rá van írva, hogy pattis, mitesszeres, zsíros bőrre való mattító alapozó. Ezt még megspékelik egy nagy adag irritáló cuccal, ami az amúgy is gyulladásban lévő bőrnek totális kiütés, K.O. Néha szöget üt az agyamba egy összeesküvés elmélet, mely szerint ezt direkt így találják ki a gyártók, hogy soha ne tudjon rendbe jönni a bőröd, hiszen ha rendbe jönne, egyáltalán nem biztos, hogy naponta kennéd magadra az alapozót, ergo, sokkal kevesebb fogyna. Nézegetem az INCI-ket, és úgy, hogy nem vagyok se vegyész, se kozmetikus, se gyógyszerész, látom, hogy a legtöbb tele van minden sz***ral. Már elnézést a kifejezésért. Ilyenkor egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a gyártónál dolgozó kozmetikai vegyészeknek fogalmuk sem lenne ilyen alapvető dolgokról, amikről még én is tudok, de azért belerakják, mit sem sejtve arról, hogy ez ártani a fog a bőrnek. Szerintem nagyon is jól tudják, ahogy én is tudom… A száraz bőrűeknek szánt alapozók legtöbbje meg az irritáló anyagoktól hemzseg egyébként.
Szóval pattisok és problémás bőrűek, és mindenki más is, aki nem 100%-ig elégedett a bőrével! Nyugodtan használjatok alapozót, BB-t, csak válasszatok okosan! :)

Ha úgy érzed, ez a cikk segített Neked, és izgi volt, kérlek, mondd el nekem ezt el egy lájkkal! :) Ha még nem csatlakoztál a szépségbirodalmamhoz, itt azt is megteheted! Sőt, most már bloglovinon is követhetsz, ami egy szuper weboldal, összegyűjti Neked a kedvenc blogjaid új bejegyzéseit! :) Csak nyomj a lenti gombra és 3 perc alatt meg is vagy! :)

Follow on Bloglovin

Ölelés és csóközön, MsTindigo, a csodálatos bőr szakértője
Mit gondoltok a fentiekről? Szerintetek is tévhitek? És az összeesküvés-elmélet kapcsán egyetértetek velem, vagy szerintetek túl élénk a fantáziám? :) (Sőt, iratkozzatok fel a hozzászólás értesítőre, szerintem ez egy izgi téma, ne maradjatok le semmiről se! :) )


Milyen típusú alapozót, BB-t, CC-t válassz a bőrödre?

$
0
0

Néha úgy érzem, a tökéletes alapozót megtalálni egy agyrém. :D Mit válasszunk? Alapozót, BB-t, CC-t vagy elég egy színezett hidratáló? Vagy legyen inkább púder? Okés, de akkor kompakt, préselt, por, vagy ásványi legyen? Vagy maradjunk egy hagyományos folyékony változatnál? Akinek kombinált a bőre, még abban is nehezen dönt, hogy olajmentes, vagy inkább hidratáló legyen… Persze legyen jó még színben is, árban is, ne legyen elviselhetetlen illata, tetszünk is magunknak benne, kényelmes is legyen viselni. Kész káosz az egész. :D Bár én is még a tökéletes alapozó keresésében vagyok, segítek Nektek kiigazodni a hihetetlenül óriási kínálatban! :)

Az első részben az alapozókkal, BB, sőt, most már CC krémekkel kapcsolatos tévhiteket oszlattuk el itt. Ebben a részben a különböző típusú alapozókról, BB-kről írok, és elárulom, milyen típusú alapozó való a bőrödre.

Alapozó, BB, CC, színezett hidratáló, a totális zűrzavar :D

Első lépésként vonatkoztass el attól, hogy a csomagolásán alapozó (foundation), BB, vagy CC áll, mert annyira mindegy. Régen, Koreában, mikor kitalálták a BB-ket, még talán volt értelme a megkülönböztetés ezen formájának, de hogy már Európában is gyártják, valmint alapozó néven is árulnak igencsak tuningolt darabokat, inkább már csak marketingfogásról van szó.

Valamennyi között lehet találni fényvédőset, zsíros bőrre való mattítót, száraz bőrre való csillogót, félmattot, félszatént, olajmenteset és olajosat, a gyenge alig fedőtől a legerősebb fedésig mindent megtalálsz nem csak az alapozók, de a BB-k, CC-k között is. Szóval a jövőben simán alapozónak fogom nevezni, hogy ne kelljen annyit írnom. ;) A krémmánián egy csomó ilyet olvasok, hogy nekem a BB-k nem jönnek be, aztán kipróbált kétfélét. Ez pont olyan, mintha azt mondanád, nekem az alapozók nem jönnek be, vagy a hidratáló krémek nem jönnek be. Ha nem jön be, egy dolog miatt lehetséges: rosszul választottál. De olyan sincs, hogy utálom, hogy valami van a bőrömön, mert igenis léteznek olyan termékek, amiket tényleg nem érzel az arcodon. Persze néha ez jár némi kompromisszummal, mert ha Neked májfoltos a bőröd, akkor kell rá némi vakolás, hogy elfedje, ez meg már nem az érezhetetlen kategóriába fog esni. Persze van olyan, hogy valaki nem szeret sminkelni, és akkor ez a cikk nem nekik szól, és jobb oldalt a kategóriák között találnak számukra érdekesebb cikkeket is. :) Akik szeretnek sminkelni, azok pedig olvassanak tovább! Segítek kiválasztani a bőröd számára megfelelő terméket! :)

Olajmentes, matt, vagy félmatt finishű folyékony termékek

Olajmentes terméket szintén lehet találni alapozóként, BB-ként, és CC-ként. Kombinált, zsíros bőrűeknek ez jó választás lehet. Ezek nagyon könnyű érzésű alapozók, és nagyon ritka, hogy maszk hatása lenne 1-2 rétegben. Sok jól építhetőt is lehet köztük találni. Aknéra, mitesszerre hajlamos és kifényesedő bőrre ez a legjobb választás. Sajnos azért garancia itt sincs arra, hogy valamely más összetevő nem tömíti el a pórusaidat, ugyanis nem csak az olajok képesek erre. Szóval itt is nézz INCI-t, és ha rosszabbodna a bőröd állapota, állj le vele.
Hátrányuk, hogy a ráncokat kiemelhetik, és ha valahol egy leheletnyi száraz vagy hámló rész van a bőrödön, azt jól felnagyítja. Ha kombinált a bőröd, és az orcád kifejezetten száraz, akkor óvatosan már ezekkel a termékekkel, és ha ilyet választanál, a száraz részeket rendkívül jól hidratált a felvitel előtt.
Ha zsíros a bőröd, akkor érdemes egy ásványi vagy mattító por vagy préselt púdert tenni az alapozó fölé, így még tovább tart a matt hatás! Viszont a highlighterekkel óvatosan! Ha mindenképp szeretnél, ill. annyira nem zsíros a bőröd, akkor inkább por, préselt por állagút válassz, ne krémeset. Csak az arccsontra, szemöldökcsontra tegyél, az orrodra, homlokodra semmiképp!
Az ilyen típusú termékeket egyáltalán nem ajánlott szem köré kenni! Oda használj külön szemre való korrektort, amiknek a finishe leginkább highlighting, vagyis fényes. Sokkal szebb tekintetet ad, és nem szárít.

Hidratáló folyékony termékekek szatén vagy félszatén finisshel

Ez a típus egyértelműen szárazabb bőrre való. Átalában a texturája sűrűbb és kissé nehezebb, mint az olajmentes formuláknak. Sok olyan termék van, amikben ápoló összetevőket is találhatsz. Ezek között is sok termék van, ami építhető. Ha fakó a bőröd, egy ilyen termék egészséges ragyogást kölcsönöz neki. Nem szokták kiemelni a ráncokat, és szem köré is lehet a legtöbbet használni. A hidratáló krémet azért jellemzően nem váltja ki, ha bb, cc, vagy bármi más legyen ráírva, akkor sem.
Ha bőröd kombinált, a T-vonalad nagyon kifényesedhet tőle. Itt megoldás lehet az, hogy inkább olajmenteset választasz, és jól aláhidratálsz az orcáknál, vagy az is, hogy a T-vonalban nem hidratálsz a hidratáló, olajos alapozó előtt, plusz a T-vonalra mattító púdert teszel.
Száraz bőrre jó ötlet highlightert tenni az arccsontra, szemöldökcsontra, az orrnyeregre, és akár a homlokra is. Egy jól megválasztott highlighterrel még ragyogóbb bőröd marad. Akár folyékony highlightert is választhatsz. Túlzásba azért ne vidd, mert diszkó-királynőt varázsolhat belőled. :)

Por vagy préselt púderek

Ez a választás normál, enyhén zsíros bőrre lehet csak jó, bár elképesztő számomra, hogy mennyien használják. Sajnos ez egy olyan termék, ami a száraz bőrt nagyon kiszárítja, a zsíroson meg egy vaskos réteget képez, és beleül a ráncokba, amitől teljesen maszkos lesz az arcod. Esetleg ecsettel egy hangyányi réteget lehet belőle felvinni az alapozóra. De tényleg gondold át, hogy biztosan erre van-e szükséged. Enyhén zsíros, normál bőrre való, és kevés bőrhibára, mert ha sokat teszel, maszkként fog ülni az arcodon. Szem köré ne!
Próbáltam már egy-két préselt, színezett púdert, de utáltam. Sajnos -legalábbis az én bőrömön- még 1-2 méterről is látszik, hogy van valami, közelről meg beleül a ráncaimba, és ráül a kis arc-pihéimre, borzasztónak találom. :D
Van transzparens változata is, por és préselt formában is, ezt alapozó fölé érdemes tenni, meghosszabbítja az alapozó élettartamát, mindenkinek ajánlom. Létezik belőle fényesebb és matt finishű is. Nem látszik egyáltalán, mivel transzparens, vagyis áttetsző.

Kompakt krémes púderek

Ez a préselt púder és a krémes folyékony alapozó gyereke. :) A nők azért szeretik, mert tényleg kényelmes használni, a legtöbb ilyen kis kompakt cuki és praktikus dobozkában van, helyet foglal egy benne tükör és egy szivacs is, és bármikor bárhol nagyon egyszerűen meg lehet igazítani. Száradás után púderes finishük szokott lenni.
Hátránya ennek az alapozónak, hogy száraz bőrön a púderes finish miatt a száraz részeket nagyon kiemelheti, nagyon zsíros bőrön pedig darabosan megülhet. Ezt is normál, enyhén zsíros bőrre ajánlanám csak. Ami még nem a legjobb ezekben, hogy a folyékony alapozókkal ellentétben sokkal nyilvánvalóbb, hogy van valami az arcodon, jellemzően maszkosabbak sajnos. Szem köré ezt se tedd!

Színezett hidratálók

Hmmm…, ezekkel kicsit hadilábon állok. Ez is csak egy elnevezés igazából. Jellemző rá, hogy nem vagy vagy max. 2 rétegig építhető, leginkább olajos, hidratáló formula, tehát száraz bőrre való. De alapozónak, BB-nek, CC-knek nevezett akármik között is van ilyen fajta, aminek lightos a fedése, és hidratál közben. Sőt, olvastam már olyan vélemény nagyon száraz bőrűtől, hogy a színezett hidratáló alá hidratált még sima hidratálóval. :) Szóval végső soron ez is csak egy elnevezés. Szem köré teheted az INCI függvényében, de a karikákat az ilyenek nem fedi el.

Ásványi púderek

Mostanában nagy a felhajtás körülöttük. :) Nagyon különlegesnek tűnik, de sokszor nincs nagy különbség egy sima púderhez képest. Por vagy préselt por kivitelben lehet kapni őket. Előnyük, hogy általában nincs bennük káros anyag, és nem tömítik el a pórusokat. (De itt is kell nézni az INCI-t!) Hátrányuk, hogy gyakran oxidálódnak sötétebbre, ahogy tellik az idő. Valamint túl zsíros bőrön ez is összecsomósodik és/vagy megül a ráncokban, és maszkszerű lesz. Száraz bőrön meg kiemeli a száraz részeket, mert a maradék nedvességet is felszívja a bőrről. A transzparens ásványi púderek viszont nagyon jók zsíros bőrűeknek alapozó fölé, mert mattítanak, és meghosszabbítják a smink élettartamát. Nekem van színezett fixáló mineral púderem is, alapozó fölé vagy csak úgy önmagában egy leheletnyi réteg szépen felszívja a zsírt, és ad egy picike színt is.  Plusz az én bőröm az enyhén zsíros kategóriába esik, tehát elméletben is jó nekem, de itt a kevesebb a több! Túlzásba esni nem jó vele!

Natúr alapozók és BB-k

Szintén egyre nagyobb a hype a natúr sminktermékek körül. Itt ismét felmerült bennem a kérdés, hogy vajon tényleg annyival jobbak lennének? Igazából ezek között is vannak folyékony termékek, por és préselt púderek, és kompakt púderek, sőt, az ásványi púderek sokszor ebbe a kategóriába esnek. Ennek ellenére a köztudatban még is az él, hogy vannak a “rendes” alapozók, meg a natúr, bio alapozók, és az ásványi púderek, ezért szedtem én is külön.
Nagyon sok natúr alapozó, BB INCI-jét átnéztem. A folyékony, és kompakt alapozók mindegyike illatosított, bár természetes illatanyagokkal, azok ugyanúgy irritálhatnk. Olajmentes formulájú folyékony darabot nem is találtam köztük. További gond, hogy rengeteg ilyen folyékony termékben van denat. alcohol az INCI első hét helyén, ami rendkívül irritáló. Ha esetleg ez nincs, akkor is csak normál, vagy szárazabb bőrre ajánlom a folyékony és kompakt natúr alapozókat, BB-ket, és színezett hidratálókat, mert mindegyikben van olaj, amitől egy zsíros bőr nagyon könnyen kifényesedik. A por vagy préselt darabokra és a kompakt púderekre vonatkozó infókat lásd fent, attól még, hogy natúr kozmetikum, igaz rájuk.
A folyékony és kompakt változatok INCI-jét pattanásos, miteszeres bőrűek meg 3x is nézzék, mert jellemzően tele vannak komedoképző olajokkal.
Jellemző még ezekre a termékekre, hogy nincs bennük szilikon. Emiatt általában kevésbé szép a finishük, könnyebben beleülnek a pórusokba, akár kukacosodhatnak is, valamint kevésbé tartósak. Ha érzékeny vagy a szilikonra, akkor nyilván ne válassz szilikonos terméket, amúgy nyugodtan, nem lesz tőle semmi bajod, nem zárja le pórusokat, és nem csinál gondot. Ráadásul egy szilikonos alapozó mindig szebb a bőrön, mint egy szilikonmentes. Bővebben a “Tények és tévhitek a szilikonokról” c. írásomban olvashatsz erről.

Forrás: http://www.paulaschoice.com/expert-advice/face/_/makeup-tips-tricks-foundation-selections

Ölelés és csóközön! MsTindigo, a gyönyörű börőd szakértője! :)

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot, és még én is megköszönöm! :) Ha még nem csatlakoztál FB szépségbirodalmamhoz, itt megteheted:) Sőt, most már bloglovinon is követhetsz, egyszerű és nagyszerű weboldal, mely összegyűjti kedvenc blogjaidat! Kattints a gombra, és kövesd a tennivalókat, 3 perc az egész! :)

Follow on Bloglovin

Nektek melyik a kedvenc fajtátok? Milyen típusú a bőrötök? Szerettek alapozót, (BB-t, CC-t) használni? Ha pedig kommenteltek, iratkozzatok fel a hozzászólás értesítőre is, hogy ne maradjatok le semmiről! :)

Karácsonyi szépítkezés! Cuki karácsonyi körmök, és last-minute, könnyen elkészíthető smink-ötletek! :)

$
0
0

Tudom, mostanában kissé el vagyok maradva a bőrápolási cikkekkel, ez a karácsonyi készülődés teljesen kitölti az időmet! :) Írok Nektek arról, hogyan szépülök karácsonyra, és írjátok meg Ti is, hogy hogyan várjátok a Jézuskát !  :)

Bőrápolás

Bár karácsonykor azért a legtöbb lány sminkel, a smink is sokkal szebben mutat szép bőrön! Ezért érdemes előkészíteni hozzá! :)
Éppen ezért karácsony előtti napokra időzítettem egy erős, 24%-os Anaconda AHA-val történő kémiai hámlasztást, szigorúan 30 perces hatóidővel, és persze lemostam. Ettől a bőröm pihe-puha lett, és nincsenek most rajta sehol sem kis bőrcafatok, vagy száraz részek.

Karácsonyi körmök

Karácsony előtt egy nappal meg szoktam csinálni a manikűrömet, mert 24-e már rohanás. Jellemzően nagyon elegáns körmöket szoktam készíteni, pl. klasszikus pirosat, vöröset némi arannyal. Idén egy kicsit mókásabbat készítettem, minden ujjamra valami cuki kis apróságot festettem. :) Lett rajta hópihe, rénszarvas, cukorka, karácsonyfa, és persze hóember is. :) Mindegyik minta a piros alapra lett felfestve.

  • Hóember: pontózóval megcsináltam a két hógolyót, amikor megszáradt, szintén pontozóval tettem fel a kalapot, a szemeket, és a gombokat, végül egy vékony ecsettel festettem fel a piros répa-orrot.
  • Karácsonyfa: zöldet vékony ecsettel festettem fel. Erre került egy színes csillámokat tartalmazó, áttetsző dekorlakkal egy réteg, végül pontozóval aranyból a karácsonyfadísz.
  • Cukorka: ez a legkönnyebb. Fehér dekorlakkal különböző vastagságú vonalakat húztam. Majd vékony csillámos dekorlakkal egy-két csíkon átmentem, ugyanazzal, amit a karácsonyfánál is használtam. Élőben nagyon szépen csillog amúgy.
  • Rénszarvas: középbarnával megrajzoltam a fejet a fülekkel, és egy sötétebb barna lakkal szarvat is rajzoltam hozzá. A szem és a piros orr pontozóval készült.
  • Hópihe: fehér dekorlakkal meghúztam a fő ágakat, majd a végére a kis pihéket. Pontozóval egy fekete pöttyöt tettem rá befejezésül.

korom3

Karácsonyi smink

Imádok sminkelni! Karácsonykor egészen biztosan fogok is. :)

Tudom, hogy a legtöbbetek nem szereti a vakolat hatású sminket. Aki pedig rendszeres olvasóm, és alkalmazza is a tanultakat, annak elég szép a bőre ahhoz, hogy egy könnyed alapozás is elég legyen. :) Kerestem olyan sminkes videót, ahol egy könnyű, ám tényleg helyes technikájú alapozást mutat be egy nagyon vidám sminkes, Kandee Johnson. Nagyon fontos, hogy a bőrötök szépen le legyen alapozózva a sminkhez, akkor is, ha már alig van bőrhibátok.

Nagyon szeretem az aranyat, és a karácsonyhoz annyira passzol! Mostanában, ahogy egyre többet sminkelek, egyre bátrabb is vagyok, és egyre erősebb sminkeket is felteszek. Valami ilyesmit képzelek el holnapra, de azért rám jellemző, hogy sminkelés közben alakul ki a végső forma, és nem mindig az előre eltervezett lesz végül. :)

Aki pedig nem szeret ilyen erős sminkeket, és inkább csak alkalmakra sminkel, akkor itt egy könnyen elkészíthető, jóval szolidabb, de nagyon szép és kifinomult, ragyogó smink Lisa Eldridge-től.

Azért Ti próbáljátok állatkísérlet-mentes sminktermékekkel megoldani. :)

Ha Ti is így imádtok készülődni a karácsonyra, nyomjatok egy lájkot! :) Ha még nem csatlakoztál a szépségbirodalmamhoz, itt azt is megteheted! Sőt, most már bloglovinon is követhetsz, ami egy szuper weboldal, összegyűjti Neked a kedvenc blogjaid új bejegyzéseit! :) Csak nyomj a lenti gombra és 3 perc alatt meg is vagy!

Follow on Bloglovin

Ti hogy készültök a karácsonyra? Én mindig úgy izgulok! :D Idén is sok kézzel készült ajándékot teszünk a párommal a fa alá! Az ajándékokat szeretem szépen becsomagolni, szalaggal átkötni, kis kártyát írni hozzá, ezek még rám várnak holnap délelőtt, de mivel lehetne jobban eltölteni az időt? :) Főznöm nem kell, mert párom anyukája és az én anyukám főz. :D Szóval ilyesmikre több időm jut! :) A blogra viszont kevesebb, mert a családommal vagyok ilyenkor vidéken, nézzétek el nekem, ígérem, jövő évben ismét rendszeresen jövök izgalmas bőrápolási és egyéb, szépséggel kapcsolatos témákban! :)

Végül, de nem utolsó sorban, nagyon-nagyon boldog karácsonyt kívánok Nektek! Azt kívánom, hogy karácsonykor töltsetek boldog, szeretet-teljes időt a családotokkal, szeretteitekkel! Azt kívánom, hogy szeressétek magatokat, úgy, ahogy vagytok, mert rendkívül fantasztikusak és csodálatosak vagytok! Szeressétek magatokat legalább annyira, mint én Titeket! ;) Kívánok Nektek kedves, szívhez szóló ajándékokat, ölelést, csókot, finom étkeket és italokat, és minden jót, ami csak az Angyalka zsákjába belefér!!! :)

Óriási ölelés és csóközön, MsTindigo, a csodás bőr szakértője, és persze a legjobb virtuális barátnőtök!!! :)

Majd írjatok, hogy mi volt karácsonykor! Mivel készültök, milyen lesz a sminketek, ruhátok, hajatok, körmötök, és persze hogy mit főztök! :) Ha pedig csak karácsony után olvasnátok, akkor is várom az élménybeszámolókat! :)

Hogyan nézd át az alapozót INCI-jét, és hogy válaszd ki a megfelelő színt?

$
0
0

Az előző részekben megosztottam Veled 5+1 tévhitet és egy összeesküvés elméletet az alapozókról, és elárultam, milyen fajta alapozót, BB-t, CC-t érdemes választani a bőrtípusodnak megfelelően. Bármilyen terméket is választasz, mindig nézz INCI-t! Egy rossz alapozó, BB, CC sajnos teljesen tönkreteheti a bőrödet. . Most abban segítek, hogyan kell átnézni az alapozó, BB, CC összetevőlistáját, hogy ne ártson, és hogyan tudod eltalálni a jó színt.

Hogyan nézd át az alapozó, BB, CC, színezett hidratáló vagy akárminek nevezett sminkcuccok INCI-jét?

Irritáló összetevők

Az irritáló anyagok azért ne hemzsegjenek benne, van néhány katasztrófális összetételű INCI. Ilyet akkor se használj, ha jók a vélemények róla a krémmánián, ki tudja, mi lesz a hosszú-távú hatásuk.
Ha az INCI első hét helyén denat. alcoholt látsz, bármilyen legyen is a bőrtípusod, ne vedd meg, mert ezek nagyon irritálnak, szárítanak, minden bajt okozhatnak! Zsíros bőrre se kenj ilyet!
Sajnos illatmenteset alig lehet találni, ezért lemondtam arról, hogy kritérium legyen, kivétel, ha a bőröd érzékeny rá.

Komedoképző összetevők

Ha pattikkal, és miteszerekkel küzdesz, akkor figyelj rá, hogy ne legyenek benne póruseltömítő összetevők. Itt van egy komedogén-táblázat, ha még nem hallottál róla, azért kattints, ha már hallottál, akkor tudd, hogy az én oldalamon ilyen is van. :) Az, hogy egy termék olajmentes, nem garancia arra, hogy nem fogja eltömíteni a pórusaidat, ezért nézd át az összetevőket. Ha a termék első 7 helyén erősen komedoképző összetevő van, inkább ne vedd meg. Ha hátrébb áll, vagy elöl csak egy-két enyhén komedoképző összetevő áll, tehetsz egy próbát! A natúrkozmetikumokkal pedig különösen vigyázzatok, tele vannak vagy alkohollal, vagy/és komedoképző összetevőkkel.
Természetes a komedoképző összetevők csak komedokra hajlamos bőrön okozhatnak gondot, egy száraz, zsírhiányos bőrnél semmi gondot nem jelentenek, nem is kell nézned ezt az INCI-ben.

Szilikonok

Ha megnézed az INCI-ket, szinte minden alapozóban, BB krémben, és CC krémben van szilikon. A szilikon nem tömíti el a pórusokat, ez egy tévhit, itt írtam róla egy egész cikket. A szilikon selymes, puha érzetet okoz a bőrön, kevésbé látszanak a ráncok, pórusok, szóval már egy szilikonos primer is sokkal szebb bőrképet eredményez, hát még egy szilikonos alapozó, BB, vagy CC. A szilikon a nedvességet is segít megtartani a bőrben. Saját tapasztalatom az, hogy azok az alapozók tényleg sokkal szilikonosabb érzetűek, ahol az INCI első helyén a szilikon áll. Ez esetben nagyon jól bent tartja a nedvességet a bőrbe, és az ilyenektől az én zsíros bőröm hamarabb ki is szokott fényleni. Ha már a 2. helyen, sokkal kevésbé van meg ez az érzet, és valószínűleg jóval kevesebb is benne a szilikon, mint a víz. Persze ez függ azért attól is, hogy milyen típusú szilikon van benne. Van, akinek azt nem bírja a bőre, hogy a termék szilikon-alapú, de attól már semmi baja nincs, hogy van benne valamennyi szilikon.
Persze előfordulhat egyéni érzékenység, hogy a szilikon puklikat, pattikat, kiütéseket, vagy bármi hasonlót okoz, ilyenkor nem jó alapozóban sem ilyet választani. Három szilikonmentes alapozót próbáltam eddig, nem adnak annyira szép bőrképet, mint egy szilikonos, de azért akad köztük olyan, ami nem rossz. Leginkább natúrkozmetikumok között kell keresgélni, viszont a legtöbb ilyenben póruseltömítő növényi olajok vannak, olajmentes és szilikonmentes folyékony változattal én még nem találkoztam.

A szín kiválasztása

Sárga vagy rózsaszín?

Először is azt kell eldöntened, hogy rózsaszínes, vagy sárgás tónusú a bőröd. Egy csomó tippet olvastam már, hogy ha az arany áll jobban, akkor sárgás, ha az ezüst, akkor rózsaszínes, meg hogy kék vagy zöld-e a csuklódon az ér… Ettől mindig csak megzavarodtam, mert nekem inkább az arany áll jól, vagy legalábbis azt jobban szeretem magamon, és az ereim is hol kékesek, hol meg zöldesek, sőt, néhol lilásak. Mara, a Makeup Universe sminkes bloggere ad egy jó tippet erre, mely szerint, ha könnyen lebarnulsz, sárgás a bőröd, ha nehezen, vagy inkább csak megégsz, akkor rózsaszínes. Tatam, ez tényleg bejött, máris kiderült, hogy rózsaszínes s bőröm, és tényleg az. :)

Keress természetes fényt!

Fontos, hogy soha ne vedd meg hirtelen felindulásból az üzletben! A drogériás fényviszonyok teljességgel alkalmatlanok a színválasztáshoz. Mindig legyen nálad kis tükör, tegyél fel egy próbát a teszterből, és nézd meg KINT, az utcán. Tudom, hogy ez macerás, de megéri. Másik hiba, amit sokan elkövetnek, hogy csak a kézfejükön próbálják ki. Főként nyáron, de télen sem mindenkinél egyezik meg az arcán és a kézfején a bőrének a színe. Szóval inkább úgy menj el alapozót választani, hogy nem vagy kisminkelve, és az arcod egy-egy részén próbáld ki az alapozókat, és menj ki megnézni a fénybe. Sok pénzt megspórolhat ez a módszer, és én már többször választottam rosszul, mivel lusta voltam kimenni…

Ha tetszett a cikk, nyomjatok egy lájkot! :) Ha még nem csatlakoztál a szépségbirodalmamhoz, itt azt is megteheted! Sőt, most már bloglovinon is követhetsz, ami egy szuper weboldal, összegyűjti Neked a kedvenc blogjaid új bejegyzéseit! :) Csak nyomj a lenti gombra és 3 perc alatt meg is vagy!

Follow on Bloglovin

Ölelés és csóközön, MsTindigo, a csodálatos bőr szakértője :)

Ti megnézitek az alapozók összetevőit, mielőtt megvennétek? Vagy csak azt nézitek, hogy jó-e a szín? Vagy a krémmániás véleményekre hagyatkoztok?  Eddig hogyan választottatok? És ezután hogyan fogtok? :)

Kozmetikai célú állatkísérletek – Megdöbbentő és sokkoló tényekkel!

$
0
0

Aki rendszeres olvasója a blogomnak, az tudja, hogy folyamatosan törekszem arra, hogy állatkísérlet mentes termékeket ajánljak. Bizonyára sokan hallottatok arról, hogy 2013. március 11-től betitoltták a kozmetikai célú állatkísérleteket az EU-ban, így talán feleslegesnek tűnhet ezzel foglalkozni.

Az ok, hogy mégis foglalkozom ezzel, nem az az, hogy nem tudok mit kezdeni a szabadidőmmel. ;) Arról van szó, hogy globális piac ennél sokkal bonyolultabb. Bár a cégek amellett, hogy az EU-ban már nem tesztelhetnek állatokon, sőt, nem is adhatják el az állatokon tesztelt termékeket az EU-ban, ez nem jelenti a kozmetikai célú állatkísérletek végét. Számos olyan multinacionális cég van, mely csupán az EU-n belül hagyott fel az állatkísérletekkel, és azon kívül változatlanul folytatja. Az egyetlen biztos megoldás, hogy ne támogasd a vásárlásoddal ezen cégeket, az az, hogy a továbbiakban is megnézed, hogy egy cég tesztel-e állatokon. Jah, és mielőtt valaki okos ide is megírná kommentben, hogy „Inkább az állatokon kísérletezzenek már, mint rajtam.” – erre semmi szükség. Rengeteg alternatív tesztelési módszer van már, amikkel 100 %-ig ki lehet váltani a kozmetikai célú állatkísérleteket, ezért is hozta ezt a törvényt az EU. (Sőt, tervezek is egy cikket az alternatív módszerekről, mert nagyon érdekesek! :) )

Tényleg annyira szörnyűek az állatkísérletek?

Igen. Igazából ez annyira szörnyű, és borzalmas, hogy azon is gondolkoztam, írjak-e róla egyáltalán. Megkínzott állatokról nem is fogok betenni képeket, mert annyira borzalmas, hogy miután pár hónapja először beütöttem a Google képkeresőjébe, hogy „animal testing”, utána nem tudtam többet megvenni azon kozmetikumokat, amiknél tesztelnek.

A felső képen egy állatkísérletek elleni kampány miatt vállalta el a egy fiatal lány azt, hogy “kísérleti állatnak áll” 10 órára. Erős idegzetűeknek és angolul tudóknak ajánlom az egész cikket itt.  Amúgy ez még egy “lightos” kép a megkínzott állatokról készült fotókhoz képest.

Volt, hogy utólag kiderült, hogy tesztelik, amit megvettem, és már ettől is úgy kiakadtam, hogy most ha nem tudom, hogy igen, vagy nem, inkább nem veszem meg. (Vagy megveszem később, miután utánajártam.) Akinek ez a cikk nem lenne elég, hogy egy életre tudatos vásárló legyen ilyen szempontból javaslom, üsse be a Google képkeresőbe az „animal testing” kifejezést. Persze azon termékeket, amiket már régen megvettem, és még van bennük, el fogom használni, mert ha szemetet termelek vele, attól sem lesz már jobb.

Sokkoló tények az állatkísérletekről

  • A kozmetikai célú állatkísérleteket leginkább nyuszikon, tengeri malacokon, egereken és patkányokon végeznek.
  • Egy bőrérzékenységi vizsgálathoz 32 tengeri malac, vagy 16 egér kell, mellyel az allergiás reakciókat nézik. A teszt során a vizsgálandó anyagot a bőrre kenik, vagy a bőr alá fecskendezik, és megnézik, hogy fellép-e gyulladás, bőrvörösség, viszketés, vagy bármi egyéb reakció.
  • A szemirritáció vizsgálásához nyuszikat használnak. A szemükbe csöpögtetik a vizsgálandó anyagot, és figyelik, hogy milyen mértékben, és mikor lép fel szemvörösség, gyulladás, stb. Akit bővebben is érdekel, hogy milyen típusú teszteket milyen állatokon és hogyan végeznek, itt talál egy érdekes és sokkoló táblázatot, érdemes megnézni angolul tudóknak, kegyetlen képek nincsenek benne.  Egyébként gondoljátok végig, hogy mennyire csíp, ha véletlenül a szemünkbe megy a sampon. Ők folyamatosan élik át ezt, vagy ennél sokkal komolyabb fájdalmakat, és nem tudják vízzel kimosni a szemüket…
  • Az állatok is szenvednek! Az állatok is érzik a fájdalmat! Lehet, hogy a patkányok undorítónak tűnnek, és nem olyan cukik, mint a nyuszik, melyekkel könnyebb együtt érezni, de ők is szenvednek. Az állatok mind érző lények! Nyilvánvalóan szenvednek, ha kínozzák őket. Egy ketrecbe egyedül zárva magányosak, félnek, depressziósak, és borzalmasan érzik magukat. Ennek ellenére az állatok nem kapnak még fájdalomcsillapítókat sem a tesztek során!
  • Nagyon sok olyan lányt látok, akiknek kutyusuk, cicusuk van, nagy állatbarátnak mondják magukat, miközben a vásárlásaikkal folyamatosan az állatkísérleteket támogatják. Ezt nem is tudom hova tenni…

Ne sajnáld őket, érezz együtt! Tegyél az állatkísérlet-mentes jövőért!

Most, hogy tudod ezt, és elolvastad ezt, mit teszel? Te is befogod a fület, és énekeled, hogy lalalala??? Vagy végre cselekszel? Sajnálattal semmire sem mész! Tudod mi a különbség a sajnálat és az együttérzés mellett? A sajnálkozás szánalmas dolog, amivel azt sugallod, hogy jaj, úgy sajnálom, hogy ez van, de hát ez már csak ilyen, mit tehetnénk? Az együttérzés cselekszik! Az együttérzés azt mondja, döntök, teszek a dolgokért! Van választásod! Volt már olyan Facebook-os hozzászólás már az állatkísérletekkel kapcsolatos véleményemre, hogy most én mit ugrálok egyedül? Tudom, hogy nem vagyok egyedül, hiszen látom, hogy olvastok, és oly sokan kommenteltek is! De ha csak egyetlen nő is elkötelezi magát az állatkísérlet-mentes cégeknél, ahogy én, már megérte megírnom ezt a cikket! Kaptam olyan hozzászólást is, hogy állatkísérletek mindig is lesznek. Lehetséges, hogy a gyógyszeripari állatkísérleteket még sokáig nem lehet majd kiváltani, de ha a kozmetikai célúakat ki lehet, akkor miért tennénk ezért? Sőt, most már az EU mellett Izrael és India is betiltoltta! :)
Sokan csupán nemtudásból örülnek, amikor kijön egy új kozmetikum, és fogalmuk sincs, hogy mit is támogatnak a vásárlásukkal. Ti, akik most olvastok, legyetek tudatosak!

Tisztítószereknél is nagyon sokszor történik állatkísérlet, ott is érdemes megnézni.

Hogy tudok utánanézni, hogy egy cég kísérletezik-e állatokon?

Az egyik legjobb célirányos oldal a PETA keresője itt. Ha nem találnád itt meg, akkor keress tovább a Google-ban. Esetleg itt is körbenézhetsz: http://www.gocrueltyfree.org

Mindig nézd meg, ki a tulajdonosa egy márkának! Tipikus példa rá a The Body Shop, aki ugyan nem tesztel állatokon, de megvette a L’Oreal, aki még mindig állatkísérleteket folytat, és számtalan másik márka az övüké.

Másik jó példa erre az Estee Lauder, aki szintén kísérletezik állatokon. Szintén számos márka az övüké, úgy, mint a M.A.C., a Bobbi Brown, a Clinique, a La Mer, és még sorolhatnám. Ilyenkor szintén azt javaslom, hogy még ha a cég egy márkája nem is állatokon tesztelt, akkor se vásárolj tőlük, hisz végső soron ismét csak az állatkísérleteket támogatod.

Továbbá arra is figyelj, hogy egy márka kapható-e Kínában, ahol kötelező még mindig az állatkísérlet, bár már tettek bíztató ígéreteket a befejezésre. Szóval ha egy márka kapható Kínában is, az állatokon is tesztelt, ilyen pl. az Yves Rocher, szóval azt sem veszek többé… Régen nekik cruelty-free nyuszi logójuk is volt, de emiatt elvesztették. Ettől még a honlapjukra simán kiírják, hogy “not tested on animals”, és ez részben igaz is, hiszen pl. EU-ban nem tesztelnek. De emiatt nem elegendő egy cég “animal testing policy”-ját a cég honlapján megnézni, hanem alaposabban utána kell járni.

Hogyan álltam át az állatkísérlet-mentes termékekre?

Őszintén szólva az egyik oldalon nehéz volt. Mániákus kozmetikum és sminkcucc vásárló vagyok. Ha kijön egy újdonság, aminek tetszik az INCI-je, és megfelelőnek tartom a bőrtípusomhoz, már futok is megvenni. Mióta meghoztam azt a döntést, hogy (nem kevés) vásárlásommal nem támogatok olyan céget, aki tesztel állatokon, nagyon sok hype-terméket nem vettem meg. Ez néha azért nehezemre esett, de ha az állatkísérletekről látott képekre gondoltam, mindig meg tudtam állni. Hogy macerás-e? Egy kicsit igen. :) De egy idő után már fejből is tudni fogod, hogy miket vehetsz meg. Sőt, megnyugtatlak, hogy így is lehet gyönyörű a bőröd, és csodálatos a sminked. A szépséghez nem szükséges az állatkínzás!!!

Az pedig nagyon felszabadító, hogy tudom, semmi közöm most már az állatkísérletekhez! Felszabadító, hogy van választásom! Sőt, még nem is kell drágábban vásárolnod! Nem kerül többe, csak utána kell olvasni. :) Azt sajnálom, hogy a krémmánián nem látod ezt a termékeknél, és azt, hogy Magyarországon a beauty bloggerek ezzel semmit sem törődnek. De ki tudja, talán ez is változni fog. :)

Végül pedig egy magyar és nagyon jó cikk magyarul a témában! Olvassátok el! Nagyon jól elmagyarázza, hogy önmagában miért nem megoldás az EU-s szabályozás, és azt is írja, hogy „az állatkísérletes multik, annyira beépültek a gazdaságokba, hogy az ezzel járó társadalmi botrányokat egyetlen kormány sem vállalná.” De ettől mi még vállalhatjuk, hogy nem támogatjuk őket! :)

Ha egyetértesz azzal, hogy a szépségünkért ne kínozzanak meg nyuszikat, tengeri malacokat, egereket, és patkányokat, akkor nyomj egy lájkot!

Te hogy döntesz? Tudatos leszel a jövőben és nem vásárolsz többet állatkísérleteket végző cégektől, vagy úgy teszel, mintha sosem hallottál volna erről? Ne feledd! Az egész világ ok és okozat! Most ültetjük el a jövő magjait, és a döntés szabadsága is a miénk! :)

Forrás: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/merfoldko-betiltottak-kozmetikai-celu-allatkiserleteket-eu-banhttp://www.peta.org.uk/features/new-cosmetics-law/

Véleményeim kipróbált és népszerű szilikonos alapozókról, BB és CC krémekről

$
0
0

Alapozót, BB-t, CC-t nem egyszerű találni. Az idők folyamán jó néhány népszerű és reklámozott alapozót, BB-t és CC-t kipróbáltam már. Véleményemmel segíteni szeretnék, hogy Ti már ne essetek azokba a hibákba, amikbe én, és megkíméljétek magatokat a pénzkidobástól. :) Régebben én sem törődtem azzal, hogy egy cég tesztel-e állatokon, ezért lesz köztük olyan, melyet teszteltek. Ezeket azért hagytam benne, hogy tudjatok róla, és inkább ne vegyétek meg. :)

Az első részben szilikonos termékeket mutatok be. A szilikonok a tévhittel ellentétben nem tömítik el a pórusokat, itt írtam erről egy érdekes tudományos cikket. Szóval szerintem nyugodtan használjatok szilikonos alapozót, én is azt használok, sőt, a szérumom is szilikonos, mégis nagyon szép a bőröm. :)

Missha Signature BB krém

  • Fedés: enyhétől az erős fedésig, nagyon jól építhető
  • Finish: hivatalosan félmatt, én inkább félszaténnak mondanám, egyáltalán nem matt, viszont természetes
  • Komedoképző: nálam nem okozott ilyen gondot, de az INCI alapján nincs teljesen kizárva. Valamint a krémmániás vélemények tanúsága szerint is előfordulhat, hogy eltömíti a pórusokat, de ez ritka, annyira nem kell félni tőle, egy próbát mindenképp megér.
  • Vélemény: Nekem akkor volt ez nagy kedvencem, mikor még nagyon pattis voltam, mert nagyon szépen fedett, és adott egy kis önbizalmat. A benzoyl-peroxid kezeléstől kiszáradt bőrömet hidratálta és nyugtatta is, szóval pattanástalanító kezelés mellé bevált. De már nem akkora kedvenc, mert alig használok BP-t, és inkább olajmentes, matt hatású alapozót szeretek használni. Viszont transzparens vagy mineral púderrel nagyon szépen lehet mattítani a finishén, ha valakinek túl csillogó lenne. Nagyon tartós. Minta is rendelhető belőle.
  • Állatokon tesztel a márka? Elvileg nem! Viszont találtam egy cikket, mely eléggé elszomorított, konkrétan ezt a levelezést, angolul tudóknak megér egy olvasást.  Egy éve írták ezt a bejegyzést, én is fogok írni a Misshának most, és remélhetőleg válasznolnak.
  • Kiknek ajánlom? Száraz, kombinált, normál bőrre, akár nagyobb bőrhibákkal rendelkezők is választhatják a jó fedése miatt. Kifejezetten zsíros bőrre sok lesz a csillogása. 21 és 23-as árnyalatban kapható, még a sötétebb 23-as is világos, és inkább rózsaszínesek. Kreol bőrű lányoknak nincs ebből szín. Mivel nem vagyok benne biztos, hogy tuti nem tesztelnek állatokon, ha lehet, várjatok a vásárlással, amíg utánajárok.
  • Pontszám: 5/5

Missha Signature Wrinkle Filler BB krém

  • Fedés: enyhétől a közepesig, gyengébb a fedése, mint a sima Signature
  • Finish: félmatt, egyáltalán nem olyan fényes, mint a sima Signature
  • Komedoképző: INCI alapján nem, kisebb az esély rá, mint a sima Signaturenél, de nem használtam rendszeresen.
  • Vélemény: Mintát próbálgattam. Nem olyan fényes, és sokkal kevésbé hidratál, mint a sima Signature. Kombinált, zsíros bőrre való inkább, száraz bőr esetén nagyon alá kell hidratálni, az tuti. Fedőképessége is gyengébb, de a finishe nekem jobban bejött. Nagyon tartós.
  • Állatokon tesztel a márka? Elvileg nem! De lásd az előző pontot.
  • Kiknek ajánlom? Kombinált, zsíros bőrre, korrektor kell mellé nagyobb bőrhibákhoz. Mivel nem vagyok benne biztos, hogy tuti nem tesztelnek állatokon, ha lehet, várjatok a vásárlással, amíg utánajárok.
  • Pontszám: 5/5

Clinique BB krém

  • Fedés: enyhétől a közepesig jól építhető
  • Finish: viaszbábu. Tudom, hogy hivatalosan nincs ilyen, de a legjobban ez a szó illik rá.
  • Komedoképző: nálam nem okozott ilyen gondot.
  • Vélemény: Borzasztó!!! Az orcámon, ahol normál a bőröm, szárazzá tette. A T-vonalam borzalmasan csillogott vele. A pórusaimban megült. Viaszbábu borzalmas finishe van. A színskála is gyér, és egyáltalán nem oxidálódik a bőrszínhez. Azért van, akinek bejön a KM-en, de én ilyen csúnya alapozót nem sokat próbáltam még ki.
  • Állatokon tesztel a márka? Igen!
  • Kiknek ajánlom? Senkinek! (Esetleg panoptikumosoknak az élethűbb viaszbábukért. :D )
  • Pontszám: 1/5

Max Factor CC krém

  • Fedés: enyhétől a közepesig építhető
  • Finish: félszaténnak mondanám, nem matt, viszont természetes
  • Komedoképző: nálam nem okozott ilyen gondot, viszont nem is használtam napi szinten. A krémmániás vélemények tanúsága szerint előfordulhat, hogy eltömíti a pórusokat.
  • Vélemény: egészen jó drogériás termék száraz, kombinált bőrre, zsírosra sok. Nem túl tartós, és nekem nagyon csillogott a T-zónámban, ezért nem lett kedvenc, viszont szárazabb bőrre jó lehet. Van belőle extra világos szín is, ami nagyon ritka drogériás viszonylatban.
  • Állatokon tesztel a márka? Igen!
  • Kiknek ajánlom? Kombinált, száraz bőrre jó lehet, ha nincsenek extra igényei a bőrödnek. De az állatkísérletek miatt ne vedd meg!
  • Pontszám: 3,5/5

Max Factor Facefinity

  • Fedés: enyhétől a közepesig építhető
  • Finish: matt, természetes
  • Komedoképző: annak ellenére, hogy olajmentes, borzasztóan eltömítette a pórusaimat, és nagyon-nagyon csúnya lett tőle a bőröm. Plusz a legvilágosabb szín is sötét volt nekem.
  • Vélemény: bár nagyon szép bőrképet eredményez zsíros bőrön, nagyon tönkretette a bőrömet.
  • Állatokon tesztel a márka? Igen!
  • Kiknek ajánlom? Száraz bőrre biztosan nem jó, de kombinált, zsíros bőrnek szép bőrképet ad. Viszont szörnyen eltömíti a pórusokat, és az állatkísérletek miatt is egyértelműen azt mondom, ne vedd meg!
  • Pontszám: 2/5

Catrice All Matt Plus alapozó

  • Fedés: enyhétől a közepesig építhető
  • Finish: félmatt, természetes
  • Komedoképző: olajmentes formula, és nem okozott nálam ilyen gondot. Egy-két lány panaszkodott erre a krémmánián, de elenyésző. Szerintem nyugodtan próbáljátok ki.
  • Vélemény: fedése egy rétegben gyenge, de nagyon szépen kiegyenlíti a bőrszínt. Nekem most épp elég ennyi fedés. 2 rétegben már közepes a fedése, de ha van bőrhibád, mindenképp kell korrektor mellé. Szinte észrevehetetlen a bőrön, igazi second skin típusú, azért is szeretem, mert alig látszik, hogy van rajtam alapozó, miközben sokat dob a bőröm látványán. Ha ezt használom, nagyon sokszor megkapom, hogy de szép a bőröd, és észre sem veszik, hogy van rajtam valami. J A tartóssága lehet picit jobb, de ezért az árért alig hiszem el, hogy ilyen jót lehet kapni. Van belőle extra világos szín is. Sokan panaszkodnak arra, köztük én is, hogy egy picit sötétebbre oxidálódik. Nekem pont jó úgy a szín. De ha két szín között vacillálsz, a világosabbat válaszd.
  • Állatokon tesztel a márka? Nem! :)
  • Kiknek ajánlom? Száraz bőrre biztosan nem jó, de kombinált, zsíros bőrnek jó lehet. Ha nagyon sok a bőrhibád, akkor nem biztos, hogy meg leszel elégedve a fedésével. Nálam most ez a kedvenc, nem gondoltam volna, hogy így megszeretek bármilyen drogériás terméket.
  • Pontszám: 4,5/5

Megjegyzés: bár a Catrice BB-t sosem próbáltam, mert nem az én bőrtípusomra való, meglehetősen szép az INCI-je, és kifejezetten száraz bőrre ajánlott. Aki olcsó és egész jó drogériás terméket keres száraz bőrre, annak ajánlom. :)

A következő részben szilikonmentes termékekről fogom megosztani a tapasztalataimat. Sajnos előfordul, hogy hiába nem komedoképző a szilikon, valakinek érzékeny rá a bőre, és pl. bőr alatti puklikat, nagy pattikat okoznak, amiket ki se lehet nyomni. Ilyenkor egyértelműen szilikonmentes terméket kell keresni. Mások egyszerűen csak nem szeretik a szilikonos érzetet.
Egyébként a szilikonos termékek szebben terülnek, szebb bőrképet adnak, szóval ha nem okoz gondot, felesleges helyette mást keresni.

Ha tetszett a cikk, nyomjatok egy lájkot! :) Ha még nem csatlakoztál a szépségbirodalmamhoz, itt azt is megteheted! Sőt, most már bloglovinon is követhetsz, ami egy szuper weboldal, összegyűjti Neked a kedvenc blogjaid új bejegyzéseit! :) Csak nyomj a lenti gombra és 3 perc alatt meg is vagy!

Ölelés és csóközön, MsTindigo, a csodás bőr szakértője

Az előző részeket a tökéletes alapozók megtalálásához itt találod:
5+1 tévhit és összeesküvés elmélet az alapozókról, BB-kről, CC-kről
Az alapozók típusai
Hogyan nézd át az alapozók INCI-jét, és válaszd ki a legmegfelelőbb színt

Nektek melyik a kedvenc alapozótok, BB-tek? A fentiek közül próbáltatok valamit? :)

Cruelty-free és állatokon tesztelő cégek listája

$
0
0

Ha még nem kötelezted el magadat az állatkísérlet-mentes termékek mellett, akkor kattints, és olvasd el ezt előbb!
Ahol mindenképp ellenőrizd le a terméket, az a PETA listája itt. Ha itt a CF jelzőt látod, akkor cruelty-free a márka. A PETA a tulajdonost is kilistázza, erre figyelj még! Lehetőleg ne vásárolj olyat sem, ahol, bár a márka CF, a tulajdonos viszont tesztel állatokon. Ezt is le tudod ellenőrizni, méghozzá úgy, hogy a tulajdonos céget is beírod a keresőjébe. Ilyen márka pl . a The Body Shop, ami bár CF, a L’Oreal tulajdonában van, aki köztudottan végez állatkísérleteket.

Nézzük először, mit jelentenek a kifejezések! Ez nagyon fontos, én is sokkot kaptam!

“Not tested on animals”, vagy “Against of animal testing” – Állatokon nem tesztelt, az állatkísérleteket ellenzi

Ez szinte csak egy frázis, és a leggyakoribb címke. Sajnos ha csak ennyit látsz, még egyáltalán nem biztos, hogy a cég cruelty-free is. (ld. következő pont). Ez csak annyit jelent, hogy a kész terméket már nem tesztelik állatokon.
Két gyakori probléma van ezeknél a cégeknél. Az egyik, hogy arra már nem vállalnak garanciát, hogy azon beszállítók, akiktől a nyersanyagot veszik, nem tesztelték azokat állatokon.
A másik gyakori gond a „kivétel, ha arra törvény kötelez minket” szöveg. Pl. Kínában kötelező. Szóval simán lehet, hogy máshol tesztelnek. Egyébként ez sem lehetne kifogás, mert akár mondhatnák azt is, hogy oda nem megyünk, ahol erre köteleznek minket, ahogyan vannak is olyan cégek, akik így tesznek.
Ha csak ennyi áll a cég honlapján, nézz mindig utána a PETA listáján, és a Google-ben!

Az én listámon ezek is a bojkottált termékek közé kerültek, hiszen ezen vásárlásaiddal is jó esélllyel az állatkísérleteket végző cégeket támogatod.

Cruelty-free (CF) – Kegyetlenség-mentes

Sajnos erre nincs normális magyar fordítás, kegyetlenség-mentes szó szerint, vagyis nem szenvednek az állatok. Ilyenkor sem a terméket, sem a nyersanyagokat, összetevőket nem tesztelték állatokon, sem a cég, sem 3. fél által. Állati eredetű nyersanyagot tartalmazhat, pl. méhviaszt, lanolint.

Vegán

Ilyenkor szintén sem a terméket, sem a nyersanyagokat, összetevőket nem tesztelték állatokon, sem a cég, sem 3. fél által, ez megegyezik eddig a cruelty-free-vel. Ezen felül nem tartalmazhatnak állati eredetű anyagokat. Sokan azt hiszik, hogy a vegán termékek a bio- és natúrkozmetikumok, de ettől még a termék kémiai anyagokból is összeállhat, szóval nem feltétlenül az. Ez nagyon jó választás, de azért a cruelty-free sem rossz. :)

A blogomon mostantól kizárólag cruelty-free és vegán termékeket ajánlok! A szükséges javításokat visszamenőleg is meg fogom tenni az egyes bejegyzéseimnél.

A cruelty-free, röviden CF, kegyetlenség-menteset jelent. Ez nem csupán azt jelenti, hogy egy cég nem tesztel állatokon, ez azt jelenti, hogy közvetett módon sem okozol az állatoknak szenvedést.

Listák

Két listát készítettem, egy ajánlott és egy tiltó-listásat. Már most több mint 100 márkát néztem át. Sajnos lehet benne hiba! Nagyon szívesen veszem a kiegészítéseiteket, írjátok meg, ha Ti utánanéztetek egy márkának, és linkeljétek be, hol találtatok róluk animal testing policyt, nagyon hálás leszek érte! :) Beteszem a táblázatba is természetesen. A segítségeteket igénylem is, légyszi angolul tudók ne küldjenek olyan kommentet, hogy és az „izé” az cruelty-free? Hanem nézzetek utána, és linkeljétek be már a válasszal együtt, és beteszem. Ha sehol sem találjátok, akkor pedig már arra kérjetek, hogy úgy írjak az adott cégnek konkrét levelet, ezt szívesen megteszem én magam is. Ahogy ebben az egész blogban, iszonyatosan sok munkám van ebben a táblázatban is. Az egész karácsonyi szünetemet ezzel a táblázattal töltöttem. Ne felejtsétek, hogy az ajánlott táblázatba kerüléshez nem elég annyi, hogy “not tested on animals”.. Ha csak ennyi van kiírva a honlapra, keressetek tovább, hisz ettől még lehet, hogy közvetetten módon szintén az állatkísérleteket támogatnánk!

Ha ismertek még 100% cruelty-free terméket, kérlek, írjátok meg mindenképp, hadd osszam meg mindenkivel. :)

A Balea saját márkás termékei CF termékek, azt bátran vásárolhatjátok. Valakinek van infója a Rossmann saját márkás termékeiről?

A koreai termékek kapcsán a KARA-nak fogok írni, http://animalrightskorea.org/, mert a legtöbb terméknél csak annyi van kiírva, hogy “not tested on animals”, ami sajnos ugye nem sokat jelent.

A listát folyamatosan frissíteni fogom, remélhetőleg a Ti segítségetekkel is. :)

MsTindigo által ajánlott cruelty-free termékek

Magyar termékeket nyugodtan  vásároljatok, nálunk tilosak az állatkísérletek. Az egyetlen nemzetközileg is sikeres magyar kozmetikum, az Ilcsi pedig sehol nem tesztel, szóval ezeket nem szeretném egyesével a táblázatba tenni. :) Vegyetek magyar terméket bátran, amivel a magyar gazdaságot is támogatjátok!!!

Márka Tulajdonos, ha van
Alverde DM
Annamarie Börlind
Aussie Mineral Makeup
Avene
Balea DM
Barry M
Ben Nye
Benecos
Cadeavera Müller
CatriceCosnova GmbHDr. HaushkaDr. Hauschka
E.L.F.Essence                                       Cosnova GmbH
Faith In Nature
Kryolan
Lavera
Logodent
Lush
Mariolu Bio
NYX
OCC cosmetics
Orly
Paula’s Choice
Sante
S-he Stylezon
Sleek
Too Faced
WeledaZao
Zoya

 MsTindigo által bojkottra tett termékek

Az általam bojkottált termékek között vannak olyanok is, mely ugyan CF, vagyis Cruelty-Free, de a tulajdonos a legkevésbé sem az, ld. The Body Shop CF cég, akinek a tulajdonosa a L’Oreal, nálam az ilyen egyértelműen tiltólistás.

Cég neve Ha van, a tulajdonos cég
Acuvue Johnson & Johnson
Adidas Coty
Ambi Johnson & Johnson
Aquafresh GlaxoSmithKline
Artdeco
Aveeno Johnson & Johnson
Avon
Axe Unilever
 Benefit
Biotherm L’Oreal
Bobbi Brown Estee Lauder
Burt’s Bees Clorox
Calvin Klein Coty
Carefree Johnson & Johnson
Clarins
Clean and Clear Johnson & Johnson
Clinique Estee Lauder
Corega GlaxoSmithKline
Corsodyl GlaxoSmithKline
Dolce & Gabanna
Dove Unilever
Dr. Scholls Schering-Plough
Elizabeth Arden Unilever
Essie L’Oreal
Estee Lauder Estee Lauder
Eucerin Beiersdorf
Forever Living csak Kínában tesztelnek
Garnier L’Oreal
Gillette Procter & Gamble
Giorgio Armani L’Oreal
Hawaiian Tropic Playtex
Head & Shoulders Procter & Gamble
Herbal Essences
Herbalife csak Kínában tesztelnek
Johnson Johnson & Johnson
Johnson & Johnson Johnson & Johnson
Joico Shiseido
Kerastase L’Oreal
La Mer Cosmetics Estee Lauder
La Prairie
La Roche Posay L’Oreal
Labello Beiersdorf
Lancome L’Oreal
Libresse SCA Hygiene Products AB
Listerine Johnson & Johnson
L’Occitane csak Kínában tesztelnek, ezért elvesztették a nyuszis logót
L’Oreal
M.A.C Estee Lauder
Make Up FactoryManhattan ArtdecoCoty
Maybelline L’Oreal
Michael Kors Estee Lauder
Miss Sporty Coty
Mysslin Artdeco
Nars Shiseido
Neostrata
Neutrogena Johnson & Johnson
Nivea Beiersdorf
O.P.I Coty
Olay Procter & Gamble
Old Spice Procter & Gamble
 

OriflamePanten

Procter & Gamble
Parodontax GlaxoSmithKline
Playboy Coty
Ponds Unilever
Ralph Lauren Frangrances L’Oreal
Rembrandt Johnson & Johnson
Revlon
Rexona Unilever
Rimmel Coty
Safeguard Procter & Gamble
Selly Hansen Coty
Sensodyne GlaxoSmithKline
Shiseido
Signal Unilever
SkinCeutical L’Oreal
Tena SCA Hygiene Products AB
The Body Shop L’Oreal
Tork SCA Hygiene Products AB
Unilever
Urban Decay L’Oreal
Veet Reckitt Benckiser
Vichy L’Oreal
Vidal Sasson Procter & Gamble
Wella Procter & Gamble
Windex Johnson & Johnson
Yves Rocher csak Kínában tesztelnek, ezért elvesztették a nyuszis logót
Yves Saint Laurent L’Oreal
Zewa SCA Hygiene Products AB

 

Az eddig felhasznált források:

http://www.hotashi.com/jetaime/?page_id=5690
http://www.choice.com.au/media-and-news/media-releases/2013-media-releases/consumers-misled-on-animal-testing.aspx
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2181468/Big-beauty-brands-dropping-cruelty-free-animal-testing-policies-sell-products-China.html
http://sinosphere.blogs.nytimes.com/2013/11/14/china-moving-to-end-some-cosmetics-testing-on-animals/?_r=0
http://www.cosmopolitan.co.uk/community/forums/thread/1455048
 http://www.animalsliberty.com/datenbank.php?dbFilter=&dbCategory=2&manufacturerID=&boycott=&showAllProducts=1
http://shlomitmp.blogspot.hu/2012_01_01_archive.html

Szép bőrt akarsz? Fogadd meg újévkor! :)

$
0
0

Újévkor sokan tesznek fogadalmat, legyen az egyik az, hogy mindent megteszel a szép bőrért, úgy, hogy szépségedért nem szenvednek az állatok! :)

Így 3 hónap után az évértékelő beszédet a blogom kapcsán túlzásnak érzem. De elégedett is vagyok! :) Már 80 bejegyzést írtam, 1.500 kommentnél tartunk, és havi több mint 7 ezren látogatják a blogomat. Elindítottunk egy cruelty-free mozgalmat is, és sok köszönő levelet, kommentet is kaptam, hogy a blogom segítségével szebb lett a bőrötök. A fogadalmam, hogy jövőre ugyanígy folytatom. :) Amúgy ha azt kérdezitek, hogy csináltam, két titkom van: hiszek ebben a projektben, idealista vagyok, és átlag napi 3-4 órát is ezzel foglalkozok. :) Szerintem a szorgalom és a kitartás minden siker titka. :)

Ebben a bejegyzésemben évértékelés helyett inkább arról írok, hogy milyen akadályok állnak a szép bőr elérésében, és egyéb céljaitokban, és hogyan tudtok túllépni ezen.

Mitől lehet csúnya a bőröd?

  • Teljesen rosszul étkezel, és túl kevés VIZET (nem cukros üdítőt) iszol
  • Rossz termékeket kensz magadra
  • Ha nagyon csúnya, akkor lehet, hogy valamilyen betegséged is van

Miért nem szép a bőröd?

Mostani ronda bőröd eddigi hibás döntéseid eredménye. Persze lehet hárítani, de így van. Tehetsz úgy, mintha áldozat lennél, de nem vagy az, mindenről, ami most az életedben van, Te tehetsz. A jóról is, rosszról is. Persze tudom, hogy nálunk nem divat vállalni a felelősséget a dolgokért. A szegénységről a politikusok tehetnek, a kövéreknek ilyen a genetikájuk, a csúnya bőrűeknek szintén. Én egész életemben pattanásos voltam, szóval mondhattam volna azt is, hogy hát ilyen a genetikám. Sőt, a tudatos bőrápolásom után még másfél év volt, mire beállt a végső és tényleg működőképes bőrápolási rutinom, amit minden áldott nap csinálok. Óriási kitartást igényel, mert sok terméket 2-3 hónapig kell használni, hogy kiderüljön, tényleg jó-e Neked, vagy sem. Ha az első nem hat, tovább kell lépni! A kudarc egy lépés a sikerhez vezető úton. Az is egy eredmény, hogy tudod, mi nem működik. :)

Nagyon hasonló ez a kövérek problémájához. A kövérek véletlenül sem a helytelen, mozgásszegény életmódjuk és a túl sok evéstől kövérek, nem… Dehogyis! Egyesek genetikailag ilyenek, mások pedig hormonproblémák miatt elhíztak, és azóta „véletlenül” úgy maradtak. Alig ismerek olyan kövért, aki legalább vállalná a felelősséget azért, hogy kövér, és ki meri mondani, hogy igen, dagadt vagyok, mert zabálok, vagy hogy egyszer ezért vagy azért meghíztam, de azóta nem tettem meg mindent azért, hogy lefogyjak.

És mit tesz a legtöbb kövér? Csoda-fogyibogyókat vesz, rohangálnak az olyan edzésekre, és fogyasztó kezelésekre, amik heti kétszer 10-20 perccel mínusz 10-20 centit ígérnek. Belevágnak a fogyókúrákba, de az életmódváltás már nem megy nekik, így ha le is fogynak, újra visszadagadnak. Majd szétteszik a kezüket: én mindent megpróbáltam, de nem megy. Nem veszik a fáradtságot, hogy utánanézzenek, megtanulják azt, hogyan edzenek, táplálkozzanak, ha betegség is van a háttérben, nem mennek orvoshoz, vagy nem tartják be az orvos utasításait, majd sírnak, hogy kövérek.

Ugyanez a helyzet a csúnya bőrűekkel. Akinek nagyon csúnya a bőre, és azt mondom, vizsgáltassa ki magát, közli, hogy utálja az orvosokat, mind sz*r. (Esetleg már volt egyszer egy rossz orvosnál, és levonja az ostoba konklúziót, hogy mind sz*r.)

Akinek annyira azért nem csúnya a bőre, hogy mindenképp bőrdoki kell, és úgy ítélem meg, hogy a teljesen rossz bőrápolási rutintól van, annak új bőrápolási rutint szoktam ajánlani. Aki rendszeresen olvas, tudja, mivel jár ez. Ilyenkor az összes terméked INCI-jét át kell nézni, lehet, hogy az összes kozmetikumodat le kell cserélni. Tanulni kell hozzá, és olvasni. Sőt, minő borzalom, még pénzbe is kerül, pedig akkora-de-akkora a szegénység nálunk ugyebár. De dönthetnél úgy is, hogy mostantól kevesebb csokit, chipset, eggyel kevesebb cipőt, toppot, meg körömlakkot veszel, és nem veszel silány kozmetikumokat, hanem összespórolsz a jóra. Hogy mostantól fontos a szép bőröd. Vagy azon is gondolkozhatsz, hogy hogyan keress több pénzt. De azon nincs értelme gondolkozni, hogy jaaaaj, neked nincs pénzed, mert ezzel az energiával, amivel sajnálod magadat, akár cselekedhetnél is.

Két kérdés, amitől azonnal a falra mászom

  1. Hűűűű ez nagyon bonyolult ez a bőrápolási izé, rutin. Nem tudsz valami csodacuccot, (a még jobb változat: nem tudnál főzni egy csodakrémet) amitől egyből helyrejön?
  2. Jó, de ezt meddig kell csinálni? Egy hét? Remélem, max. egy hónap?
  3. Tényleg NE menjek napra, szoliba? Hát ez kizárt dolog…

Ugye Ti is érzitek az összefüggést a csodabogyókkal és az egy hónapos fogyókúrákkal? Vagy azzal, hogy némi lemondással jár a szép bőr, ahogy a karcsú alak is. (Ne menjek napra?= Egy kicsi sütit sem ehetek?) Hirtelen felindulással nem érsz el semmit. Ne várjatok tőlem se csodát. Amit tudok, és a saját tapasztalataimat leírom a blogomban úgy is. Angol kutatásokat, tudományos írásokat olvasok, és lefordítom az angolul nem tudóknak. Idealista vagyok, és hiszek benne, hogy élnek Magyarországon olyan nők, akik hajlandóak olvasni, megtanulni kezelni a bőrüket, legalább alap szinten INCI-t elemezni, és nem dőlnek be az idióta kozmetikum (meg egyéb) reklámoknak. Tudom, hogy minél nagyobb az ígéret, annál nagyobb a csábítás, de ahogy semmilyen csodabogyótól nem fogsz lefogyni, ugyanúgy nincs olyan csodatermék, ami azonnal eltűnteti a ráncaidat, vagy a ragyáidat.

A döntés a Te kezedben van!

Most, hogy tudod a fentieket, Te döntesz! Birka módjára mész a nyájjal, és örömködsz, nyomodd a lájkokat, hogy állatokat kínzó cégek kidobták a legújabb, teljesen rossz inci-jű színes szagos kozmetikum csodájukat, vagy felelősséget vállalsz a tetteidért, megtanulod ápolni a bőrödet, és tudatosan vásárolsz???
Óriási szeretettel várom azokat, akik elhatározták, hogy változtatnak! Legyen ez az újévi fogadalmad! :)
(Ha még nem olvastál az állatkísérletekről, és most nem is érted, miről magyarázok, olvasd el ezt.)
Én is egy csomó állatkísérletes terméket vásároltam, és kizárólag a reklámok alapján választottam. De rájöttem, hogy ez nem vezet semmi jóra! Most tiszta a lelkiismeret, és szép a bőröm. Ha Te is változtatni akarsz, akkor itt a helyed! Ha nem, akkor nem is baj, ha elmész, mert úgy sem tudok rajtad segíteni.

Egy jó tanács, hogy egyetlen újévi fogadalmad se fulladjon kudarcba!

Bármi is legyen az újévi fogadalmad, akár az, hogy új állást találsz, akár az, hogy lefogysz, vagy leszoksz a cigiről, esetleg megtanulsz angolul, kitartás nélkül nem fog menni! Sokan azért buknak el, mert nem elég kitartóak! Nem vettek fel egy állásra? Majd felvesznek a következőre! Nem jön be az elsőnek kipróbált sport, tanár, edző, orvos, dietetikus stb.? Menj tovább! Keress tovább, ne áll le! Minden egyes kudarccal közelebb kerülsz a SIKERhez!!! :) A sikeres emberek nem azért sikeresek, mert nekik minden sikerül, hanem azért, mert ha kudarc éri őket, azt a tanulási folyamat részeként élik meg, és képesek tovább lépni. A sikeres emberek nem panaszkodnak, a megoldásokat keresik, a problémákat kihívásként élik meg, hajlandóak tanulni, fejlődni, szorgalmasak, és a kudarcok nem törik meg őket! Kívánom Nektek, hogy minden újévi fogadalmatokat vigyétek sikerre 2014-ben, és legyetek képesek minden célotokat véghezvinni! :)

Ha Ti is megfogadjátok, hogy rendes bőrápolási rutint alakítotok ki 2014-ben, nyomjatok egy lájkot! :) :) Ha még nem csatlakoztál a szépségbirodalmamhoz, itt azt is megteheted! Sőt, most már bloglovinon is követhetsz, ami egy szuper weboldal, összegyűjti Neked a kedvenc blogjaid új bejegyzéseit! :) Csak nyomj a lenti gombra és 3 perc alatt meg is vagy!

Follow on Bloglovin

Ölelés és csóközön, MsTindigo, a csodálatos bőröd szakértője

Nektek mi az újévi fogadalmatok? :) Csatlakoztok az állatkínzás-mentes szépség küldetéshez? :)


Hogyan tisztítsd a fogaidat helyesen?

$
0
0

A szép bőr fontos, de hiába a szép, hibátlan bőr, az ápolatlan fogak teljesen elrontják az összhatást. A húgom, Kata kb. 2 éve dolgozik fogászati asszisztensként, most már a dentál higiénikus képzést is elvégezte. Nekem pedig a nyáron lett végre egy normális, tényleg jó fogorvosom, aki elkezdte rendbetenni a számat, és a páromét is. A húgomtól tudtam meg, hogy gyakorlatilag egész életemben rossz technikával mostam fogat, és fogselymet sem nagyon használtam. A húgom mindig azt mondja, hogy aki nem tisztítja a fogát helyesen, annál nem csak a fogszuvasodás veszélye forog fent, hanem a fogágy betegségek kialakulása is, ami a fogak elvesztéséhez vezethet! Sajnos ő sok ilyet látott már, szóval következzen a cikke, fogadjátok sok szeretettel az én okos, szakmailag profi, és nagyon gyönyörű húgom bejegyzését a helyes szájhigieniáról! :)

Helyes fogmosásról, szájhigiénéről

Nővérem (MISTINDIGO) kérésére sok szeretettel írok nektek egy cikket a helyes fogmosásról.

Első körben szeretnék nektek pár kérdést feltenni!

  • Hogyan tisztítjátok fogaitokat?
  • Milyen technikát alkalmaztok?
  • Mennyi időt szántok rá?
  • Milyen fogkefét, fogkrémet használtok?
  • Utolsó, de nagyon fontos kérdés fogközeiteket is tisztítjátok ( interdentális kis kefe,fogselyem)?

 Nem szeretnélek titeket  hitegetni,de a helyes fogmosási technika elsajátítása nem kis feladat, sok időt és kitartást igényel, de higgyétek el, megéri.

A legtöbb páciens a fent elhangzott kérdésekre a következőket válaszolja:

Hányszor mosol fogat, mennyi ideig tart? – naponta kétszer,1-2perc alatt-. Technika?- nem tudom itt pontosan mire gondolsz?-  Fogkefe,fogkrém – amit épp reklámoznak vagy akciós a drogériában. -Fogközök – a fogközeimet??? Fogselyemmel próbálkoztam, de nekem túl szűkek a fogközeim ott nem lehet vele átmenni!!-

Az én munkahelyem a módosított bass-technikát mutatjuk, tanítjuk a betegnek. Ennek a technikának a lényege, hogy a fogíny és a fogkorona részei közötti kis (fogíny) tasakokból ki söpörjük a lepedéket.

Nem is akár hogyan, fogkefétek helyezzétek félig  a fog, félig a fogínyre,de ne merőlegesen, hanem kicsit srégen, kb. 45 fokos szögben, úgy hogy ebbe a kis ínytasakba bele mentek. Ezt érezni fogjátokat, majd kis körkörös vibráló mozdulatokkal kezdjétek el a lepedéket fellazítani, majd a fogkorona felé a lepedéket (plaque-t)  söpörjétek ki. A kis- vibráló mozdulatot kb. 10-15öször végezzétek el, majd ezt a söprő mozdulatot kétszer.  (Egyszerre mindig csak egy két fogat tudtok megmosni!)

Ezen a videón nagyon jól látszik a technika lényege, emellett bemutatja,hogy az elülső régióban/front részen, akár „egyenesen” is tarthatjátok a fogkefét.

Sajnos csak angol viedót találtam,ezért az elején a lézerrel ezeket a kis tasakokat mutatja,utána pedig azt mondja el,amit leírta, nektek!

Milyen a helyes fogkefe?

A helyes fogkefe kiválasztása nem könnyű feladat.

curaprox-fogkefek

Curaprox 5640 fogkefe

  • kis feje van, maximum 2cm
  • a sörtéje egyenes, nincsenek benne gumis részek, sem cikkcakkos részek
  • puha vagy közepes erősségű

Nagyon jónak találom a meridol termékeket és a curaprox termékeket. Személyes kedvencem a curaprox ultra soft 5460 fogkefe, én ezt használom.

Napi kétszeri-háromszori fogmosás elegendő,hogy  csökkentsük a fogszuvasodás és a fogyínysorvadás kialakulását.

Fogkrém választása

Szerintem a legfontosabb a tiszítási technika,utána következik a csak a fogkrém kiválasztása.

Mindenki a saját igényeinek válasszon fogkéremet.

Pár példa:

  • Fogérzékenységre nagyon jó a  sensodyne rapid és a colgate sensitive pro-relief.
  • Fogíny kezelésére meridol vagy elmex
  • Szájszagra: meridol halitosis

Lehetne még a végtelenségig sorolni, úgyhogy lépjük tovább.. :)

Fogközök tisztítása

Interdentális kis kefe

Ebben pontosan nem tudok sajnos így látatlanban tanácsot adni, mert nagyon sok méret létezik belőle, ezért ebben mindenképp kérjétek ki fogorvos vagy dentálhigiénikus segítségét!! (MsTindigo megjegyzése: az én fogorvosom nekem speciel a vékony, waxolt fogselymet javasolta, és a fogköztiszítót kefét meg nem annyira, szóval tényleg kérdezzétek meg!)

Fogselymekből is több fajta létezik.

  1. Oral-B Essential floss-normál fogselyem (szűkebb  fogközhöz)
  2. Oral-B Ultrafloss -(tágabb, szélesebb fogközhöz),ez ilyen zseniliás,szivacsosabb
  3. Oral-B Superfloss-(hídhoz, fogszabályzóhoz (brackett-ek), implantátumok tisztításához)

Sajnos nem találtam erről olyan videót ami tökéletesen bemutatja, egyszerre, hogy hogyan kell helyesen tartani és hogyan kell a a fogközökbe bemenni, ezért két videót hoztam. Szintén angolul.

Kezdetnek válasszátok ki a számotokra megfelelő fogselymet, majd szabjatok le belőle kb.30-35cm. Ez azért fontos, hogy az ujjatokra könnyen fel tudjátok csavarni, ez lehet a mutató vagy a középső ujj.

Nagyon fontos itt nem mutatják, hogy a leghátsó fogak-hátulsó felszíneinek a tisztításáról se feledkezzetek meg!!!!

Itt az úriember bemutatja, hogyan tartsátok. A technika itt nem jó!!!Tényleg csak a tartást figyeljétek! Ahogy bevezeti a fogközbe, az nem helyes, viszont jól tekeri fel az ujjára, tehát jól tartja.

Az alábbi videón pedig megnézhetitek, hogy menjetek be a fogközökbe helyesen.

Hozzá tenném, hogy a legjobb, ha minden fogközbe kétszer mentek be, először az egyik fog felszínt tisztítva, majd gyertek ki a fogközből, utána következhet a másik oldal. Óvatosan menjetek be mindig a fogközbe, míg nem érzitek a két fog közötti kontaktpontot, majd lassan vezessétek tovább, mert könnyen megsérthetitek a fogínyt!

Nyelv tisztítása

Nyelvetek nagyon könnyen tudjátok tisztítani, lehet kapni nyelvtisztító kefét, de szerintem elegendő, ha fogkefével a nyelv gyöktől a nyelv csúcs felé párszor kisöpritek a lepedéket. (nyelv hátsó részétől előre felé)

Pár kép  a mozdulatról+ a speciális tisztítóról!

nyelvtisztitasnyelvtisztitas2

Szájvizek

Felhívnám a figyelmeteket arra, hogy a szájvizeket nagyon elővigyázatosan kell használni!!

Szájvizek jók,mert elpusztítják a szánkban a baktériumok nagy részét, viszont nem csak a „rossz” baktériumokat pusztítják el,hanem a „jókat” is, amikre szükségünk lenne.

Ezért érdemes, felváltva használni őket, mivel mindegyiknek más az összetevője, emellett jó, ha kis szüneteket is tartotok. Például két hétig használjátok, majd két-három nap szünetet tartotok.

Hogy tudjátok ellenőrizni, mennyire jártatok sikerrel a tisztítási módszer elsajátításával?

Drogériákban, gyógyszertárakban lehet különböző plaque-festő tablettát venni, mely megmutatja, melyik részt nem sikerült megfelelően megtisztítanotok!

Remélem, hasznosnak fogjátok találni ezt a kis leírást! :)

Figyelmetekbe ajánlom, kérjétek fogorvosotok segítségét,mert élőben, személyre szabottan ők tudnak nektek professzionális segítséget nyújtani!

Kívánok nektek sok sikert és egészséges-lepedék mentes fogakat!

Tajti Katalin

MsTindigo kiegészítése

Mivel a testvérem fogászati rendelőben dolgozik, és az ott tanultakból merít, így az ott ajánlott termékeket ismeri, és tudja azokat biztonsággal továbbajánlani. Egyébként a húgom is odafigyel rá, hogy cruelty-free, vagyis állatkísérletmentes kozmetikumokat vásároljon. A fenti termékek közül NEM cruelty-free az Oral-B, az Elmex, a Sensodyne, a Colgate, és a Meridol sem. Egyedül a Curaprox CF termék.
Nekem nyáron lett egy nagyon jó fogorvosom. Ő szintén elmagyarázta a helyes fogmosás, fogtisztítás és szájhigieniát, ami egyébként ugyanaz, amit a testvérem is itt fent közöl. :) Én kérdeztem, mi a véleménye a baleás Dontodent fogselymekről, mivel a DM nem tesztel állatokon. Azt mondta, hogy szerinte az is jó nekem, a lényeg, hogy mivel szűkek a fogközeim, waxoltat és vékonyat válasszak. De tényleg menjetek el fogorvoshoz, úgy is kell az minden évben, és kérdezzétek meg, hogy milyet válasszatok, ezt a testvérem is nagyon javasolja.
Én Lavera fluormentes fogkrémet használok, mivel a fluortól periorális dermatitiszem lesz, magyarul tele leszek kis csúnya kiütés-pattiszerű akármikkel a szám körül. Emiatt rendszeresen járok most már fluoros ecsetelésre a fogorvos. A fluorral is csak rémisztgetnek Titeket, majd lesz erről is egy külön cikk, ha a testvéremnek lesz még egy kis ideje. Nekem a fogaim állapota rengeteget javult a fluoros ecsetelések óta, szóval nekem ez már önmagában is elég bizonyíték lenne, de már olvastam is a témában. Az én véleményem, hogy nyugodtan vegyetek fluoros fogkrémet, kivéve, ha allergiátok van rá, mint nekem.
A Dontodent fogkrémek INCI-jét megnéztem, és én nem látok akkora különbséget a fenti kiemelt és nem CF fogkrémekhez képest, de azért a fogkrémek más terület, mint a bőrápolás, és nem értek hozzá. Az én fogorvosom nagyon jó fej, és szívesen átnézi az INCI-ket. Szóval ha mentek dokihoz, és szeretnétek CF terméket venni, nyomtassátok ki a krémmániáról néhány szimpatikus CF fogkrém és esetleg szájvíz INCI-jét, és kérdezzétek meg a dokitok véleményét. A fogorvosom például azt mondta a Lavera fogkrémem INCI-jére, hogy teljesen rendben van egy fluorallergiásnak, a többi benne lévő összetevő nagyon hasznos, és jó választás. Ha valakinek felkeltette az érdeklődését a Lavera fogkrém, van fluoros változata is. :)
A húgom a dontodentes kisfejű fogkefét nem javasolja, ezért ha tehetitek, válasszátok a fenti Curaprox fogkefét, mely márkáról több helyen is azt találtam a neten, hogy cruelty-free. :) Illetve az én jó tanácsom: ne nyomjátok a fogkefét a fogatokra , mint az állat! :D Ez abból látszik, hogy a fogkeféd söréti napokon belül elkezdenek szétállni. Én mindig ezt csináltam, és talán még most is kicsit erősebben nyomom a fogamra, mint kéne. De már sokat javult a technikám, az biztos. :) 3 havonta ajánlott a fogkeféket cserélni mindenképp.

tesok

Húgaimmal, Kata középen :)

Ha tetszett a cikk, és szerinted másnak is hasznos lenne, nyomj egy lájkot! :)  :) Ha még nem csatlakoztál FB szépségbirodalmamhoz, itt megteheted:) Sőt, most már bloglovinon is követhetsz, egyszerű és nagyszerű weboldal, mely összegyűjti kedvenc blogjaidat! Kattints a gombra, és kövesd a tennivalókat, 3 perc az egész! :)

Follow on Bloglovin

Ti a helyes technikával mossátok a fogaitokat? Vagy most világosodtok meg? Ha ez utóbbi, mindenképp keressetek egy jó fogorvost, aki konkrétan a Nektek való termékeket tudja ajánlani. Ha pedig kommenteltek, használjátok hozzászólás értesítőt, így azonnal megy az e-mail, ha szájhigieniás szakértőnk, Kata válaszol Nektek! :)

 

Parabénpara a köbön – Az igazság a parabénekről

$
0
0

Mostanában a csapból is az folyik, hogy a parabén rossz, sőt, inkább halálos, rákot okoz, és befolyásolja az ösztrogéntermelést. Mivel ez a blog semmilyen riogatásnak nem hisz, ahogy semmilyen csodaszernek sem, amíg utána nem járt, most a parabént vettem sorra.

Mi az a parabén?

Ha már itt tartunk, tulajdonképpen parabének. Többféle parabén is van, pl. methyl- vagy ethyl-parabén. Tartósítószer, melynek nagyon hatékony baktérium- és gombaellenes hatása van. Rengeteg kozmetikumban megtalálható, mert olcsó, megbízható és nagyon stabil tartósítószer. Tartósítószer nélkül a vizes részt is tartalmazó termékek 1-2 hét alatt megpenészednének, megromlanának, így mindenképpen szükséges a használatuk.

Mivel riogatnak minket?

  • Karcinogén, vagyis rákkeltő vegyületek, főként a dezodorokban lévő parabéneket hozták összefüggésbe a mellrákkal. Ha beírom a Google-be, hogy „parabén és rák”, 48.500 találatot hoz ki, ha angolul írom be ugyanezt, 3.650.000 találatot!!!
  • Befolyásolja a hormonháztartást, konkrétan az ösztrogén szintet. (Ez a női hormon.)
  • Növelik az UVB okozta károkat a sejtekben. (Ebben az egyben lehet valami, szóval használjatok naptejet, de azt amúgy is használjatok, hogy ne legyetek ráncosak. :) )

Egyre több gyártó reagál ezekre az állításokra parabénmentes kozmetikumokkal. De vajon kell tőle félnünk? És feltétlenül biztonságosabbak a nem parabénnel tartósított kozmetikumok?

Veszélyesek-e a parabének?

Az FDA (Food and Drug Administration, az USA-ban a hivatalos egészségügyi szervezet egy osztálya) szerint nincs ok az aggodalomra, de még figyelik az ezzel kapcsolatos adatokat.
National Cancer Institute (Nemzetközi Rák Intézet) szerint sincs olyan meggyőző bizonyíték, mely szerint az izzadsággátlóknak köze van a mellrákhoz.

A Beauty Brains azt írja, hogy 2004-ben történt egy kutatás, mely szerint 20 különböző emberi tumorban találtak parabént. (Gyakorlatilag minden riogató erre a kutatásra támaszkodik.) Senki sem tudta megmagyarázni, hogy került az oda. Azt sem tudták megmondani, hogy normális szövetek tartalmaznak-e parabént. Ez viszont egyáltalán nem bizonyíték arra, hogy a parabének mellrákot okoznak, és nem is tudták bizonyítani.

Paula Beugon oldalán pedig azt olvastam, hogy nem is magát a parabént mutatták ki, hanem a parabének metabolitját, ami már nem ugyanaz.

Sőt, Journal of Applied Toxicology-ben meg is jelent egy cikk, melyben egyértelműen kijelentette, hogy nincs arra bizonyíték, hogy a parabén rákot okoz. Továbbá ezt bizonyítja azon tény, hogy egy globális kutatás szerint a parabén lebomlik, metabolizálódik, majd ártalmatlanul kiválasztódik a szervezetben.

A másik parabénpara az, hogy befolyásolja a hormonháztartást. A parabének fitoösztrogének. A hatályos EU szabályozás szerint a parabének egyenkénti aránya a kozmetikumokban legfeljebb 0.4% lehet. Ez annyira kevés, hogy nincs ilyen hatással a szervezetre.

Parabén vs. természetes fitoösztrogének

In-vivo tesztek szerint a parabének 10.000 x (!) gyengébbek, mint a természetben előforduló fitoösztrogének. Durva mi? :D Ez azért engem is meglepett. Óriási tévhit manapság, hogy ami vegyi, kémiai, az rossz, ami meg természetes, az meg ugye tuti jó. (Elárulom, hogy valamennyi természetben előforduló anyag is kémiai, mikor minden összetevő úgymond kémiai, még mondjuk is, hogy pl. a sheavaj karotinoid-tartalmú, vagy a kávéban koffein van, a teában meg tein.)

Sőt, élelmiszerek, mint a szója, bab, len, cseresznye, meggy, áfonya, sárgarépa és uborka termelnek parabént és egyéb vegyi anyagokat, melyek utánozzák az ösztrogént. Ráadásul sokkal nagyobb mértékben, mint a kozmetikumokban engedélyezett parabén. Valamint ez felveti a kérdést, visszacsatolva az emlőszövetekben talált parabének kapcsán, hogy biztosan a dezodorokból került az oda, és nem az ételekből? (Ennyi erővel ne együnk szóját, babot, cseresznyét, répát stb.)

Parabén-mentes kozmetikumok

A natúr- és bio gyártóknak ez óriási biznisz. De most már a nem natúr gyártók is rájöttek, hogy a „Parabén-mentes” feliratú termékeket sokszor könnyebb eladni, és így is tesznek. De vajon tényleg jobban járunk egy parabénmentes termékkel?

Tartósítószer mindenképpen kell, ha nem parabének, akkor valami más. Ezáltal a nagyon természetes márkák más szintetikus tartósítószert kénytelenek használni, amiből gyakran több kell, mint a parabénekből, hogy a kozmetikum biztonságos legyen.

Sokféle tartósítószert használnak a parabének helyett, mint például DMDM Hidantoin, Imidazolidinyl Urea, Diazolidinyl Urea, melyek formaldehid kibocsátó összetevők, vagy az MI (Methylisothiazolinone), mely érzékennyé teszi a bőrt, és nem lemosható termékekbe nem is szabadna tenni, olyan irritáló. Ezen tartósítószerek kevésbé biztonságosak ill. jobban irritálóak, mint a rettegett parabén, csak nincs vele tele a sajtó. Ettől függetlenül ezek is csak kis mennyiségben kerülnek a termékekbe, és még ezek is ritkán okoznak problémát. Amúgy én személy szerint ezeket a tartósítószereket inkább kerülöm, ellentétben a parabénnel.

További elvileg javasolt alternatíva a grapefruit mag kivonat, phenoxy-ethanol,a  kálium-szorbát, a szorbinsav, a tokoferol ( E-vitamin), az A-vitamin ( retinol ), a C-vitamin ( aszkorbinsav), de ezeknek a hatása, mint tartósítószer, nem biztonságos.

Talán a legjobb alternatívája benzoic acid, mely kevéssé irritáló tartósítószer, vagy ha a phenoxyethanolt potassium sorbate-tal kombinálják, de ez inkább csak a privát véleményem, miután sokat olvastam a témában, és tengernyi INCI-t elemeztem már. Ha mindenképp parabénmentes terméket akarsz, akkor ilyet válassz.

A natúrkozmetikum gyártók előszeretettel használnak még denat. alkoholt a tartósításra, de ha tartósításra akarjuk használni, akkor meglehetősen magas koncentrációban kell a kozmetikumba tenni, így az erősen bőrirritáló lesz. Az biztos, hogy én sokkal előbb nyúlok parabénnel tartósított kozmetikumhoz, mint amiben denat. alkohol van az INCI első hét helyén.

Nagyon fontos a kozmetikumok tartósítása, mert bár meggyőződésem, hogy a parabének nem fognak megölni , addig a baktériumok és a penész tényleg könnyedén okoznak komoly gondot.

A kutatók, vegyészek folyamatosan keresnek új és új, 100%-ig biztonságos tartósítószert, de ilyet még nem találtak. Viszont  olyan kevés van a termékekben, hogy tényleg nem kell tőlük félni. Összehasonlíthatatlanul kisebb az esély arra, hogy a parabéntől rákot kapnátok, mint hogy a naptól, vagy a dohányzástól lenne rákos megbetegedésetek. Szóval ha féltek a ráktól, ne a parabén-mentes kozmetikumok vadászásába tegyétek az energiát, hanem inkább használjatok naptejet, ne cigizzetek, és táplálkozzatok egészségesen! :)

Konklúzió: bátran vegyetek parabénes terméket, nem kell tőlük félni! :) (Vagy ha féltek, többé ne egyetek cseresznyét se! ;) )

Források, ahol az ide vonatkozó tudományos publikációk, kutatások linkjeit is megtaláljátok:
http://thebeautybrains.com/2006/05/02/the-perils-of-parabens/
http://www.paulaschoice.com/expert-advice/myths/_/parabens-are-they-really-a-problem
http://kremmania.hu/osszetevok/funkciok/parabenek

 Ha tetszett a cikk, kérlek nyomj egy lájkot, és olvasd el a szilikonokról szóló leleplező cikkemet is! :) FB szépségbirodalmamhoz itt csatlakozhattok! Akár Bloglovinon is követhetsz! Szuper oldal, ami kedvenc blogjaidat összegyűjti. :) Csak kattints az alábbi gombra, és könnyedén menj végig a lépéseken, kb. 3 perc az egész! :)

Follow on BloglovinÖlelés és csóközön, MsTindigo, a gyönyörű bőr szakértője :)

Várom a véleményeteket, hogy ezek után mit gondoltok a parabénről! A hozzászólás értesítőre pedig iratkozzatok fel, van egy olyan érzésem, hogy izgi párbeszéd bontakozik itt ki! :)

Hogyan szoktam le 12 év után a dohányzásról?

$
0
0

Bár ősszel írtam már egy vendégposztot a krémmánia blogjára, így újévkor ez annyira aktuális téma, hogy mindenképp szerettem volna újra írni erről, talán hozzájárulhatok ahhoz, hogy végre le tudjatok szokni a dohányzásról. Legalábbis nagyon remélem, hogy van olyan olvasóm, aki szeretne végre leszokni a dohányzásról. :) Ezzel a cikkel nekik szeretnék segíteni.

15 évesen kezdtem el dohányozni, igazi minden ellen lázadozó tini voltam. :D Az elején persze nagyon rossz volt, de mivel már akkor is kemény csaj voltam, hát csináltam. :D Addig próbáltam, amíg bele nem jöttem, és abszolút függő lettem.

Már 18 évesen éreztem, hogy abba kéne hagynom. Kb. 20 évesen meg is próbáltam, nikotintapasszal. kb. 1-2 hónap után nem bírtam tovább, és rágyújtottam, csak „1” szálra, és gyakorlatilag azonnal függő voltam újra. Másfél éve próbáltam meg újra, 12 év dohányzás után, most már terapeuta segítségével. Nekem borzasztóan nehéz volt, megmondom őszintén. Eleve teljesen elképzelhetetlennek éreztem cigaretta nélkül az életemet, azzal keltem, azzal feküdtem. Dohányoztam kávé és kaja után, és ha egy kis szünetet tartottam a melóban. Ha pedig nem dolgoztam, és valahova beültünk, kiültünk lazítani, alig vártam, hogy rágyújtsak. Erős dohányos voltam, és szerettem dohányozni. Ahogy a cigarettát meggyújtod, beszívod a füstöt, benntartod, szépen kifújod, lehamuzol, és a végén elnyomod. Talán perverznek is mondható, mennyire szerettem dohányozni. A lakásban nem gyújtottam rá, de mínusz 10-20 fok, ahogy a plusz 40 sem akadályozott meg abban, hogy kimenjek rágyújtani. Se süvítő szél, se szakadó eső, se ugató köhögés, se pénzhiány nem akadályozott meg ebben, de aki imád dohányozni, az tudja, miről beszélek. :D Szóval az nem lehet kifogás, hogy „Én szeretek dohányozni.” A drogosok is szeretnek drogozni, az alkoholisták is piálni. Persze, hogy szeretsz, hiszen függő vagy. De ettől még Te is tudod, hogy ku**** nem kéne!!!

Mi kellett a leszokáshoz?

Elhatározás! Mi kellett még nekem? Terapeuta, aki egy “mankó”, vagyis extra segítség. De a terapeuta mellett nagyon is kellett az elhatározás, és az akaraterő, enélkül garantáltan nem megy. (De lehet bármi más is a mankód, nikotintapasz, akupunktúra stb., ha nem menne Neked sem egyedül.) Már a leszokás előtt összegörcsölt a gyomrom és nyomott a mellkasom, ha a cigi nélküli életemre gondoltam, ezért is mentem inkább terapeutához, mert éreztem, hogy olyannyira erős nálam a pszihés függőség, hogy nem tudok vele egyedül megbirkózni. De ő sem tud leszoktatni valakit, akiben nincs elég akaraterő. Nálunk Magyarországon amúgy sok helyen ciki, ha valaki terapeutához megy, de én ezen már túl vagyok, miután a ragyás bőrömet is megmutattam már a blogon. :D Nektek persze nem kell elmondani senkinek, ha nem akarjátok. ;)

A leszokás után már az első pár óra rá-nem-gyújtás után kész voltam, hát még utána! :D A legdurvább az volt, amikor pár nap után szó szerint zokogtam, ömlöttek a könnyeim, hogy én megőrülök, ha soha többet nem gyújthatok rá. :D De még ekkor sem gyújtottam rá. Az első hét maga volt a pokol, 3 hét után egy fokkal jobb volt. Az elején hetente, majd havonta éreztem, hogy MUSZÁJ rágyújtanom, ezt nem lehet kibírni. De kibírtam. Ha nem bírjátok ki, ilyenkor  EGYETLEN szál cigivel az egészet elrontjátok! Szerintem ennél Nektek csak könnyebb lesz már. :D

Hogy hiányzik-e másfél év után a cigi?

IGEN! Durva mi? Pedig már büdösnek érzem. Mégis naponta többször megfordul a fejemben, hogy de rágyújtanék. Csak már ettől nem szenvedek. Egyszerűen csak ott van még mindig a vágyakozás, de már nem szenvedek tőle. Mivel vágyom rá, tudom, hogy egyetlen száltól visszaszokhatnék, így nem gyújtok rá változatlanul, de ezt most már egészen könnyű megállnom, és majd ez is elmúlik. :)

Mi segíthet Neked?

  • Elhatározás és akaraterő: enélkül nem megy, mások max. segíteni tudnak, de neked kell végigcsinálni
  • Terapeuta: nem kell egyedül csinálnod! Ismerek olyat, akinek a nikotinos tapasz vagy rágó segített, olyat, aki biorezonancián volt, és olyat, aki akupunktúra segítségével szokott le. A lényeg, hogy ha nem megy egyedül, tényleg keressetek valakit, vagy valamit, ami segít, és ha az első módszer nem segít, próbáljatok ki mást!
  • Motiváció! Nekem a szép bőr kontra csúnya cigiráncok remek motivációt nyújtottak, remélem, hogy más olvasóm is olyan hiú, mint én, és elgondolkozik az alábbi képeket látva. A másik ok pedig az volt, hogy tudtam, hogy büdös vagyok. Minden dohányos büdös cigiszagú, akkor is, ha rendesen tisztálkodik, és mossa a ruháit, a cigi az ilyen. De lehet bármi más a motivációd, az egészség, hogy pénzt spórolj, akár több minden együttvéve, de valamit találj.

Jobb most nekem?

  • Egyetlen mondatban: SOKKAL JOBB!!! De azért részletezem is, hátha kedvet kaptok. :)
  • Nem vagyok büdös, mint egy hamutál, és van értelme a szuper parfümjeimnek.
  • Sajnos keloidra, hegesedésre hajlamos a bőröm, és a cigaretta rendkívül lerontja a bőr regenerálódási képességét. Mióta nem dohányzom, könnyebben gyógyul be a bőröm.
  • Nem fulladok ki, ha futnom kell 50 métert, vagy fel kell mennem a lépcsőn a 4.-re gyalog.
  • Sokkal szebb a bőröm, és nem is híztam el, és Te sem fogsz, ha a szép bőr motivál. Akit ez motivál, az bizony hiú. És aki hiú, annak lesz még annyi maradék akaratereje, hogy ne zabáljon a cigi helyett, bármennyire is jól esne.
  • Elkölthetem drága szérumokra azt a pénzt, amit azelőtt cigire költöttem. Ha őszintén kiszámolod, mennyit költesz cigire, biztos kijön az árából havonta egy új drága szérum…
  • Szabad vagyok! Bent már sehol sem lehet dohányozni. Nem kell azon aggódnom, hogy a szünet elég hosszú-e, hogy ki tudjak menni egy cigire. Hogy egyáltalán van-e hova kimenni, vagy hogy egyáltalán lesz-e szünet. Hogy hogyan szerezhetném addig vissza a kabátomat, hogy ne fagyjak meg kint mínusz 10 fokban. Hogy hogyan bírok ki egy hosszú utat cigi nélkül, hiszen a repülőkön, reptereken és vonatokon sehol sem lehet már rágyújtani. Szóval többé nem függök a cigarettától!

Ha motivációt kerestek, itt egy kép, és ide kattintva további ilyen képeket is nézegethettek!

smokers31f-4-web

A képen ikrek vannak. Nem nehéz kitalálni, hogy melyikük dohányos…

Biztos vagyok benne, hogy aki engem olvas, az törődik a bőrével, és a legjobbat akarja adni neki. De hiába veszel mindenféle csodaszérumot, ha mellette ezerrel dohányzol. Főképp ne panaszkodj, hogy nincs pénzed jó kis szérumokra, ha dohányzol. Egy doboz cigi, ha jól tudom, most kb. 800 Ft. Ha mindennap csak fél dobozzal szívsz el, az havonta 12.000 Ft. Ha egy dobozzal, az 24.000 Ft. Remélem, ennél többet senki sem cigizik közületek. Havi 12.000 Ft-ból már hiperszuper professzionális bőrápolási rutinod lehet, én havonta kb. ennyit költök el átlagosan bőrápolási kozmetikumokra, és ebben már benne van a samponom, tusfürdőm, testápolóm, kézkrémem is. (Persze a pénzt bármi másra is elköltheted, de gondoltam, az én olvasóim biztosan imádnak kencéket vásárolni. ;) )

Ha érdekel Titeket, hogy a dohányzásnak milyen hatása van a bőrötökre azon kívül, hogy tutira sokkal ráncosabbak lesztek, mint ha nem dohányoznátok, a krémmániás vendégposztomban elolvashatjátok itt. http://blog.kremmania.hu/2013/11/vendegposzt-borod-ellensege-dohanyzas.html Ha motivációt kerestek, mindenképp kattintsatok, találtok abban is bőven. :D

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot! :) Ne felejtsetek el feliratkozni a hozzászólás értesítőre is, csak pipáld be hozzá a kis négyzetet a kommentnél. :) Sőt, FB szépségbirodalmamban is nagyon várlak, mindenféle friss hírrel és újdonsággal! Bloglovinon is követhetsz! Ez egy szuper weboldal, mely összegyűjti Neked kedvenc blogjaid értesítőit! :) Csak kattints a gombra, és lépésről-lépésre könnyedén beállíthatod! :)

Follow on Bloglovin

Sok sikert mindenkinek a leszokáshoz! Ha kérdésetek lenne, vagy kommentelnétek, akkor légyszi ne krémmánián, hanem itt tegyétek meg, mert ott nem tudom figyelni a kommenteket. :) Sőt, nálam a hozzászólás értesítőre is feliratkozhattok egyetlen gombnyomással. :)

Remélem, segíteni fog Nektek a cikkem a leszokásban, és én is itt vagyok Nektek, mint egy szuper virtuális barátnő, aki vigyáz a lelketekre és a bőrötökre. :)

További gyönyörű bőrt! ;)

Ölelés és csóközön, MsTindigo, a csodás bőr szakértője

Nektek szerepel az újévi fogadalmaitok között, hogy végre leszoktok a dohányzásról? :)

 

Nyertest hirdetek! Lehet, hogy a Te neved is itt lesz?

$
0
0

Talán még emlékeztek erre a nyereményjátékomra, melyben tulajdonképpen a segítségeteket kértem.

Akik rendszeresen olvasnak, tudják, hogy nagyon elhivatott vagyok, ha a blogról van szó. A háttérben sokkal többet dolgozok, mint azt gondolnátok. A blog írása mellett sokat olvasok könyveket, és külföldi kozmetikai vegyész és bőrgyógyászok által írt blogokat angolul, amik rengeteg időmet elveszik.

Nemrég olvastam egy jó cikket, amiben az állt, hogy „Korunk népbetegsége a hülyeség”. És ez nem mi hibánk első sorban. Óriási pénzekkel rendelkező cégek, és vérprofi marketingesek manipulálnak minket. A gyártók mindenható csodaszerként adják el az irritáló összetevőktől hemzsegő színes-szagos vackokat, miközben a natúr- és bio-gyártók folyamatosan generálják a rettegést a mindenféle tudományos alapot nélkülöző összeesküvés-elméleteikkel. Nálam sem régóta tart ez a „megvilágosodás”, és folyamatosan bújom a szakirodalmat, hogy egyre többet és többet tudjak.

Vízióm – misszióm

Én hiszek benne, hogy a nők is intelligensek, és a nőket is érdekli a tudomány. Érdekli, hogy mi van a kozmetikumokban, hogyan működik, hogyan hat, és melyik kozmetikumtól lehet valóban szép a bőre, és melyik csupán pénzkidobás. Szereti az állatokat, és nem akarja, hogy az állatok szenvedjenek a szépségünkért. Tudatosan választ összetevőlista alapján cruelty-free, vagyis állatkísérletmentes terméket. Nem hisz el mindenféle összeesküvés elméletet a kőolajról, a szilikonról, a parabénről, stb. és nem illat alapján választ kencét magának. Röviden: hiszek a TUDATOSAN vásárló nőkben, akik nem ülnek fel többé a hitegetésnek, sem a riogatásnak, és egyedül a tudományban hisznek! Én imádom a tudományt, végtelenül izgalmas a kozmetikumok világa, ha tudományos szemmel, okosan nézed őket. Épp ezért a nálam leírtakat mindig tudományos kutatások, és nem légből kapott profok bizonyítják. :) Kizárólag bőrgyógyász és vegyész fórumok által leírtakra támaszkodok, de még így is azt mondom: ne higgyetek nekem! Ha megkérdőjelezitek, amit írok, bátran nézzetek utána, és akár írjatok is nekem!

Na de térjünk vissza a játékra: az nyer, aki a legjobban segíti a missziómat!

A nyertes

És hogy ki segített nekem a legtöbbet? Tatatam!!!!! Mara, a Makeup Universe sminkes bloggere!

Számban kifejezve 744 ember látogatott meg a weboldaláról, ahol ezt a nagyon kedves, szívemet megmelengető postot írta rólam! :) Valamint a száraz bőrr ápolásáról is írtam egy vendégpostot Mara blogjára. Marát imádom, és egyébként személyesen is találkoztunk már néhányszor. Nagyon-nagyon-nagyon tehetséges! Végtelenül az! Hihetetlen a kreativitása, és a kézügyessége, és sminkei túlmutatnak a mindennapok átlagos sminkjein, mindegyikben van egy megfoghatatlan plusz, ami a valódi tehetségek jele!

Jutalma, ahogy ígértem is, személyre szabott krém és profi bőrápolási rutin kialakításában való segítségnyújtás!

Aki még mindenképpen segített, az Pancsi, akinek szintén van egy klassz blogja! Szereti a cicákat, és gyönyörű, csodálatos körmöket tud készíteni. :) Ezt a cikket írta rólam, ezáltal 254 látogatóm jött tőle. Bár így nem ő lett az első, mindenképpen hálás vagyok neki, és szeretnék is küldeni egy apróságot. :)

Akiknek így említés-szinten nagyon hálás vagyok, hogy itt van köztünk, kommentel, és bíztat! (Hogy ne legyen sértődés, ABC sorrend van! :) )

  • Audrey80, aki folyton kérdez, de épp ezért imádom
  • Arwen, aki szintén olyan erős nő, hogy le tudott szokni a dohányzásról
  • Barbi, a Csibekalandok írója, nézzetek be a blogjába, nem épp fogyókúrás, de nagyszerű recepteket találhattok! :)
  • Bandita, aki mindent megkérdőjelez, és végtelen alapossággal mászik bele a dolgokba, egy ilyen nőszemély minden bloggernek kéne
  • Gigi, aki nemrég lett sminkes, gratulálok! :)
  • Muliweg, akitől egy kézzel készített csodás nyakláncot kaptam ajándékba, nézzetek be hozzá is, nagyon különleges designer cuccai vannak, érdemes
  • Pandácska, aki olyan kis kedves, mint a neve :)
  • Papermama, az egyik legprofibb INCI-elemző, gyönyörű bőrű és egyébként is nagyon szép nő, aki legalább annyi mindent tud, mint én, és fantasztikus vendégpostot is írt nekem a szemkrémekről
  • Sutír, aki mindig megosztja  a véleményét
  • Svivko, az állatok nagy barátja, egy cuki kutyu gazdija, babapofi bőrű hercegnő

Na és persze végül, de nem utolsósorban köszönöm a krémmániának, Apolkának, és Wishesnek, hogy megjelenítik vendégpostjaimat, és amúgy is imádom őket, na! :D Apolkának köszönhetem a szép bőrömet, és Wishes szerkeszti mindig a postjaimat, szóval nagy hurrá és tapsvihar Nekik. Tájékozódjatok Ti is mindig a krémmánián, nézzetek INCI-t, és véleményeket, mielőtt megvennétek valamit! :)

Mivel sokan vagytok, simán lehet, hogy kifelejtek valakit! Ha így lenne, írd meg bátran ám, hogy kihagytalak! :)

Összességében köszönöm minden kommentelőmnek, hogy tudatják Velem, hogy olvasnak, és biztatnak, hogy csináljam tovább.:) De persze minden csendes olvasómnak is hálás vagyok, hogy van. És bizony, ők sokkal többen vannak, hiszen már több, mint 7 ezren olvasnak havonta, aminek a fele egyedi látogató.  Szóval kedves csendes olvasóim, remélem, Ti is szeretitek a blogomat, és a számokból úgyis látni fogom, hogy jöttök, vagy sem. ;)

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot! :) Ne felejtsetek el feliratkozni a hozzászólás értesítőre is, csak pipáld be hozzá a kis négyzetet a kommentnél. :) Sőt, FB szépségbirodalmamban is nagyon várlak, mindenféle friss hírrel és újdonsággal! Bloglovinon is követhetsz! Ez egy szuper weboldal, mely összegyűjti Neked kedvenc blogjaid értesítőit! :) Csak kattints a gombra, és lépésről-lépésre könnyedén beállíthatod! :)

Follow on Bloglovin

További gyönyörű bőrt! :)

MsTindigo, a csodás bőr szakértője :)

A rosacea és az érzékeny bőr kezelése

$
0
0

A rosacea egy meglehetősen komoly bőrprobléma, melynek kezelése legalább akkora gondos odafigyelést igényel, mint az aknés bőr kezelése. A rosaceás bőr könnyen kipirosodik, súlyosabb esetben folyamatosan vöröslik, továbbá az arcon megpattant kis erek, értágulatok láthatóak, akár gennyes pattanás-szerű göbökkel tarkítva. Bár nem egyszerű rendbetenni, egyáltalán nem lehetetlen. Ez a cikk ebben szeretne segíteni. A címbe azért került még bele, hogy az érzékeny bőr kezelése, mert a benne szereplő tanácsokból az érzékeny bőrűek is csak profitálhatnak.

Rosacea tünetei

A rosacea, bár a pontos okát nem találják, sokkal inkább a világos bőrűek problémája. Leginkább örökletes hajlam, és néhány külső tényező játszhat szerepet a kialakulásában. A betegség gyökere a bőr ereinek hibás vegetatív beidegzése.

A hormonális változások hatása egyértelmű a betegség kialakulásában, ezt mutatja, hogy a tünetek a menopauza, a klimaktérium környékén kifejezetten romlanak. Mindezek mellett kimutatott a rosacea kapcsolata a Demodex folliculorum okozta szőrtüszőgyulladással.

Kezdetben csak kivörösödés (flush) jelentkezik, inkább csak az orron és az orcákon, ez is inkább valamilyen kiváltó okra jelentkezik. Ilyen kiváltó ok lehet a forró ital, alkohol, kávé, a forró, fűszeres, csípős étel, a szélsőséges időjárás, az UV-fény, és a hirtelen érzelmi reakció, pl. ha zavarba hozzák.

Később a kivörösödés fokozódik, vagy akár állandósulhat is, és apró értágulatok, kis vénák is kialakulnak. Az arc ödémás, vizenyő is lehet. Sajnos nem túl szép látvány.

A rosacea nagyon el tud fajulni. Apró piros, és/vagy gennyes, göbös pattanások jelennek meg, a sima aknénál azonban mindig van miteszer, a rosacea gennyes, göbös elváltozásainál viszont nincs, és hegeket sem hagynak hátra. Később már a faggyúmirigyek is túlburjánoznak, a bőr kötőszövete felszaporodik, olyannyira, hogy eltorzítja az arcot is. Az egyik legismertebb forma rhinophyma, amely az orr bőrének ilyen fajta túlburjánzása. Idült alkoholistákon lehet ilyet a leggyakrabban látni, de azért természetesen nem mindenki alkoholista, akinek ilyen súlyos rosaceája van. (Innen ered a mondás, hogy borvirágos az orra.) Szerintem azért lehet, mert az alkohol a rosacea nagy ellensége, és az alkoholistáknak nem hiszem, hogy a bőrűk állapota a legnagyobb gondja, és még súlyos esetben sem mennek ezzel dokihoz. (Aki azt fogja nekik mondani, hogy ne igyanak…) Egyébként ha rendesen kezeled, nem lesz ilyen csúnya űrlény formád sohasem, és még egyszer mondom, hogy ha a súlyos rosaceások sem mind alkoholisták. :) Ez így nem állja meg a helyét semmiképp, csak azért írok erről, mert a köznép a borvirágos, vagyis rosaceás orrot a piásokkal azonosítja nagyon sokszor.

A rosaceás betegek csaknem felénél szemészeti jellegű tünetek is észlelhetőek. Ez lehet kötőhártya gyulladás, a szemhéjak, de akár a szivárványhártya gyulladása is.

rosacea

Rosacea, enyhétől a súlyosig. Ha nem kezeled, és rossz termékeket használsz, egyre rosszabb lesz

A rosacea kezelése

A rosacea sajnos egy olyan betegség, ami nem gyógyítható. Viszont kellő odafigyeléssel, ápolással minimalizálhatóak a tünetek, nagyon jól karbantartható, és elkerülhető a későbbi romlás! Súlyosabb rosaceás állapotnál mindenképp menjünk orvoshoz! A rosacea gennyes, göbös formájára nagyon jó az azelainsavas Finacea gél, ami vényköteles készítmény. De léteznek egyéb vényköteles, pl. antibiotikumot, metronidazolt vagy isotretinoint tartalmazó készítmények, amikkel sikeresen lehet még kezelni. Szóval menjetek Vele bőrgyógyászhoz, érdemes, mert vannak rá nagyon jó készítmények! (Amik nem mellesleg olcsóbbak, mint a nem vénykötelesek…)

A megpattant kis ereket is el tudja tüntetni a bőrgyógyász, pl. különböző lézeres kezelésekkel, és nincs is rá házi módszer, ami eltűntetné.

Ha esetleg olyan súlyos a helyzet, hogy az arcodon már vannak torzító phymák, ezt is el tudják már tüntetni sebészi vagy lézeres eljárással.

Tanácsok rosaceásoknak

  • Nagyon fontos, hogy NE igyál alkoholt, kerüld a túlságosan forró és fűszeres, csípős ételeket, italokat.
  • Kerüld az UV sugárzást szigorúan! Ez nyilván nem azt jelenti, hogy tilos a szabadba menned, de mindig legyen fizikai (titanium-dioxid, cink-oxid tartalmú) fényvédő az arcodon.
  • Ha ősszel/télen sokat vagy kint a hidegben, szélben, esetleg szereted a téli sportokat, legyen rajtad arcmaszk!

Tiltólista rosaceásoknak, és érzékeny bőrűeknek

Igazából az alábbi tanácsok, tiltások nem csak a rosaceásoknak, hanem mindenkinek jól jöhetnek. Az érzékeny, de nem rosaceás bőrt is tilos irritálni, de én annak sem vagyok a híve egyáltalán, hogy a rezisztens, vagyis ellenálló bőrt irritáljuk, így az első részben általános tanácsok lesznek.

  • Soha ne radírozz! A radír felsértheti az amúgy is gyulladásban lévő arcodat!
  • Soha ne használj az arcodra semmilyen szivacsot! A szivacs egy baktérium-tenyészet, itt van egy cikk erről.
  • Soha ne gőzöld az arcod!
  • Ne moss arcot se nagyon hideg, se forró vízzel!

Hogyan válassz kozmetikumot rosaceás bőrre?

A rosacea, ha csak nem nagyon-nagyon kezdeti stádiumban van, nagyon is igényli a bőrgyógyászt! Ne linkeskedjétek el nekem. ;) Mindenképpen érdemes feliratnod vényköteles problémamegoldó terméket a bőrgyógyásszal, tényleg szuper vényköteles termékek vannak rá, amik sokkal erősebbek a vény nélkül kapható kozmetikumoknál. Plusz elmehettek egy lézeres kezelésre hozzá, hogy eltűntesse a kis ereket.

Ez a cikk csak abban segít, hogy a bőrgyógyász által felírt termékek mellett ha még valamit szeretnétek vásárolni, akkor jól tudjatok választani, de tényleg NEM helyettesítik a bőrgyógyászt, mert a vényköteles termékek azok, amik tényleg hatnak a rosaceára. Persze tudom jól, hogy egy nő  nem elégszik meg egy (max. 2-3) darab, a bőrgyógyász által felírt krémmel, és kell neki lemosó, arckrém, anti-aging szérum, korrektor és alapozó. Illetve adok még néhány “életvezetési tanácsot”. Ezért írok most erről, hogy segítsek a többi terméketek kiválasztásában, de nem a bőrgyógyász helyettese vagyok. :)

A legfontosabb, hogy kerülj minden irritáló összetevőt! A leggyakoribb ilyen összetevő a denat. alcohol, a parfümök, és az irritáló növényi kivonatok. Ha rosaceás vagy, alapozóból, korrektorból se válassz olyat, amiben van illatanyag, vagy bármi más irritáló. Tudom, hogy nehéz ilyet találni, de nem lehetetlen. A parfüm és a denat. alcohol nagyon szigorúan TILOS!

Kerülendő összetevők

Itt egy lista a kerülendő összetevőkről, persze  nem az összes, de jó kis összefoglaló, és amúgy mindenkinek csak jót tenne, ha nem irritálná az alábbiakkal a bőrét, még ha nem is rosaceás. Aminek van magyar neve, annak odaírtam a fordítását, de az angol megfelelőjét azért is hagytam ott, mert rengeteg natúr és biokozmetikumon angolul is szerepel az inci-ben. A fordítás néhol nagyon nehéz volt, mert semmilyen szótárban nem találtam meg őket, és angol leírás alapján próbáltam kitalálni, mi az, ezért ha valaki jól tud angolul, és hibát találna a fordításban, légyszi írja meg!

  • Alcohol denat. (vagy más néven Alcohol, Bio Alcohol, vagy SD Alcohol)
  • Ammonia
  • Arnica – árnika
  • Balm mint – citromfű ? – melissa officinals
  • Balsam – ez angolul egy gyűjtőfogalom, ami mindenféle illatos növényt, vagy növények által produkált illatos dolgot foglal magába
  • Benzalkonium chloride
  • Benzyl alcohol (ha ez a tartósítószerként a legvégén van, szerintem még nem olyan gáz, valami tartósítószer kell, és ez még a kíméletesebbek között van, Paula is beleteszi a natúr-termékeibe, de nem akartam Paula listáján módosítani)
  • Bergamot
  • Camphor – kámfor
  • Cinnamon – fahéj
  • Citrus juices and oils – a citrusfélék level és olajai
  • Clove – szegfűszeg
  • Clover blossom – szegfűszeg virág?
  • Coriander – koriander
  • Essential oils – illóolajok
  • Ethanol – ethilalkohol
  • Eucalyptus – eukaliptusz
  • Eugenol – ez egy illókban, mint szerencsendió, szegfűszeg, fahéj, babérolajban, megtalálható illatanyag
  • Fennel – édeskömény
  • Fennel oil – édeskömény olaj
  • Fir needle – fenyő tű (ez engem is meglep :) )
  • Fragrance – illatanyagok
  • Geranium – geránium
  • Grapefruit
  • Horsetail – zsurló
  • Isoeugenol – ez is illatanyag
  • Lavender – levendula
  • Lemon – citrom
  • Lemongrass – citromfű
  • Lime
  • Linalool – illatanyag
  • Marjoram – majoranna
  • Melissa (lemon balm) – citromfű, immár harmadszor?
  • Menthol – mentol
  • Menthoxypropanediol – mentolszármazék
  • Menthyl Acetate – a mentol acetát észtere, olyan az íze és az illata, mint a borsmentának
  • Mint – menta
  • Oak bark – tölgyfa kéreg
  • Orange – narancs
  • Papaya
  • Parfume
  • Peppermint – borsmenta
  • Phenol
  • Sandalwood oil – szantálfa olaj
  • Sodium C14-16 olefin sulfate – ez egy habzóanyag
  • Sodium lauryl sulfate – ez is habzóanyag
  • TEA-lauryl sulfate – ez is habzóanyag
  • Thyme – kakkukfű
  • Wintergreen – ez egy illóolaj, ha jól értettem, methyl-szalicilátot tartalmaz
  • Witch hazel – varázsmogyoró
  • Ylang-ylang

Amiket a rosaceások a fenti listán kívül még kifejezetten kerüljenek:

  • Növényi kivonatok, mint a fahéj, a rozmaring, a levendula, vagy a rózsa
  • Mindenféle illóolaj
  • Lemon, lime, menthol, peppermint, pine, and cedar, azért hagytam angolul, mert az INCI-ben általában így találod őket, vagyis citrom, zöldcitrom, borsmenta, fenyő és cédrus
  • Varázsmogyoró
  • Nem ajánlom a kémiai fényvédők használatát sem.
  • És persze újra leírom, hogy el ne felejtsétek: TILOS mindenféle parfüm, illatanyag, és a denat. alcohol!

 Jó tanácsok kifejezetten rosaceásoknak

  • Ne moss arcot szappannal, se habzó és géles arclemosóval! Válassz egy arclemosó tejet, és nagyon-nagyon kímélő tonikot, vagy micellás vizet.
  • Ne használj semmilyen szárító hatású lotiont, vagy tonikot
  • Ne dörzsöld az arcodat még a törölközővel se meg, csak itasd le a vizet róla! Mindenféle arckefe is tilos!
  • Ne menj szaunába, gőzfürdőbe, de ezt talán mondanom sem kell, miután tilos mindenféle gőzölés.
  • Ne használj semmilyen házikencét! Eddig két rosaceásnak készítettem házilag krémet, mindkettőjük kivörösödött tőle! Szóval ez nem az a kategória, amit házibarkácsban kéne megoldani. Házi (meg semmilyen) bőrradírt használni meg eszedbe se jusson!!! A rosaceások rosszul viselik a növényi kivonatokat, és illóolajokat, szóval a natúrkozmetikumok úgy általában is ritkán jók számukra.
  • Mindig használj fizikai (titanium-dioxid, cink-oxid tartalmú) érzékeny bőrre való fényvédőt! Eszedbe se jusson fényvédő nélkül közlekedni, pláne nehogy napozz!!!
  • Retinol tartalmú készítmény segíthet. Ha a bőrgyógyász nem retinoid-származékot tartalmazó terméket ír fel, akkor vegyél vénynélküli retinolos készítményt.
  • Használj bőrvörösséget csökkentő, (anti-redness) termékeket, ezekben –jó esetben- sok a gyulladáscsökkentő, gyakran tartalmaznak némi antioxidánst is, viszont nem tartalmaznak semmilyen irritáló összetevőt. Persze az összetevőket mindig nézd meg, bármi is legyen ráírva a csomagolásra!

Kémiai hámlasztás rosaceásoknak

Bár folyton ajánlom a kémiai hámlasztást, mondhatni, hogy kedvenc témám és vesszőparipám, a rosaceásoknak ezt nagyon ésszel javaslom csak!!! Eleve beszéld meg az orvossal, hogy ha használsz vényköteles terméket, szabad-e mellette hámlasztani, mert nagyon sokszor nem lehet!

Az AHA sav szigorúan tilos! Ilyen sav pl. a glikolsav, a tejsav, vagy a mandulasav, és mindenféle gyümölcssav. Akkor is tilos, ha „csak” nagyon-nagyon érzékeny a bőröd. Egy rosaceás bőrt az AHA nagyon-nagyon irritálni fog, és rosszabbodni fog tőle a rosacea!

A BHA engedélyezett lehet, mert ennek gyulladáscsökkentő hatása is van, 1-2%-os koncentrációjú BHA hámlasztót érdemes venni. Bár Paula Beugon ezen termékek használatát naponta egyszer, vagy kétszer javasolja, én ezt nagyon soknak tartom. Nekem bőven elég 2-3 naponta is, ha gyakrabban használom, már irritálja a bőrömet, pedig nincs rosaceám. Viszont mióta használom, szinte nincs is gyulladás az arcomon, szóval jó dolog, de nem kell Vele túlzásba esni.

Ha tetszett a cikk, és szerinted másnak is hasznos lenne, nyomj egy lájkot! :)  :) Ha még nem csatlakoztál FB szépségbirodalmamhoz, itt megteheted:) Sőt, most már bloglovinon is követhetsz, egyszerű és nagyszerű weboldal, mely összegyűjti kedvenc blogjaidat! Kattints a gombra, és kövesd a tennivalókat, 3 perc az egész! :)

Follow on Bloglovin

Források: http://www.webbeteg.hu/cikkek/borbetegsegek/1463/a-rosaceahttp://www.paulaschoice-eu.com/learn/irritation-your-skins-worst-enemy/http://www.paulaschoice.com/expert-advice/skin-disorders/_/skin-care-for-rosacea

Van valaki köztetek, akinek rosaceás a bőre? Ha igen, betartod a fentieket, vagy volt közte újdonság? :) A következő részben konkrétan ajánlott termékekkel jövök! Addig is nézzétek át, hogy mi van a kozmetikumotokban!

További gyönyörű bőrt, szívemnek kedves kis kozmetikai forradalmáraim! :)

Csók és ölelés, MsTindigo, a csodás bőr szakértője :)

Működnek-e a pórusösszehúzó termékek?

$
0
0

A tág pórusok sok mindenkinek megnehezítik az életét, de inkább a kombinált, és zsíros bőrűek problémája. A piacon számos pórusösszehúzó terméket lehet kapni, de vajon tényleg lehetséges a pórusokat összehúzni?
Ha jól megnézed, a legtöbb pórusösszehúzó terméken nem az az ígéret áll, hogy összehúzza a pórusokat, hanem az, hogy tág pórusok megjelenésén csökkentenek. Ez nem tűnik valami nagy különbségnek, de amíg nem sokat tehetünk azért, hogy a pórusaink összemenjenek, azért már igenis tehetünk, hogy legalább ne tűnjenek nagyobbaknak.

5 tényező, amiktől nagyobbnak látszanak a pórusok

  1. Törmelék
    Leginkább az elhalt hámsejtek tudnak összegyűlni a pórusokban, hogy nagyobbnak látszanak. Ezért kell, hogy legyen egy jó lemosód, és rendszeresen, napi kétszer megtisztítsd az arcodat, és ne feküdj le sminkben aludni!
  2. Túl sok olaj
    Az olaj egy réteget képez a bőrön, és beleülhet a pórusokba, amiktől azok nagyobbaknak látszanak. Érdemes a zsíros bőrt kímélő módon tisztítani, olajmentes és nedvességfelszívó termékeket használni. Mindenképp jó ötlet a zsíros bőrűeknek a blot papír, és egy jó abszorbens transzprans púder.
  3. Baktériumok szaporodása
    Fekete miteszereket okoz, amiktől óriásinak tűnnek a pórusok. Kémiai hámlasztás segíthet.
  4. Napsugárzás
    Megvastagítja a bőrsejteket a pórusok szélénél, amiktől nagyobbnak tűnnek. Ezért is használj mindig naptejet! ( Na meg azért, mert a nap nagyon-nagyon öregíti a bőrt.)
  5. Genetika
    Sajnos ha a bőröd alapvetően zsíros és még vastag is, akkor a pórusaid nagynak látszanak. Ez esetben a szülők lecserélése segíthet. ;)

Akkor hogyan működnek a pórusösszehúzó (pore-minimizing) termékek?

A kifejezetten pórusösszehúzónak hirdetett termékekben nagyon sokszor alkohol van, és persze szilikon. Szóval igazából ezek a termékek nem csinálnak mást, mint leoldják a zsírt a bőrről, majd a szilikonnal szebb bőrképet varázsolnak. A lemosók eltávolítják a törmeléket is, és emellett sokszor szintén alkoholt tartalmaznak, így leoldják a zsírt…

Az alapozók közül is jó néhány alkohollal „működik”. Én senkinek semmilyen körülmények között nem ajánlom, hogy alkoholos terméket használjon, mert rendkívül irritálja a bőrt, a zsíros bőrnek sincs irritálásra szüksége. Alapozókból nyugodtan válasszatok szilikonosat, de az alkoholt itt is kerüljétek. Ha zsíros a bőröd, ne zsírozd tovább, nem kell rá még hidratáló krém sem, ha nem húzódik, és alapozóból az olajmentes a legjobb választás, és tehetsz rá egy kis abszorbens (nedvességfelszívó) mattító mineral vagy transzparens púdert. Alapozókról több cikket is találsz itt>

Szóval  igazából olyan termék nincs ezek között, amitől kisebb lesz, csak olyan, ami kisebbnek láttatja.

Sajnos a mattító pórusösszehúzó termékek, pl. matt arckrémek, matt primerek is jellemzően denat. alkohollal működnek, jobb esetben csak szilikonnal, bár a szilikonnal szerintem már semmi gond nincsen, ilyet bevállalhatsz. De ez nem valódi hatás, csak kamu, aminek ideiglenes a hatása, és lehet, hogy többet ártasz vele magadnak, mint amennyit használ. (Ha alkohol van benne, akkor tutira árt, egyébként a többi összetevőt kell nézni a kérdés megítéléséhez.)

Mi a helyzet a pórustisztító termékekkel?

Agyagpakolások

A pórustisztítónak hirdetett termékek egyik csoportjában agyag van, de nem olyan koncentráltak, mint egy házi-maszk, ld. picit lejjebb, és tele vannak felesleges és irritáló anyagokkal, leginkább különböző illatanyagokkal. Azt ne várd tőle, hogy majd jól belemegy a pórusaidba, és a kosz csak úgy rátapad. :) Nem fogja eltűntetni a miteszereidet sem. Viszont azáltal, hogy felszívja a zsírt, tényleg kisebbnek látszanak tőle a pórusok.
Kivételesen jobbnak tartom a házit az agyagpakolás esetében, és ezt jegyezzétek fel, nem sokszor mondok ilyet. :D Amúgy én már nem vagyok valami nagyon házikencés, mert kinőttem a konyhámat, és laborra vágyok. :P Na de térjünk vissza a pórustisztítókra.

Bőrradírok

A másik csoportja ezen termékeknek a fizikai radírozó szemcséket, és/vagy AHA és BHA savat tartalmazó készítmények, de ha van is bennük sav, a savtartalmuk nagyon kicsi szokott lenni, általában olyan kicsi, hogy rájuk sincs írva a pontos százalék. :) A bőrradírt nem javaslom, mivel felsértheti a bőrt, és irritálja azt. Esetlen nem érzékeny bőrűeknek nyáron jó lehet, mikor nem kémiai hámlasztanak. Egyékbént abszolút jobbnak tartom a kémiai hámlasztást a bőrradír helyett, és vegyetek „rendes” hámlasztót, aminek a pH-ja nem bőrsemleges, hanem annál savasabb, és van benne cucc is. ;)   Az ilyen drogériás, gyógyszertári savtartalmú cuccokban édeskevés sav van a boldogsághoz, ellenben nagyon sok drága van köztük. AHA hámlasztóból legalább 5%-os erősségűt érdemes venni, BHA hámlasztóból pedig 1% vagy 2%-osat. Az én kedvenc hámlasztóim a Paula’s Choice, akinek többféle AHA és BHA hámlasztója, és az Anaconda Standard és Intenzív AHA tartalmú szérumai. A BHA hámlasztók zsírban oldódó savat tartalmaznak, így a pórusok belsejében is képesek hámlasztani. Ez az egyetlen termék, amiről valamilyen szinten elmondható, hogy kitisztítja a pórusokat. Kizárólag a Paula’s Choice termékkínálatban találtam korrekt BHA hámlasztót, más márkáról én nem tudok, akinek lenne ilyen terméke. (De ha Ti igen, ide vele. :) )

3 tuti módszer, ami viszont tényleg segít

Miután zsíros a bőröm, a T-vonalban egyenesen katasztrófa nyáron, és a homlokon és az orcámon szép nagy pórusok voltak, – most már teljesen elviselhető – leírom, nekem mik segítettek.

  1. Alapos arclemosás napi kétszer. A legjobb lemosókat kombinált, zsíros bőrre itt találod.
  2. Agyagpakolás:
    A legjobb csodafegyverem nyáron, amikor tocsog a zsírban a bőröm. Télen annyira nem használom, mert húzódik tőle a bőröm, a hámlasztás elég neki.
    Recept: 2 tk agyag,  egy kis vízzel pasztaszerű állagra keverve. Zsíros bőrre jó választás a zöld és a montmorollite agyag. Tuningolhatod egy csepp mézzel, glicerinnel, és nem komedoképző olajjal, pl. jojobaolajjal, illóolajat viszont NE tegyél bele, az szintén irritálhat. Az olaj jól jön, ha bőröd néhol száraz. Ha a bőröd nem olyan zsíros, akkor kikeverheted az agyagot csak olajjal, vagy fele olaj-fele víz kombinációval., ki kell próbálni, hogy a legjobb. Mehet az arcodra, kb. 30 perc alatt szárad meg, ekkor mosd le.
    Nagyon szépen felszívja a felesleges faggyút a bőrről, anélkül, hogy irritálná azt, ezáltal a pórusok is kisebbnek tűnnek.
  3. Kémiai hámlasztás
    Nekem a BHA hámlasztás nagyon szépen normalizálta a faggyútermelésemet is, mondhatni, ez volt a mellékhatása, mivel a pórusok belsejében hámlaszt. Az AHA pedig nem engedte a bőrömet megvastagodni. Vékonyabb, és kevésbé zsírosabb bőrön a pórusok sokkal kisebbnek néznek ki. Természetesen rendszeresen kell használni ezeket a termékeket, hogy legyen valami értelme, de kb. 2-3 hónap alatt már szép eredményt lehet vele elérni. A kémiai hámlasztásról rengeteg cikket találsz a blogomban itt.

+1: a már említett fényvédő!!! Ez nagyon fontos, hámlasztás mellett kötelező, különben  foltosan megégsz.

Végezetül:

Ahelyett, hogy drága „Pore minimizing” pórustisztító és pórusösszehúzó feliratú termékeket keresel olyan csodaösszetevőkkel, mint a lencse, vagy a bambuszkivonat, legyen egy rendes arclemosód, hámlassz, és fényvédőzz ezerrel. Nekem most már teljesen „normális” méretűnek látszanak a pórusaim.

Még egyszer megjegyzem, hogy a fenti 3 tuti módszeremmel sem lesznek kisebbek a pórusaid fizikailag, egyszerűen csak a helyes bőrápolási rutintól annyit tud javulni a bőr, hogy utána sokkal kisebbnek néznek ki.

Nekem is van még egy-két „pórusösszehúzó” mintám, és primerem, amit használok alapozó alá, ha valami olyan eseményre megyek, mert a benne lévő szilikonok miatt sokkal kisebbnek néznek ki a pórusaim, de ez nem azt jelenti, hogy összehúzta volna őket, csak kamu az egész. :) Néha belefér. De tényleg nem érdemes ilyeneket a napi szintű bőrápolási rutin részeként használni, és ilyen termékekbe sok pénzt invesztálni. Tudom, hogy magamat ismétlem, de ebből a pénzből inkább vegyél egy jó hámlasztót, és legyen egy rendes bőrápolási rutinotok. :)

Persze a pórusokat teljesen eltűntetni csak a photoshop tudja, normális, hogy vannak pórusaink, szóval barátkozz meg velük. :) De azért a fenti 3 tényleg tuti módszer, amitől sokkal szebb lesz a bőrképed, a miteszerek, pattik száma is csökken, a gyulladások elmúlnak, a bőrfelszín egyenletesebb, a foltok halványulnak, a bőr puha lesz, és mérsékeli a bőr csillogását. Szóval kémiai hámlasztásra fel, legyen benne a profi arcápolási rutinotokban! ;)

Amúgy ez a cikk első része a Beauty Brainsre kikerült cikk egy az egyben fordítása. Imádom ezt az oldalt, nagy kedvencem, angolul tudóknak nagyon izgi, olvasgassátok! :)

Sőt, szupi tanulmányt kaptok, ha feliratkoztok a hírlevélre! Amúgy érik már egy bejegyzést, hogy mik a kedvenc blogjaim. :)

Ha tetszett a cikk, nyomjatok egy lájkot légyszi! :) :D FB szépségbirodalmamhoz itt csatlakozhattok! Akár Bloglovinon is követhetsz! Szuper oldal, ami kedvenc blogjaidat összegyűjti. :) Csak kattints az alábbi gombra, és könnyedén menj végig a lépéseken, kb. 3 perc az egész! :)

Follow on Bloglovin

További gyönyörű bőrt az én drága kozmetikai forradalmáraimnak! ;)

Ölelés és csóközön, MsTindigo, a csodás bőr szakértője :)

Nektek okoznak gondot a tág pórusok? Van valami jól bevált praktikátok, problémamegoldó terméketek? Ha kommenteltek, ne felejtsetek el feliratkozni a hozzászólás értesítőre!

Hogyan működnek a hajfestékek?

$
0
0

Imádom festeni a hajamat. Talán 16 évesen festettem be először a hajamat. Életem során pompáztam már a szőke, a barna és a vörös valamennyi árnyalatában, bár végül mindig visszatértem a szőkére. Így 12 év hajfestés távlatából elgondolkoztam: vajon mi történik hajfestéskor? Mitől van a szín hajban? Mi a különbség a tartós és a nem tartós festés között? És persze a legfontosabb: nem ártok ezzel magamnak? Biztosan nem lesz tőle semmi bajom? Így aztán utánajártam. 

Mi adja a természetes hajszínünket?

Nagyon meglepődtem, de csupán 2 féle pigment van, ezeknek a változó arányából áll össze a világ összes természetes hajszíne. :)  Phaeomelanin nevű pigment felelős a szőkétől a vörös árnyalatokig, és az eumalanin a barnáktól a fekete árnyalatokig. Ősz hajunk pedig akkor lesz, ha a pigmenttermelés leáll, és nincs már (annyi) pigment a hajban.

Hogyan működnek a hajfestékek?

Fehérítés, szivatás(Bleaching)

Sajnos a fodrász szakszót nem tudom, de tutira mindenki hallotta már, hogy valakinek „leszívják” a haját. Tulajdonképpen ez még nem hajfesték, de tartós hajfestés megértésehez kell ez a rész is. :) A szivatáshoz hidrogén-peroxid szükséges, ez reakcióba lév a hajban lévő melaninnal, és kiszedi a színét. Igazából nem hajfesték, de nélkülözhetetlen a hajfestésnél, ha világosításról van szó. A világosító hatás attól függ, hogy milyen erős az oldalt, és mennyi ideig hagyjuk rajta a hajon. De még a legerősebb világosítás után is a haj sárga lesz, nem pedig fehér, mivel mindig van olyan melanin, amivel a hidrogén-peroxidnek nem sikerül reakcióba lépni. Ezt az eljárást nem lehet visszafordítani, így a hatása nyílván tartós. Ha sötét volt a hajad, akkor hiába „fested” be szőkére, egyáltalán nem biztos, hogy eléred a kívánt hatást. Ilyenkor érdemes előbb a hajadat „leszivatni”, majd után befesteni.

Ideiglenes hajfestés

Ha sötétebb hajat akarsz, ahhoz kell a szín is. Ha nem vagy biztos benne, hogy milyet is akarsz, érdemes először nem tartós hajfestéket választani, ami kimosható a hajból. Ezek tulajdonképpen egy színes gél vagy krémréteg a hajadon. Előnye: hogy bármilyen vad hajszínt is kipróbálhatsz, átváltozhatsz egyetlen estére is Hátránya: 1-2 mosásig tart, bár ez előny is lehet, ha épp mégse állna jól a pink vagy a zöld haj. :D Izzadtsággal is lejön, ezért óvatosan partizz vele.

Féltartós hajfesték

Ezek azok, ami kibírnak azért néhány hajmosást, de elvileg kikopnak a hajból. Ún. közvetlen színezékeket tartalmaznak. Előnye: bátrabban lehet hajszínt próbálni, anélkül, hogy igazán nagy elkötelezettséget vállalnánk. Hátránya: általában nem olyan szépek a színek, és itt sem lehet világosítani.

Tartós hajfestékek

Ezek a legkomolyabb hajfestékek, igazán speciális vegyi anyagok. Kezdetben apró molekulák ( úgynevezett monomerek ), amik elég kicsik ahhoz , hogy behatoljanak a hajszálakba. Amikor már ott vannak, reakcióba lépnek egymással , hogy nagyobb molekulákat (ún. polimerek)hozzanak létre . Ezek a polimerek olyan nagyok, hogy még samponnal sem lehetne kimosni a hajból elviekben. Úgy működnek, hogy kombinálva vannak fehérítéssel, így egyrészt eltávolítják a természetes pigmenteket a hajból, majd hozzáteszi a színmolekulákat, amitől az új hajszín kialakul. Ezért keveri ki a fodrász a hajfestéket oxigentával. Gyakorlatilag azonban tökéletesen tartós hajfesték még nem létezik, minden mosásnál halványodik, fakul a hajszín. Sőt, igazából hiába van ráírva a samponra, hogy „festett hajra”, attól is garantáltan fakulni fog. Abban lehetsz csak biztos, hogy  minden egyes alkalommal, amikor a hajad vizes lesz és sampont teszel rá, sajnos valamennyit veszít a színéből.

Van-e különbség az otthoni és a fodrász hajfestékek között?

Igazából nincs az összetevőikben, működési elvükben, ehhez elég megnézni az inci-t. Sajnos nem kímélik a fodrász festékek a hajunkat jobban, és egyébként sem jobbak.
Amiatt viszont érdemes a fodrászt választani, hogy a bolti hajfestékeknél egyszerűen nem lehet tudni, hogy milyen színű lesz a hajad. Én már lettem borzalmas csibesárga hajfestéktől, meg Pumukli-vörös is. A fodrász tudja, hogy melyik szín milyen színű lesz a Te hajadon, le kell-e külön is szivatni, esetleg több árnyalatból keveri ki a neked passzolót. Ha sok árnyalatot akarsz világosítani, vagy akár sötétíteni a hajadon, nagyon el lehet rontani otthon. Ha pedig otthon rontod el, és utána mész a fodrászhoz, az még nagyobb szívás, már elnézést, mert nem biztos, hogy utána tőle kéne várnod a csodát. Én jó ideig magamnak festettem a hajamat, de úgy, hogy a régi imádott soproni fodrászom megmondta a hajfesték márkáját, számkódját, a hatóidőt, és hogy milyen erősségű és mennyi oxigentával keverjem ki, így nem tudtam hibázni. Ez azért is alakult így, mert nagyon sokáig nem találtam jó fodrászt Budapesten, végül a hajamat is elkezdtem megnöveszteni. Manapság inkább fodrászhoz járok, mert végre van megint jó fodrászom, a hajam is újra rövid. Ez kényelmes, nem kell itthon vele pepecselnem, és gyönyörű szőke színt sikerült kikevernie. :) De ha nagyon kéne spórolnom, akkor ismét fodrászkellékesben vásárolnék profi festéket, és itthon keverném ki, bolti hajfestéket nem vennék. De nem azért, mert a boltinak rosszabb az INCI-je, hanem azért, mert nekem soha nem olyan lesz tőle a hajszínem, mint amilyen a dobozán a csajszinak.
De ezt tényleg magának kell tudnia, és eldöntenie. Hha Te találtál magadnak egy szuper drogériás hajfestéket, ami bevált, nem akarsz változtatni a hajszíneden, csak a lenövést korrigálni, és ügyes kezed van, akkor nyugodtan festheted otthon is. Vagy akár fodrászkellékesben is vehetsz hajfestéket, én ezt azért szeretem jobban, mert nem vonják ki, és a fodrászkellékesben is tudnak segíteni a jó szín kiválasztásában, a kikeverési arányokban, és a hatóidőben.

Jobb-e a henna?

Természetes, ami most jár néhány előnyös tulajdonsággal. Tuti nem kell paráznod a káros hatásoktól, mivel csak a hajban lévő proteint festi meg. Nem fog tőle törni a hajad, sem kiszáradni. Viszont nagyon kevés szín keverhető ki vele, indigóval szokták még kikeverni. Jó ha tudod, hogy a henna is allergizálhat, ahogy egy „rendes” hajfesték is. Hátránya, hogy nem lehet tudni előre, hogy milyen lesz a végeredmény, és csak vöröseket és vöröses árnyalatú barnákat lehet vele festeni, indigóval kikeverve is.  Fakulni ez is fakul, de nem mosható ki a hajból, csak lenőni tud. Ha konkrét elképzelésed van a hajszínt illetően, és nem akarsz meglepetéseket, akkor nem jó választás. Szőke hajszín sincs belőle, és világosabbat sem lehet vele festeni, mivel nem lehet vele leszivatni a hajat. A tartós hajfestékkel sokkal biztosabban lehet előre tudni a végeredményül várt színt.

Végül itt egy fotó-montázs rólam. Már annyira sok féle színű és fazonú hajam volt. :D Itt volt az ideje, hogy egymás mellé tegyem őket, sajnos nem mind jóminőségű. A hosszú göndör csak paróka, a többi igazi. :) A bal legalsó pedig az eredeti hajszínem. hajaim http://www.paulaschoice.com/expert-advice/hair-care-tips/_/drugstore-versus-salon-hair-color
http://thebeautybrains.com/2008/04/01/henna-and-other-natural-plant-hair-dyes/ http://thebeautybrains.com/2008/05/05/what-everyone-should-know-about-hair-dye/ http://thebeautybrains.com/2008/11/08/hair-color-basic-beauty-science/

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot! :)  :) Ha még nem csatlakoztál FB szépségbirodalmamhoz, itt megteheted:) Sőt, most már bloglovinon is követhetsz, egyszerű és nagyszerű weboldal, mely összegyűjti kedvenc blogjaidat! Kattints a gombra, és kövesd a tennivalókat, 3 perc az egész! :)

Follow on Bloglovin
A következő részben utánajárunk, hogy a hajfestés vajon mennyire káros, és okozhat-e rákot? Addig is írjatok nekem! :) Ti festetitek a hajatokat? Vagy szeretitek az eredeti hajszíneteket? :)


Káros-e a hajfesték és a dauer, és szabad-e terhesen hajat festeni?

$
0
0

Az előző részben megismerhettétek, hogy hogyan működnek a hajfestékek. Ebben a részben annak járunk utána, hogy vajon káros-e a hajnak, és igaz-e az a mítosz, mely szerint a hajfestékek rákot okoznak?

Káros-e a hajfesték?

Igen. Ez van. Nincs mit szépíteni rajta. Igazából a hajfestékekben található hidrogén-peroxiddal van a fő gond, ez roncsolja a haj szerkezetét. Az ammónia kapcsán is felmerült ez, erre a gyártók ammónia-mentes hajfestékkel álltak elő. Az biztos, hogy bármi is legyen ráírva a festék dobozára, és legyen akár ammóniamentes, a hajfesték igenis károsítja a hajadat.

Sajnos allergiás reakciót is lehet tapasztalni a hajfestéktől, ami ugyan nagyon ritka, de nagyon súlyos is. Szóval ha még sohasem festettél hajat, akkor előtte csinálj egy tesztet.

De térjünk vissza a topikra: a hajfestés bizony káros. Saját tapasztalatból mondom, hogy ha rossz a fodrász, rosszul kikevert a hajfesték, túl hosszú a hatóidő, komoly bajok lehetne belőle, nekem már égették el a hajamat, hogy teljesen sprőd lett. Ezt már nem lehet teljesen rendbe hozni, csak a lenövesztés segít. Volt olyan is, hogy a fejbőrömet égette meg a festékkel a fodrász, és rendesen hólyagos égési sérüléseim lettek. Szóval ha nem jó szakember festi a hajunkat, vagy mi otthon rosszul csináljuk, akkor komoly következményei lehetnek. Annál meg nincs csúnyább, mint egy sprőd, törött, festett haj, hiába is veszel rá mindenféle csodapakolást. Azt meg nem részletezem, milyen szinten fáj, ha a festék megégeti a fejbőrödet. De kb. olyan, mint mikor a kezedet égeti meg a 200 fokos sütőben a tepsi.

Az is saját tapasztalatom, hogy ha jó fodrászhoz megy az ember, ill. megfelelően festi otthon magának, a káros hatásokat nagyon jól lehet minimalizálni. Nekem zsíros a hajam, és a szőkítés egy picit szárít rajta, így elég 2 nap helyett 3 naponta hajat mosnom. (Én már csak ilyen alkat vagyok, zsíros bőr, zsíros haj, ez van.) Persze az is segít, hogy mivel rövid a hajam, folyton utána vágja a fodrász, így nem tud igazán tönkremenni. De látok hosszú, festett hajú lányokat, akiknek szintén gyönyörű a haja, és olyanokat is, akiknek meg teljesen tönkretette a nem megfelelő festés.

Persze nyilván nagyobb károkat fog szenvedni a hajad, ha a sötét hajadból platinaszőkét akarsz, még ha jól is csinálják. Max. 3 árnyalat világosítás vagy sötétítés nem okoz drasztikus sérülést, persze nyilván itt is érvényes az, hogy jól kell csinálni. ;)

Az biztos, hogy a haj szerkezete sérül tőle, de egy jó szakember ezt a sérülést minimalizálni tudja, így szubjektív véleményem szerint be lehet vállalni a festést. (Persze magadnak is meg tudod csinálni otthon, ha van elég tapasztalatod, és ahogy az előző részben már megnéztük, összetevőikben és hatásmechanizmusukban ugyanolyanok a drogériás festékek mint a profi fodrász festékek. A fodrászt amiatt ajánlom, hogy jó esetben ő tudja, mennyit bír a hajad, jó lesz a szín, és nem égeti el a fejbőröd és a hajadat.) De ne ringasd magadat abban az illúzióban, hogy ez  legjobb a hajadnak.

Mi a helyzet a dauerral?

A dauert, vagyis a tartós hullámot előszeretettel veszik igénybe egyenes, vagy hullámos hajú nők, akik göndör hajat szeretnének. Nagyon dióhéjban úgy működik, hogy a haj kémiai kötéseit megváltoztatja, ezáltal ez is megváltoztatja a haj szerkezetét.
Nekem már ezt is sikerült kipróbálnom. Ez tényleg nagyon roncsolja a hajat. Nekem a már festetett, vékony szálú hajamat nem is szabadott volna még egy dauerrel sokkolni. A végeredmény az lett, hogy a hajam negyede tőből letört, a megmaradt hajam olyan lett, mint a szénaboglya, de legalább a hajhagymáim nem károsodtak. Akkor vágattam vissza utoljára kleopátrából nagyon-nagyon rövidre, és teljesen le is növesztettem, hogy rendbe tudjon jönni.
Azóta beszéltem több fodrásszal is, mind azt mondta, csak erős szálú, nem festett, és inkább zsírosabb hajúaknak bírja jól a dauert a haja. További hátrány, hogy bár elvileg 3 hónapig tart, a gyakorlatban sokan panaszkodnak arra, hogy már 1 hónap után elkezd a dauer kimenni, és ilyenkor se nem göndör, se nem hullámos, hanem egyre inkább össze-vissza áll.

Egyébként a most népszerű tartós hajkiegyenesítés is hasonlóan működik, és ugyanígy nagyon káros is.

Hajfestés terhesség alatt?

Na ebben aztán megoszlanak a vélemények. A fodrászok azt mondják, hogy lehet, nem lesz tőle semmi baja a babának, de azért nekik az a biznisz, ha a terhes nők is járnak hajfestésre.
A natúr és bio-pártiak a nem terhes nőknek is vadul tiltják a hajfestést, én ezt is túlzásnak érzem.

Találtam egy olyan cikket, ami szerintem egyik oldalra sincs elszállva, és meglehetősen objektíven méri fel ezt a kérdést (angolul) itt.

A cikk szerint korlátozottan rendelkezésre álló infók alapján azt lehet kijelenteni, hogy valószínűleg biztonságos a hajfestés terhesen. Az állatkísérletek szerint biztonságos, de ettől még személy szerint én nem lettem nyugodt, mert mégsem patkány vagyok… Ami inkább megnyugtató tény számomra, hogy nincs olyan megfigyelés, mely szerint a hajfestés kárt okozott volna a magzatban, annak ellenére, hogy rengeteg nő festeti a haját terhesség alatt is.

Az első trimeszterben a baba még nagyon sérülékeny, ilyenkor biztos, ami biztos, jobb nem festetni a hajat. Illetve ha mindenképpen szeretnél hajat festetni, akkor jobb, ha teljes festés helyett melírt választasz, és ezáltal nem érintkezik a hajfesték a fejbőrrel, mivel a hajfesték anyagai csak a bőrön keresztül tudnak felszívódni a szervezetbe, a hajszálon keresztül nem.

A henna tutira nem káros, ha nem vagy rá allergiás, ezzel nyugodtan lehet hajat festeni. De csak hennaport vegyél, ami tiszta henna, mert a dobozos hennafestékekben egy csomószor ugyanazon anyagok is megtalálhatóak, ami egy sima hajfestékben. (Itt van két jó cikk a hennás hajfestésről>>)

A legfontosabb, hogy jól érezd magadat a bőrödben! :)

Szóval ha Te csak hajfestéssel érzed magadat jól, és egy percet sem aggódsz azon, hogy esetleg baja lesz a babádnak, akkor tegyél így, bár szerintem inkább melírozást válassz, és jól szellőző helyiségben fessék be a hajadat. Ha magadnak fested, pláne figyelj rá, hogy legyen friss levegő folyamatosan, és arra is, hogy legyen rajtad gumikesztyű.
Ha viszont aggaszt, hogy ettől baja lehet a kisbabádnak, akkor ne fesd be a hajadat, mert az biztos nem tesz jót a kisbabának, ha Te aggódsz.
Olyan tanácsot semmiképp sem adnék, hogy fesd be a hajadat terhesen is, hiszen ahogy én sem, úgy mások sem 100%-ig biztosak abban, hogy tutira soha senkinek a magzatának nem fog ártani, még akkor sem, ha elviekben eddig nem ártott. Mindenkinek magának kell mérlegelnie, hogy mit és hogyan szeretne csinálni terhesség alatt. Valószínűleg én nem fogom festetni a hajamat, mert én az abszolút túlóvatoskodó fajta vagyok, aki amúgy is hajlamos aggódni, hiába tudja, hogy felesleges. :)

Van olyan barátnőm, aki citromos sört ivott (1%-2% alkoholtartalmú) ivott a nyáron a terhesség alatt, sok fagyit evett és sokat úszott, sok olasz kaját főzött magának, mert azt szereti a legjobban, mindennap jógázott és egy percet soha nem aggódott semmin, tette, ami jól esett neki. (Bár neki  eleve nem volt festett a haja.) Na én ilyen kismama akarok amúgy lenni, annyira laza volt a terhesség alatt végig, semmin nem stresszelt, soha semmi baja nem volt, és még nyaralni is együtt voltunk, ahol óriási hassal vetette magát boldogan a tengerbe. :)

Van olyan barátnőm, aki soha többet nem festette be a haját, amint kiderült, hogy terhes, egy korty alkoholt nem ivott utána, odafigyelt a helyes és szuperegészséges étkezésre, folyton főzött bio kajákból, és semmilyen nyilvános helyen nem fürdött, mégis gyakran rosszul volt. (És szerintem sokat aggódott.)

Van barátnőm, aki melíroztatta közben a haját, rúzsozta a száját, lakkozta a körmét, párizsit evett, mert azt kívánta (pfuj :D ) és egyedül arra figyelt oda, hogy ne hízzon meg nagyon.

Végeredmény: Mindegyikőjüknek teljesen egészséges a babája. :)

Konklúzió: valószínűleg többféle életmóddal is lehet nagyon egészséges kisbabád. :) Persze nem jó ötlet terhesség alatt vedelni, nyers steaket enni, bármennyit is dohányozni, túl sok kávét inni, 30-40 kilót hízni, sőt, még a kémiai hámlasztás (kivétel egy nagyon enyhe AHA) vagy a retinolos cuccuok sem ajánlottak. Vannak alapvető dolgok, amiket jó betartani. De az már nem jó, ha szétstresszeled magadat mindenen, legyen szó hajfestésről, körömlakkról, fagyiról, vagy egy fél deci vörösborról. :)

Remélem, ha egyszer babát várok majd, sikerül kialakítanom egy stresszmentes, boldog környezetet a fejemben, amitől a baba is jól érzi majd magát.

Forrás: http://www.babycenter.com/404_is-it-safe-to-color-my-hair-during-pregnancy_3273.bc
http://www.paulaschoice-eu.com/learn/how-do-dyes-work/
http://chemistscorner.com/chemical-reactions-in-cosmetic-science/

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot! :)  :) Ha még nem csatlakoztál FB szépségbirodalmamhoz, itt megteheted:) Sőt, most már bloglovinon is követhetsz, egyszerű és nagyszerű weboldal, mely összegyűjti kedvenc blogjaidat! Kattints a gombra, és kövesd a tennivalókat, 3 perc az egész! :)

Follow on Bloglovin

Nemsokára arról is beszámolok, hogy vajon okozhat-e rákot a hajfesték? Addig írjátok meg, Ti mit gondoltok a hajfestésről? Tapasztaltátok már meg káros hatását? És Ti be mernétek/mertétek vállalni a hajfestést vagy a melírt terhesség alatt?

Hogy állapítják meg az összetevők komedogén indexét, és érdemes-e figyelembe venni?

$
0
0

Őszintén megmondom, hogy már régóta terveztem erről írni, de nem találtam egy igazán jó cikket sem, ami tényleg jól leírta volna. Egész mostanáig, amikor végre találtam egy jó írást az egyik kedvenc kémiai vegyész által írt blogomon.

Mi is az a komedo?

A flancos nevű komedo tulajdonképpen a mitesszert jelenti, de ezt talán már sokan tudjátok. Azon összetevőt, ami mitesszert okoz, komedogénnak nevezzük. 0-től 5-ig számozzuk őket, az 0 a nem komedoképző, az 5 pedig az.

Az állatkísérleteket nem támogatja az a kozmetikai vegyész sem, akinek a cikkét most fordítom. Azért sem, mert egy csomószor nem releváns, egyszerűen nem az történik az állaton, ami egy ember bőrén. Sőt, gondoljatok bele, hogy ha Nektek kell tesztelni egy arckrémet, a kezeteken lévő hatása teljesen más lehet, mint az arcotokon. Lehet, hogy a fejetek tele lesz tőle ragyával, a kezeteknek meg jó, vagy épp a kezeteket nem hidratálja, de az arcotoknak bőven elég. Akkor vajon van értelme egy nyúlon tesztelgetni?

A kozmetikai iparban dolgozó tudósok sincsenek oda az állatkísérletek által realizálódott adatokért, mert sokszor nagyon is félrevezetőek. Lehetséges, hogy ilyen a komedogén index is?

Mire jó a nyúl füle?

Eredetileg az 1950-es években fejlesztették ki a „nyúl füle” modellt, amikor is a nyúl fülére tették a vizsgálni kívánt anyagokat, összetevőket. Azért volt erre szükség, hogy kiderüljön, hogy bizonyos vegyi összetevők mekkora kockázatot  jelentenek a dolgozókra. A teszt ennek megállapítására sikeresnek bizonyolult.

Ezután a kozmetikai iparba is bekerült ez a modell. 1979 Albert Kingman, egy nagyon ismert és népszerű bőrgyógyász publikált egy protokollt kifejezetten a kozmetikai összetevők értékelésére. Ekkor született meg az 1-5-ig tartó skála, ahol a 0 volt a jó, az 5 rossz, tehát az 0 nem tömíti el a pórusokat, az 5 pedig nagyon is.

Ez egy tök jó ötletnek tűnik, és már én is mondtam nektek, hogy érdemes rá egy pillantást vetni, annak ellenére, hogy a nyúl fülében annyira sosem bíztam, és már régóta tudom, hogy így csinálják. Cikket eddig csak azért nem írtam belőle, mert az össz. infóm annyi volt, hogy a nyúl fülén végzik.

Persze ez soha nem volt 100% biztos infó, és ahogy Ti is bizonyára észrevettétek már, hogy bizonyos póruseltömítő anyagoktól nincs pattitok, máskor pedig nem találjátok a komedoképző összetevőt, mégis „kiver” a ragya az adott, elviekben nem komedogén terméktől.

Ez már akkor, nagyon régen is feltűnt sok mindenkinek, ill. a tudósok nehezen hittek abban, hogy ez biztos módszer, de Kingmannek akkora neve volt, hogy végül nagyon (el)ismertté vált a módszer.

Akkor most hülyeség a komedogén index, vagy sem?

A cikk írója, Colin, az egyik kedvenc kozmetikai vegyészem, nagyon szeretem. Ő teljes mértékig szkeptikus ezzel kapcsolatban, mondhatni, óriási hülyeségnek tartja a komedogén indexet.

És hogy mit gondolok én?

Bármit is mondjon Colin, nekem segített, hogy figyeltem a komedogén indexeket. Ezen pedig annyira felbátorodtam, hogy Nektek is ezt tanácsoltam, annak ellenére, hogy már hallottam arról, hogy a nyuszik fülén végezték ezeket a kísérleteket eredetileg. Sőt, ha megfigyelitek, az aknéra való gyógyszertári krémek betegtájékoztatóján is ott áll, hogy nem szabad komedogén termékeket használni mellette.

Ami megerősítette bennem azt, hogy akár működhet is a dolog, az az volt, hogy amikor önmagában kókuszolajat, ill. kakaóvajat kentem a fejemre, amiknek 4 komedogén idexük van, tele lettem még több ragyával. A sheavajtól, ami nem komedoképző, soha semmi ilyen problémát nem tapasztaltam. Az is segített, hogy a kozmetikumaimból kiszórtam a komedoképző összetevőket.

Persze arra is gyorsan rájöttem, hogy nem mindig stimmel az index. Megfigyeltem, hogy bizonyos elviekben komedoképző anyagoktól nincs semmi bajom, ilyen pl. a sodium chloride, ami közönséges nevén konyhasó, és szinten minden alapozóban, BB-ben van. Máskor meg számomra is nagy talány, hogy vajon miért vert ki a ragya a Helia-D BB krémjétől már pár használat után?

Ez az, ami miatt mindig odaírtam Nektek, hogy ne vegyétek szentírásnak a komedogén indexet. :) Mivel az én bőröm állapota javult a komedoképző anyagok minimalizálása óta, nyuszifül ide-vagy oda, egy kis odafigyelést megérhet a dolog.

A cikk megírására viszont az is késztetett már, hogy nagyon sok olyan kérdést kaptam, hogy a tizenvalahányadik helyen találtam egy komedoképző összetevőt, ez most gond? Ilyenkor ezen cikk nélkül nehéz volt elmagyaráznom, hogy nem, mert nagyon a végén van, másrészt lehet, hogy olyan összetevő üt ki, amire nem is gondolnál, és sajnos az is lehet, hogy ha odafigyelsz erre, és elviekben nem komedogén terméket választasz, akkor is “kiver” a ragya. Másrészt ez változatlanul tutira irreleváns csökkent faggyútermelést mutató száraz bőrnél, ahol amúgy sincs mitesszer, és patti, mert ahhoz, hogy legyen, kell egy hajlam is.

Én valamennyire odafigyelek rá, de nem pánikolok, ha van benne egy-két komedogén összetevő. Egyszerre mindig csak egyetlen egy új terméket kezdek el használni, így ha rosszabbodna a bőröm állapota, sokkal biztosabban tudhatom, hogy attól van. Nektek sem tanácsolom, hogy egyidejűleg több új terméket is elkezdjetek használni, mert nem fogjátok tudni, hogy mitől rosszabbodik vagy épp javul a bőrötök.

Most viszont, hogy tudjátok ezzel kapcsolatban is az igazságot, rajtatok áll, hogy a jövőben is figyelitek-e, ahogy eddig, vagy azt mondjátok, ez a MsTindigo hülyesége, hogy bármennyire is koncentráljunk a komedogén indexre, mostantól nem fogunk. :) Bárhogy is döntötök, biztos helyetek van ám nálam, nem fogok megsértődni. :D Sokszor hiába próbálom Nektek a legjobb tanácsot adni, ez nagyon nehéz, mivel a bőrgyógyászok és a kozmetikai vegyészek sem értenek egyet, plusz ott vannak még a saját tapasztalataim is. Ilyenkor igyekszem hasonló tényfeltáró bejegyzésekkel jönni, mint ez is, mely után el tudjátok dönteni magatok is, hogy mit akartok. :)

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot! :)  :) Ha még nem csatlakoztál FB szépségbirodalmamhoz, itt megteheted:) Sőt, most már bloglovinon is követhetsz, egyszerű és nagyszerű weboldal, mely összegyűjti kedvenc blogjaidat! Kattints a gombra, és kövesd a tennivalókat, 3 perc az egész! :)

Follow on Bloglovin

Ti ezentúl bátran használtok komedoképző összetevőket is tartalmazó termékeket, vagy eddig bevált, hogy elkerültétek? :)

 

Márkanéző: Paula’s Choice

$
0
0

Régen volt már márkanéző, de ma ismét itt vagyok Vele! Az egyik kedvenc márkámat, a Paula’s Choice-ot hoztam el Nektek, amit tudom, hogy sokan közületek is nagyon szeretnek!

A Paula’s Choice alapítója Paula Beugon, aki Don’t Go To the Counter Without Me (Ne vásárolj kozmetikumot nélkülem) c. könyv szerzője. Ebben a könyvben megmagyarázza az összetevők jelentéseit, és szakvéleményt ír számos kozmetikumról.

Több könyvet is írt már, és biztosan meg is fogom venni őket, bár egyenlőre annyi a szakirodalmam, hogy néha azt hiszem, egy élet nem elég, hogy feldolgozzam őket. :D Egyenlőre a honlapján böngészek sokat, és több cikket is írtam már Nektek a weboldalon található szakértői cikkek segítségével. 3 online kedvencem van tőle.

  1.  „Expert Advice”, vagyis szakértői tanácsok rész. Igazából bármilyen szépségápolási kérdésed van, jó eséllyel megtalálod itt a választ, legyen szó arc-, vagy test-, vagy hajápolásról, sminkről, fényvédelemről. Soha nem beszél a levegőbe, mindenhol tudományos kutatásokra hivatkozik, és látszik, hogy Paulának a csapata is vérprofi, és jelszavuk a tudomány.
  2. Az összetevő szótár, ahol rengeteg kozmetikai összetevőnek nézhetünk utána.
  3. A Beautypedia, ahol rengeteg termékről van rövid leírás, best-good-average-poor jelzőkkel. Szerintem nincs még egy kozmetikai márka, aki másnak a termékeit is ajánlaná. Az egyetlen hátránya, hogy inkább az USA-ban kapható termékek vannak a listán, és ez nagyon sokban nem egyezik az Európában kapható kozmetikumokkal. De azért érdemes itt is rákeresni a használt vagy megvásárolni kívánt kozmetikumokra, lehet, hogy megtaláljátok.

Sőt, nekem Paula óriási példakép is, titkos vágyam, hogy egyszer találkozhatok Vele, bár erre kicsi az esély, ki tudja. :) A semmiből indult, elege lett a bőrproblémákból, megoldotta őket magának, rájött, mekkora jelentősége van annak, hogy az ember lánya értelmezni tudja a cimkén lévő INCI-t, és nekiállt megtalálni a megoldást mindezekre, azért, hogy másoknak már ne kelljen szenvedni a bőrproblémájukkal. Idealista volt, aki hitt ebben, egy kozmetikai forradalmár, aki rengeteg embernek segített munkájával. Legalábbis én így látom őt, és nagyon felnézek rá. A sztorit nagyon is a magaménak érzem, a blog elkészítésére, és folyamatos írására is az motivál, hogy másoknak már ne kelljen hosszú éveken át szenvedni a bőrproblémájukkal, mint nekem, és megtanulják legalább alapszinten kielemezni a kozmetikumaikat, és rendbe tudják tenni a bőrüket.

Sőt, Paula szuper cruelty-free, semmilyen szinten nem támogatod az állatkísérleteket, ha tőle veszel terméket, sőt, ki is áll az állatok védelméért.

A Paula’s Choice (továbbiakban PC) márkáról még a krémmániás Apolkától hallottam, mostanra ő a PC magyarországi forgalmazója, így a Krémmánia shopjában is kaphatóak.

Paula’s Choice termékek

Ha hátralévő életemben csupán egyetlen kozmetikai márkát használhatnék, akkor őt választanám. Hogy miért?

  • Mindenféle bőrtípusra össze lehet állítani egy bőrápolási rutint.
  • Odafigyel rá, hogy a termékekbe soha ne legyenek irritáló összetevők, mint a parfüm, vagy a denat. alcohol.
  • Fantasztikusan jó kémiai hámlasztói vannak, minden bőrtípusra.
  • Szuperjók az öregedésgátló szérumok.
  • Rengeteg 30 faktoros hidratáló közül lehet választani, amik a bőröregedés ellen is küzdenek.
  • Végre egy márka, aki gyárt öregedésgátló termékeket zsíros, kombinált bőrre is, és nem kell egy nehéz hidratálóval bevinned a hatóanyagokat.
  • Nemcsak arcra, hanem testre és hajra való kozmetikumai is vannak, és még sminkeket is gyárt. Szóval mindene van, ami egy nőnek kellhet.
  • Cruelty-free termékek, tehát nem szenvednek a szépségünkért az állatok.
  • Nem hazudik arról, hogy a termékek milyen bőrproblémára nyújtanak megoldást, nincs nála “bullshit” marketing, amitől hiteltelenné válna.

Mostanra már jó néhány PC terméket próbáltam. Vannak olyanok, amik nagyon beváltak. Kedvencem a 2% BHA liquid hámlasztója, a retinolos és a super antioxidáns széruma. Ez utóbbi kettő hiába nagyon szilikonos, mégis imádnivaló, nagyon szép bőrképet eredményeznek, és a kombinált, pattikra hajlamos bőröm is jól tolerálja őket.

Nagyon jó az is, hogy szinte minden PC-ből van minta, így olcsón ki lehet őket próbálni! Vajon a legtöbb gyártónál miért nincs erre lehetőség???

Egyéb gondolatok a PC termékekről

  • Sokan azt hiszik, hogy mivel a PC mentes az irritáló összetevőktől, nem okozhat allergiás reakciót. Ez nincs így sajnos.  Nagyon kevés olyan vélemény van róla, ahol irritációról, allergiáról írnak, de egy-két ilyen is akad, és a skin recovery hidratálójára én is allergiás lettem. Ilyen van, lehet, ettől még nem az egész márka rossz (nem csak a PC esetében, hanem egyébként is így van), hanem az adott termékben volt valamilyen összetevő, amit konkrétan Te nem bírsz.
  • Nem olcsók. A krémmánia középárasnak mondja őket, ennél is picit drágábbak talán. Az biztos, hogy sokkal olcsóbbak, mint a high-endnek bélyegzett termékek, mint pl. az Estee Lauder, vagy a Lancome, és INCI alapján összehasonlíthatatlanul jobbak a PC-k. Ha valaki ért már a kozmetikumokhoz, és nagyon keresi az alternatívákat a PC-kre, lehet azért találni, de őszintén mondom, hogy nem egyszerű, és sok különféle márkából kell összevadászni azokat. A BHA hámlasztóira én sem tudok semmilyen alternatívát.
  • Ha valaki megengedheti magának, érdemes PC termékeket venni, mert tényleg nagyon jók. Persze tisztában vagyok Vele, hogy nem mindenki engedheti meg magának, hogy 10 ezer forintért vegyen egy szérumot, vagy 8 ezerért egy fényédős arckrémet. Bár a PC termékeknek néha csalós az áruk, mert az átlagosnál nagyobb a kiszerelés, pl. a hidratálók ált. 60 ml-sek, a BHA hámlasztó 120 ml körül van, szóval sokszor nagyok az adagok, így visszaosztva vannak olyan termékek, amik kifejezetten megérik az árukat. Ráadásul az is mellette szól, hogy nincs rizikó, mivel tudsz venni először mintákat is.

Hogy juthatsz hozzá?

A termékeket a Krémmánia webshopjában lehet megrendelni, ill. a központi webshopból, külföldről. De ez utóbbinál jóval magasabb a házhozszállítási költség, és a fizetési folyamatra is sokan panaszkodtak. A Krémmánia nem forgalmazza ugyan az összes Paula’s Choice terméket, de bőven van miből válogatni.

Azért kedvelem a KM shopot, mert:

  • A szállítási költség nagyon alacsony, csak 500 Ft! (Általában min. 1.000 Ft szokott lenni a szállítási költség.)
  • Tudsz rendelni mintákat! Valaki mondja meg, hogy a többi cég miért nem csinálja ezt? Egy minta 210 Ft, így nem kell félni, hogy pénzkidobás a vége. Amúgy nekem ez örök parám, mert nagyon sok termékben csalódtam már. Egy minta 3-4 használatra elegendő nekem, és 210 Ft-ba kerül darabja. Érdemes egy termékből legalább 5 mintát rendelni ugyanabból, hogy biztosan kiderüljön, hogy beválik, vagy sem. Egy mintából nem feltétlenül fog kiderülni.
  • Bár nem forgalmazzák az összes Paula’s Choice terméket, nagyon jó a szortiment, minden bőrtípusra össze lehet állítani belőlük bőrápolási programot, és hámlasztókból is többféle van. Ráadásul a KM-es vélemények szerint egyedül Paula BHA hámlasztói jók. Bár az is igaz, hogy BHA hámlasztókból alig van kínálat a krémes piacon.
  • Most lehet venni Deluxe mintákat is 1.000-2.100 Ft-ért, ezek szupercukik!!! :)
  • Egyetlen hátránya van, hogy itt nincsenek akciók és ajándékok, mint a központi webshopban, ezek nekem hiányoznak. De ha most akarod kipróbálni, mintákat szeretnél rendelni, vagy kisebb összegben vásárolnál, vagy egyszerűen csak félsz külföldről rendelni, akkor a KM shop a jobb választás.

Mit érdemes kipróbálni?

  • A PC hámlasztókat mindenképp! A BHA hámlasztók nagyon-nagyon szuperek, és nem is tudom más márkát, ami jó. Az AHA hámlasztói is nagyon jó véleménnyel büszkélkedhetnek, 5 csillagra állnak, egy próbát mindenképp megérnek, bár nekem az Anaconda AHA jobban bevált.
  • Szérumok: szerintem nagyon szuper jó öregedésgátló szérumai vannak. Nekem a retinolos a kedvencem, és a szuper antioxidant, ezek szilikon-alapúak. A light-antioxidant sokkal kevésbé szilikonos, gyulladáscsökkentőket is tartalmaz, ez is jó lehet.
  • Rosaceásoknak és túlérzékenységgel küzdőknek érdemes a hidratáló krémek és a lemosók között is böngészni, mert nagyon kíméletesek
  • Fényvédős hidratáló: 30 SPF, anti-aging hatás, kímélő összetevők, többféle termék a különböző bőrtípusokra. Szeretném majd kipróbálni a jövőben, de még rengeteg fényvédőm van itthon.

Azért én túl kíváncsi vagyok ahhoz, hogy egyetlen márkánál letáborozzak, illetve hajlamos vagyok a spórolásra, ha kapok jót olcsóbban, azt veszem, még így is helyet kapott már néhány PC termék a bőrápolási rutinomban, itt olvashatsz erről bővebben>>

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot! :)  :) Ha még nem csatlakoztál FB szépségbirodalmamhoz, itt megteheted:) Sőt, most már bloglovinon is követhetsz, egyszerű és nagyszerű weboldal, mely összegyűjti kedvenc blogjaidat! Kattints a gombra, és kövesd a tennivalókat, 3 perc az egész! :)

Follow on Bloglovin

Ti használtok PC terméket? Ha nem, megjött a kedvetek egy próbához? :)

MsTindigo kedvencei: blogok és egy könyv

$
0
0

Egy ideje már érik bennem ez a bejegyzés, hiszen a kedvenc olvasmányaimból az is kiderül, hol érdemes kutakodni, ha bőrápolásról van szó. :)  

Ez a blog tulajdonképpen tudomány nőknek a szépségápolás kapcsán, leginkább bőrgyógyászok és kozmetikai vegyészek által végzett kutatások alapján. Szóval tudományos cikkeket írok, még ha könnyedén emészthető formában is igyekszem tálalni őket. Mivel sokan vagytok, ez azt jelenti, hogy immár a nőket is érdekli a tudomány, még ha a bőrápolás kapcsán is, és ennek nagyon örülök!

Ebben a cikkben szeretném Nektek bemutatni, hogy milyen közérthető, laikusoknak szóló de mégis tudományos dolgokat olvasok, Nektek is nagyon hasznos lehet. :) Sajnos sok angol van közöttök, mivel egyetlen magyar kozmetikai vegyész vagy bőrgyógyász által írt laikusoknak szóló blog vagy könyv sincs.

Kedvenc blogok

http://www.bloglovin.com/

Ez az első a kakkuktojás, már biztos feltűnt nektek, hogy a cikkeim alján mindig ezt ajánlgatom, hogy kövessetek bloglovinon. Ez az oldal egy RSS feed, ami tök ijesztően hangzik, és sokan nem tudják, hogy eszik-e vagy isszák, de tulajdonképpen csak annyit csinál, hogy összegyűjti a kedvenc blogjaid új bejegyzéseid, és az új bejegyzésekről időről-időre küldd egy e-mailt. Nekem nagyon hasznos, mivel sok blogot is olvasok, el tudom kerülni, hogy lemaradjak valami izgi cikkről, mert nem vettem észre, vagy elfelejtettem belépni rá. Kb. 3 perc a regisztráció, és nagyon-nagyon egyszerű használni, annyira egyszerű, hogy angolul csak pár szót tudók is bátran megpróbálkozhatnak a regisztrációval, tutira menni fog. :) Ha pedig regisztráltok, akkor a szépségreceptekre se felejtsetek el feliratkozni! ;) Ha mégsem menne a regisztráció, mindenképpen írjátok meg, ne legyen ciki, aztán segítek. :)

http://blog.kremmania.hu/

Ezzel nem sok újdonságot mondok el Nektek, biztos Ti is mind olvassátok. :D Wishes leginkább sminkekről ír, és szuper termékteszteket csinál, Apolka pedig hozzám hasonlóan bőrápolásról ír, mindig tudományos megközelítéssel. Anno életemben először Apolkától hallottam a bőrápolás tudományáról, ő segített rendbe tenni a tiszta akné bőrömet, és azóta is szívesen olvasom a blogbejegyzéseit. Érdemes a régi cikkeit is elolvasni, ha még nem tetted meg. Szerintem (az enyémen kívül, le az álszerénységgel :D ) az egyetlen magyar blog, ahol érdemes bőrápolási tanácsok után kutakodnod, mert mindig tudományos kutatásokkal alátámasztott, korrekt tanácsokkal lát el. De ebben első osztályú, én is mindig olvasom. :)

http://chemistscorner.com és http://thebeautybrains.com/

Azért vettem őket „egy kalap alá”, mert ugyanazok a szerzői a két blognak, akik kozmetikai vegyészként dolgoznak. Igazából nem tudom, minek kettő, azt viszont igen, hogy mindkettőt érdemes olvasni és követni, mert a tartalma már nem ugyanaz. Mindkettő rendszeresen frissül.
Bár tudományos cikkek, soha nem nélkülözik a humort, mindig csempésznek bele egy kicsi és jóízű mosolyt és nevetést, így a tömény tudomány is könnyeddé válik, és nem érzed azt, hogy belefulladsz. (Szánom-bánom, de néha találok olyan száraz értekezés, hogy szó szerint belefulladok, és képtelen vagyok feldolgozni az infót, hiába vág a témába, és erre már magyarul is volt példa.)
Laikusoknak írják a blogot, nem vagánykodnak azzal, hogy számunkra érthetetlen kémiai frázisokat puffogtatnak. Érthető, mindent elmagyaráznak, nem érzed azt, hogy kínaiul van az egész, és komolyan mondom,10-ből 9 kérdésemre választ ad valamelyik blog. Szinte mindig ez az egyik forrása az általam írt cikkeknek. Angolul tudóknak szívből ajánlom. Sosem gondoltam volna, hogy egy kémiai vegyész blog lehet vicces amellett, hogy okos, de ez mindenképpen az. :)

http://colinsbeautypages.co.uk/

Colin szintén kozmetikai vegyész, és ő is a tudomány oltárának áldozza blogját. :) Nagyon-nagyon klassz. Teljesen más stílus, mint az előbbi blogok, sokszor cinikus, ironikus, és felrázó. Folyamatosan emlékeztet minket arra, hogy nem mind arany, ami fénylik, magyarul hogy ne üljünk fel a kozmetikumok marketing bullshitjének. Üdítő és felrázó olvasmány valamennyi cikke, és ő is „emberi nyelven”, érthetően ír laikusok számára. A legtöbb cikkét olvasva az ember arra gondol, hogy bakker, így vágják át emberek millióit a kozmetikumokkal nap mint nap, köztük engem is? 10ből 8 cikkét legszívesebben lefordítanám, annyira ütős és felrázó, és feldolgoznám a blogomra, de annyi cikk van már rajta, hogy valószínűleg erre sosem leszek képes… Ez az a blog, amin úgy „rajta maradok”, hogy azt veszem észre, eltelt két óra, és nem csináltam semmi effektívet, szóval függőséget okoz. :D Persze ez is angolul van…

http://www.paulaschoice-eu.com/expert-advice

Ez ugyan nem blog, de nagyon hasznos tanácsok vannak rajta az arc-, haj- és testápolás kapcsán, angolul. Még nem végeztem ki teljesen, bár jól haladok Vele. :D Sajnálom, hogy Paulának nincs rendszeresen frissülő blogja, mert annyira jó cikkeket ír. Szakértői cikkek, nincs bennük semmi rizsa, pontosak, precízek, címsorokba és pontokba szedett, rendkívül jól hasznosíthatóak. Ha az egészet nem is akarod kiolvasni, legalább a saját bőrproblémádat érdemes kikeresni, és elolvasni az arra vonatkozó tanácsokat. Az oldalon találsz kozmetikai összetevő szótárt is, ami jól kiegészíti ezt a részt.

http://alimento.blog.hu/

Mivel az egészség az, ami szép, fontosnak tartom az egészséges életmódot, és helyes táplálkozást is. Ez nálam azt jelenti, hogy leszoktam a dohányzásról, és sokat főzök. Semmilyen divatdiétában nem hiszek, nem vagyok vega, sem vegán, sem nyersétel-evő, sem paleo, sem semmi hasonló. Abban hiszek, hogy minden szervezet más. Van, akinek jobb, ha tényleg nem eszik húst, és van, akinek meg épp az a jobb, ha sok húst is beiktat az étrendjébe. Egyébként laktózérzékeny vagyok. Nekem a legjobban a mindenféle zöldség(krém)levesek és az ázsiai ételek jönnek be, rengeteg levest és rizst eszek, néha csirkemellel, rengeteg zöldséggel, szeretem a curryt és a kókusztejet, és egyáltalán nem fogyasztok tejterméket, és nagyon kevés nyers ételt eszek. Hogy ajánlom-e ezt vagy akár más diétát másnak? Nem. Azért, mert mindenkinek meg kell találnia azt, hogy mi a jó a szervezetének. Ebben segít ez a nagyszerű, dietetikus által írt szakértői MAGYAR blog, aki az összes manapság csodaszernek hirdetett diétáról és étrendkiegészítőről lerántja a leplet. :)
Imádom. Mielőtt méregdrága lúgosító cuccokat és étrend-kiegészítőket vennél, búzafűlevet innál reggelente, kiiktatnád a tejet 100%-ra az étrendedből, nézz fel a blogjára. Ez szintén egy igencsak felrázó blog, arról, hogy nem mind arany, ami fénylik. ;) Pont azt csinálja a táplálkozás kapcsán, amit én a bőrápolás kapcsán, legalábbis én így érzem. Érdemes minden cikket elolvasni rajta.

http://haziorvosblog.hu

Egy tök jó fej fiatal háziorvos csaj írja. Nagyon cukker, jó a stílusa, mindent megértesz laikusként is, és a mindennapi életben használható gyakorlatias és józan tanácsokkal lát el. Ennek a nőnek amolyan igazi józan paraszti esze van, a szó nemes értelmében, hiszen orvos, és nagyon okosnak tartom. Nincsen semmi túltudományoskodás, elvont elméleti vita, csakis a mindennapi élet, rendkívül praktikus. Őszintén ír a dohányzásról, hogy lehet-e, vagyis inkább mikor kell, mikor érdemes szoptatás alatt gyógyszert szedni, szó van benne az influenzáról, a C-vitaminról, a kullancsról, szóval igazán a mindennapjaink témái. Kedvencem mi más lenne, mint a Tévhitoszlató. :D Ez egy gyakorlati útmutató a mindennapi egészséggel felmerülő kérdésekben. Az általa szerzett ismeretek bármelyik nap jól jöhetnek az életedben, ezért érdemes olvasni. :)

http://kodpiszkalo.blog.hu

Ez egy meglehetősen megosztó magyar blog, a kommentekből igen jól látszik. 4 gyógyszerész, egy biológus és egy vegyész írja. Mivel szeretem a tudományt, szeretem ezt a blogot is. :) Ők a manapság népszerű összeesküvés-elméletekről rántják le a leplet, olvashattok arról, hogy tényleg veszélyes-e az oltás vagy a fluorid, vajon működik-e a Schlüssler só és tényleg bio-e a bio kozmetikum. Sok megosztó cikke van, de nagyon elgondolkoztatóak. Az egyetlen hátránya, hogy ezek a cikkek eléggé tudományosak, fáradtan esélyed sincs a mély megértésre, friss aggyal, és az időt rászánva kell ezen a blogon olvasgatni. Én elbírnék egy kicsit könnyedebb hangvételt. Mindenesetre így is nagyon szeretem.

Végezetül a fenti blogokhoz:
Én a tudományban hiszek, és rengetegszer gyógyítottak meg már orvosok, nem hiszek a homeopátiában és a ráolvasásban, ez van, ezért lett tudományos kutatásokra alapozó bőrápolási blogom, és ezért szeretem a Ködpiszkáló, az Alimento és a Háziorvos blogot is. Senkit nem akarok az igazamról meggyőzni, mindenki azt hisz, amit akar, de fogadjátok el, hogy MsTindigo-nak a kedvenc blogjai közé tartoznak ezek is. :) (Persze egy szétstresszelt gyomorfekélyesek én is javasolnék alternatív terápiát, pszihológust, ilyesmit, de csak is az orvos MELLETT.) Épp ezért légyszi ne ide írjátok majd kommentben, hogy mit gondoltok az oltásról, a vitaminokról, a homeopátiáról stb., hanem ha szerintetek ez a legjobb, és hisztek az ilyen összeesküvés-elméletekben, akkor kommenteljetek majd ezekre a blogokra, és ott próbáljatok másokat meggyőzni. Nekem ettől még lehet a kedvencem, és a jövőben sem fogok az influenzáról és az oltásról cikkezni, így nem tartozik erre a blogra.

Nálam a jövőben is bőrápolási cikkeket fogtok találni. :)

100 kémiai mítosz

Ez egy „rendes” könyv, karácsonyra kaptam a húgomtól, és nagyon szeretem. Néhol kissé túl tudományos, és nem értem 100%-ra a hiányos kémiai ismereteim miatt, de nagyon érdekes. Még nem értem teljesen a végére, mert ez nem egy amolyan leülök és egy szuszra elolvasom könyv, de nagyon hasznos ismereteket lehet vele szerezni. Szó van benne arról, hogy tényleg jobb-e a bio cucc, vagy a teljes kiörlésű kenyér, van-e az ózonon tényleges lyuk, valóban egészséges-e a vörösbor, és még egy csomó érdekes dolog. :) Akciósan 3.500 Ft körül van most. Szerintem ennyi tudomány mindenkire ráférne, nekem nagyon tetszik, annyira izgalmas! :)

 

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot! :) :) Ha még nem csatlakoztál FB szépségbirodalmamhoz, itt megteheted! :)Kövess a bloglovinon is, most már tudod, mi az. :) Kattints a gombra! :)

Follow on Bloglovin
Nektek milyen kedvenc blogjaitok vannak? Miket szerettek olvasni? :) Írjátok meg! Nyugi, nem ciki, ha nem ilyen tudományos, én sem csak ilyeneket olvasok, de most azokat az oldalakat szerettem volna Nektek bemutatni, melyek tudományos jellegűek és a szép bőr miatt érdemes olvasni. :) Ha pedig kommenteltek, ne felejtsetek el feliratkozni a hozzászólás értesítőre sem! :)

 

Szépség-mítoszok– Botox hatású krémek?

$
0
0

Nap mint nap találkozunk olyan mítoszokkal, melyek felett nehéz elsiklani. Hiszen milyen jó lenne, ha a gonosz kőolajat többé nem használva megoldódna minden bőrproblémánk, ha a ránctalanító krémektől tényleg elmúlna a ráncunk, ha a hypoallergén termékre tényleg senki se lenne allergiás. Ezért gondoltam arra, hogy ebben a kis sorozatban mesélek Nektek egy-egy szépség-mítoszról, első részben a botox hatású krémekről.

Mit csinál a botox?

A botox, hivatalos nevén botollinum toxin egy idegméreg. Ez így nagyon ijesztőnek hangzik, és ha nem megfelelő szakorvos végzi, vagy túlzásba viszik, valóban komoly negatív következményei lehetnek. Injekcióval juttatják be a megfelelő helyre. Úgy működik, hogy blokkolja azokat az izmokat, melyek a mimikai ráncokért felelősek. Ha valaki túlzásba viszi, akkor az arc bábu-szerűvé válik, pl. hiába mosolyog a szája, a szeme sarka meg sem mozdul. Lehet elég ilyet látni a hollywoodi megöregedett sztároknál. :)

Ha jó szakember a megfelelő mennyiséget a megfelelő szakértelemmel injekciózza be, akkor nagyon látványos és szép eredményt lehet vele elérni, kb. 10 évet visszaforgat az időben. Sajnos a hatás ideiglenes, 3-6 hónapig tart, ezután meg lehet ismételni. Nekem a haragos ráncom a legerősebb, a rövidlátó hunyorgásom miatt, amiről nem nagyon tudok leszokni, erre például szuper. De nagyon jó szarkalábakra, homlokráncokra is, és lehet kombinálni hyaluronsavas ráncfeltöltéssel is. Nem tartom kizártnak, hogy később kipróbáljam, mert nagyon szép a végeredmény.

Működnek a botox-hatású krémek?

A piacon megjelenő botox-hatású krémek igen csábítóan hangzanak, hiszen azt ígérik, hogy botox-injekció hatásával érnek fel. Hatóanyaguk egyébként nem a botox, vagyis botolinum toxin, hanem általában az Acetyl Hexapeptide-8, közismert nevén Argireline.
A botox költségesebb, mint egy krém, és rizikója is van, ezért igazán csábító alternatívát kínálnak ezek a kozmetikumok. Bár az elején lelövöm a poént, sajnos ezek a krémek és szérumok tutira nem működnek. Jelenleg semmilyen kutatás nem bizonyítja, hogy bármely”botox-hatású”-nak bélyegzett összetevő úgy működne, mint egy botox-injekció.

Ott kezdődik, hogy még a botox sem működik úgy a bőrre kenve, mint egy botox-injekció, muszáj beinjektálni a megfelelő helyre, ha hatást akarunk. Túl nagy a molekulamérete, így nem tud felszívódni a bőrön keresztül.
Sőt, amíg a hyaluronsavas-injekció képes feltölteni a ráncokat, addig egy hyaluronsavas krémmel soha nem fogod ugyanazt az eredményt elérni.
Ha ki lehetne váltani egy krémmel a bőrgyógyászati injekciós kezeléseket, szerintetek ki menne oda? :) Szerintem senki, mert persze hogy kellemesebb (és olcsóbb is) egy peptides krémet kenegetni, mint idegmérget fecskendezni a kis arcunkba.

Keressetek rá a neten a botox injekcióra, egyetlen injekciós kezelés legalább 10 évet fiatalít egy arcon azonnal. (Aki kételkedne, hogy csak photoshop, elárulom, hogy tényleg ilyen radikális a hatás, én már láttam élőben is, mit tud a botox-injekció.) Ilyet krémmel nem fogsz elérni, az tuti.

Egyébként az elméletet az szülte meg, hogy bizonyos peptidek a laborban arra késztették az izomsejteket, hogy ellazuljanak. (Valószínűleg erre hivatkoznak a gyártók is, persze a konkrét kutatást egy gyártónál nem láttam még belinkelni.) Ezzel csak az a gond, hogy amíg az izomsejtek laboratóriumi körülmények között képesek ellazulni, addig a laboron kívüli való világban ezt nem igazán sikerül kivitelezni. Érdekesség, hogy az inzulin is egy fehérje, mely peptidekből ál. Ha a bőrön keresztül fel tudna szívódni, nem kéne az inzulinosoknak magukat szúrni.

Szóval az igazság az, hogy hiába is kened a fejedre a botox-hatású krémeket. A ráncokat csak megelőzni lehet, ha pedig már ott vannak, akkor a plasztikai sebész tud segíteni, ill. a botox és a hyaluronsavas injekció.

Szóval ahogy a piacon lévő ránctalanító termékek 99%-nak semmilyen ránctalanító hatása nincs, úgy a botox hatású termék vásárlása is abszolút pénzkidobás. Ha úgy érzed, kell a botox-injekció, akkor én nem foglak róla lebeszélni, de legyél tudatában, hogy pár hónapig tart csak a hatás.

MsTindigo jó tanácsa, hogy ne legyetek ráncosak

  • Használjatok mindig fényvédőt, ne napozzatok!
  • Ne cigizzitek! (Ez már önmagában a legjobb és legolcsóbb öregedésgátlás!)
  • Botox hatású cuccok helyett használjatok olyan öregedésgátló termékeket napi szinten, melyek tartalmaznak antioxidánsokat, AHA-t, C-vitamint, és retinolt! Ezeknek bizonyítottan van anti-aging hatása, bár nem fognak felérni egy botoxszal, és ezek is csak megelőzésre jók leginkább.

Forrás:
http://www.paulaschoice-eu.com/learn/the-crazy-things-cosmetics-salespeople-say/

http://www.orismedical.co.uk/botox/botox-creams-loions-do-they-work/

Dr. Leslie Baumann: Skin Type Solution, 334.o.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot! :) :) Ha még nem csatlakoztál FB szépségbirodalmamhoz, itt megteheted! :)Kövess a bloglovinon is, most már tudod, mi az. :) Kattints a gombra! :) Follow on Bloglovin

Ölelés és csóközön, MsTindigo, a gyönyörű bőr szakértője

Hogy tetszik az új sorozat? Írjatok tippeket is, hogy mi legyen a következő részben, miről olvasnátok szívesen! :) Ki tudja, talán épp a Te kívánságodat teljesítem. ;)
Ti használtatok már botox-hatású krémet? Esetleg botox-injekciót? Vállalkoznátok botox-kezelésre, ha később ráncosak lennétek?

Viewing all 301 articles
Browse latest View live